Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-193

Az országgyűlés képviselőházának 19 kért a munkásoktól. Meri ezt letagadni? Akkor miért szidja itt őket, a választás előtt meg könyörgött.) Elnök: Peyer Károly képviselő urat kérem, ne szóljon közbe. (Peyer Károly közbeszól. — Zaj a jobboldalon.) Peyer Károly képviselő urat narmadszor (figyelmeztetem, hogy maradjon csendben. Brogli József: Ne tessék mellékvágányra tolni ezt a kérdést! Ehhez a munkásságnak semmi köze, azok önöknek csak áldozatai. Állítom ezt, mert lenn yodtam most is, a bányamunkásság nagy résziével 'beszéltem. Azt mondták, hogy ők szívesen lemennének a bányáiba, de nem 'mehetnek le, mert ez a 146 ember terrorizálja őket. (Peyer Károly: Ki fogom nyomatni ezt a beszédet és szétosztom a bányatelepen!) Tessék, egész nyugodtan. (Farkas István: Nem szégyeli magát? Szégyelheti magát!) Elnök: Farkas István képviselő urat rendreutasítom. Brogli József: En magam fogom lékül de mi. (Peyer Károly: Ön saját maga sem mer lemenni!) Elnök: Peyer Károly képviselő urat rendreutasítom. Brogli József: Ezek után befejezem interpellációmat. (Farkas István: Jó szolgálatot tett az osztrák kapitalizmusnak. A Dunagőzhajózási majd megköszöni! Majd köszönő levelet ír!) Kérem az iparügyi miniszter urat, hogy a bányamunkásság sorsának és szociális viszonyainak megjavítása, a belügyminiszter úr pedig a munkásság rokkantsági biztosításának szempontjából mielőbb megfelelő törvényjavaslattal a Ház elé jönni szíveskedjenek. Elnök: Brogli József képviselő úr interpellációjára az iparügyi .miniszter úr Csoór Lajos képviselő úr interpellációjának elmondása után — mint amely ebben a tárgyban sorrendben az utolsó — fog együttesen válaszolni . Berg Miksa képviselő úrnak interpellációja elmondására halasztást adtam. Következik vitéz Balogh Gábor képviselő úr interpellációja az igazságügy miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): interpelláció a m. kir igazságügyminiszter úrhoz. 1. Van-e tudomása az igazságügymmiszter úrnak arról a nehéz, felelősséggel teljes, lejkismeretes és sok időt igénylő igazságszolgáltatási munkáról, amelyet a kir. ügyészi megbízottak végeznek és ezzel szemben arról a nyomorúságos dotációról, amelyen ezen munkásságukért részesülnek? 2. Milyen intézkedéseket szándékozik tenni az igazságügyminiszter úr ezen méltánytalan, igazságtalan és az igazságszolgáltatás közérdekű szempontját is sértő állapot megszüntetése céljából? Elnök: Az interpelláció képviselő urat illeti a szó. vitéz Balogh Gábor: T. Ház! Mindenekelőtt azt a véleményemet bocsátom előre, hogy ez az én felszólalásom a pártpolitikai szenvedélyektől fűtött atmoszférát meg fogja enyhíteni, mert én egy olyan kérdéssel akarok foglalkozni, amelynek egyáltalán semmi néven nevezendő pártpolitikai íze nincs. Azt a kérdést hoztam ide a képviselőház elé, hogy vájjon az igazságszolgáltatás szerény munkásainak, a királyi ügyészi megbízottaknak mai helyKÉPVISEL-ÖHAZI NAPLÓ. XII, 3. ülése 1937 március 3-án, szerdán. 25 zete kielégítő-e, megfelelő-e az igazságosság, a méltányosság szempontjából és megfelelő-e a közérdekű igazságszolgáltatás szempontjából. Ha nézem ezt a kérdést, elsősorban a méltányosság és az igazságosság szemüvegén keresztül, akkor meg kell állapítanom azt, hogy ezeknek a nehéz, nagy időveszteséggel járó munkát végző embereknek anyagi dotációja semmikép sem áll arányban azzal a nehéz kötelességteljesítéssel, amelyre hivatásukból kifolyólag köteleztetnek. Tudjuk azt, hogy az úgynevezett ügyészi megbízottak a királyi járásbíróságok és büntetőbíróságok előtt a vád képviseletét látják el. Ebből a kötelességükből kifolyólag természetszerűleg kénytelenek a járásbíróság elé kerülő összes ügyeket előzőleg tanulmányozni, ennek a gondos és alapos tanulmánynak alapján egy bizonyos álláspontot megkonstruálni és azután a járásbírósági tárgyalások rendjén az úgynevezett közvádas ügyekben képviselni a vádat, élni mindazokkal a jogokkal és kötelességekkel, amelyeket a bűnvádi perrendtartás előír. Ez a sok időt felemésztő, nagy felelősséggel járó munka semmiképpen nem áll arányban azzal a honoráriummal, melyet az igazságszolgáltatásnak ezek a hétköznapi szerény munkásai élveznek. A jelenlegi állapot az, hogy ezek az ügyészi megbízottak az általuk végzett munka fejében — járásbíróságonként különféle kategóriákat felállítva — 22 50—36 pengőig terjedő havi díjazásban részesülnek. Ezt úgy értem, hogy a legnagyobb forgalmú járásbíróságok mellé rendelt, tehát az első kategóriába sorozott ügyészi megbízottak íiavi járandósága 36 pengőt, a második kategóriába sorozott ügyészi megbízottak havi járandósága 28'5(> pengőt, a harmadik kategóriába sorozottaké pedig 2250 pengőt tesz ki. Egyenesen szégyenletes állapot az, — ezekből a számadatokból is méltóztatnak ezt látni — hogy olyan emberek, akik magas kvalifikációhoz kötött munkát kénytelenek elvégezni, mert rá vannak szorulva, ilyen alamizsnaszerű díjazásban részesülnek. Az én álláspontom az, hogy ha valakinek a munkáját i erénybe veszik, akkor a szociális igazság megköveteli azt, hogy ennek a munkának tisztességes ellenértékét megfizessék neki, legyen ez a munka akár fizikai, akár szellemi munka. Ennek a megállapításnak helyessége és igazsága még jobban kitűnik akkor, ha tekintetbe vesszük azt a változást, melyet a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvény a járásbíróságok hatáskörének kiterjesztése tekintetében eszközölt. Tudjuk azt, hogy a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvénynek, ha jól emlékszem. .110, §-a jogot ad a királyi ügyészségnek, mint a vádhatóság képviselőjének arra, hogy azokban az ügyekben, amelyekben a kiszabandó büntetés előreláthatólag nem lesz nagyobb, mint egyévi szabadságvesztés, ne a királyi törvényszékhez, hanem egyenesen a büntetőjárásbírósághoz nyújtsa be a vádindítványt és ott kérje a tárgyalás kitűzését. Ez az új törvényes intézkedés a királyi büntetőjárásbíróságok hatáskörét kiterjesztette, munkáját megduzzasztotta, megnövelte és a munka nemcsak menyiségileg lett több, hanem a munka jelentősége és hordereje is nagyobb lett. Ennek folyományaként a vádképviseletet ellátó ügyészi megbízottak munkája is egyrészt mennyiségileg lett több, másrészt nagyobbjelentőségűyé, nagyobbértékűvé vált. A mai helyzet tehát még kirívóbb^ mert az említett törvényes rendelkezés folytán na4