Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-203

Az országgyűlés képviselőházának $0$. sadalom minden rétegébe, amint ezt a pénzügyminiszter úr is megállapította expozéjában és bátor leszek erről a magiam igénytelen beszédében is szólni. (Müller Antal: Éppen a legszegényebb rétegekhez nem jutott el!) Nem adok ellenben igazat neki, amikor azt mondja, hogy a gazdasági fellendülés, illetőleg javulást tulajdonképpen a sajtó szuggerálja a közönségre, mert szerény nézetem szerint éppen ellenkezőleg áll a dolog. Igenis tagadhatatlanul előbbre jutottunk a gazdasági javulás útján, (Ügy van! jobb felől.) de éppen a sajtó és sokszor a népgyűlések szónokai állandóan hangoztatják, hogy nem történik semmi, a kormány semmit nem tesz a gazdák, iparosok és a többiek érdekében. En tehát azt hiszem, hogy nem pro- hanem ellenpropagandáról le- I het beszélni. Azt is mondotta t. képviselőtársam, hogy ha a kormány egy rendeletet hoz bizonyos néprétegeik érdekében, akkor a nagy adakozó színében tünteti fel 'magát. Én ennek is az ellenkezőjét tapasztalom. 'Megvallom őszintén, hogy mint kormánypárti képviselő, nehezményezem, hogy amikor ezek az igazán áldásos intézkedések — amilyen az egyszoba-konyhás lakások adójának az elengedése vagy a földbiritokreform során földhöz juttatottak adóhátralékának rendezése — megjelentek, a sajtó elhallgatta ezeknek a rendeleteknek jelentőségét. Abban is igaza van t. képviselőtársamnak, hogy a világnézeti kérdések talán még mindig nincsenek eldöntve és hogy még nagy világnézeti összeütközések lehetnek. Éppen ezért nekünk fel kell készülnünk erre a lehetőségre, preventív intézkedéseket kell tennünk (Müller Antal: Ez kell!) eléje kell vágnunk a veszedelemnek. Ezért arra kérem a t. túloldalt, hogy ,ne nehezményezzék és ne kifogásolják azt, ha akár a kormány, akár a társadalom ilyen preventív intézkedéseket tesz. ; Rátérve a költségvetésre, a pénzügyminiszter úr expozéjában leszögezte, hogy a gazdasági válság mélypontjától milyen nagy, eredményes utat tettünk a gazdasági javulás felé. Ezt a megállítpást valamennyiünknek alá kell írni. Azt is le kell szögeznem, hogy ez a gazdasági javulás,, amennyiben és ahol észlelhető, nem tisztán a világgazdasági konjunktúrának köszönhető, hanem igen nagy érdeme van úgy a Gömbös-, mint a Darányi-kormányainak is, abban, hogy ennek mi részesei lehetünk. (Ügy wwi! Ügy van! jobb felől.) Mert a mi megcsonkított és baráti érzésűeknek nem. mondható szomszédainkkal körülvett kis országunknak sokkal nehezebb volt a világ gazdasági életébe beleapesolódnia, mint más államoknak. A külkereskedelem megindításának természetes útja az, hogy egy ország közvetlen szomszédaival kezdi meg az árucsere-forgalmát. Mi ezt nem tehettük meg, ennek komoly politikai akadályai voltak; mert ha mi á szomszéd államokkal, a kisantant államokkal kerestünk volna szorosabb gazdasági kap- j csőlátót* ezt csak jogfeladással tehettük volna meg és olyan erkölcsi értékeket kellett volna feláldoznunk, amelyekhez minden nemzeti érzésű kormánynak körömszakadtáig ragaszkodnia kell. Nekünk tehát távolabbi vidékeken, az ország határától messze eső országokkal kellett kapcsolatokat keresnünk. A kormány érdeme az, hogy ezt a nehéz és nagy munkát végrehajtotta, piacokat, még pedig jó piacokat szerzett, ami az eredményekből is látszik. A pénzügyminiszter úr megállapította exülése 1037 április 28-án^ szerdán. 273 pózéjában, hogy a világ külkereskedelmi forgalma 1932. óta 15%-kai emelkedett. Ha már most megnézzük a mi külkereskedelmünk helyzetét, akkor a következő adatokat vehetjük tekintetbe: 1932-ben kivitelünk 334,500.000 pengő értékű volt, 1936-ban pedig 506,600.000 pengő értékű, tehát 50%-kal emelkedett. Az összforgalom pedig 42%-kai emelkedett a négy esztendő folyamán, tehát nemcsak lépést tartottunk a világ külkereskedelmi forgalmának emelkedésévei, hanem azt igen nagy mértékben felül is múltuk, A jó piacokat természetesen nemcsak megszerezni kellett, hanem meg is kell tartani. Most Nézzük azt, hogy jogos-e a miniszter úrnak az a bizakodása, hogy ezeket a piacokat megtarthatjuk termei vényeink számára, hogy az az út, amely most megvan, a jövőben is nyitva lesz számunkra. Azt hiszem, erre nézve a legnagyobb biztosíték az, hogy ezeket a szerződéseket baráti érzelmű államokkal és országokkal kötöttük. A kereskedelmi életben szokásos kifejezés, hogy az üzletfelek egymást üzletbarátoknak nevezik. Üzletbarátság az, mikor az általános üzleti kapcsolatokon kivül más lelki barátság nincs a barátok között. Mi olyan barátokat kerestünk, akik nemcsak üzletbarátok, hanem igazi barátok, és amikor a mi sorsunkról van szó, nem tisztán az üzleti szellem, üzleti érdek vezeti őket. Természetesen ahhoz, hogy ezeket a piacokat megtarthassuk, szükséges az is, hogy terményeink minőség tekintetében megfeleljenek a követelmény éknek s hogy keresett cikkek legyenek a külföldi piacokon. A magyar gazda érdeme elsősorban, de érdeme a magyar gyáriparnak is, — utalok itt különösen a villamos és gépiparunkra — hogy kimehetünk a külföldre, portékáinkat mindenütt megbecsülik ée szívesen vásárolják. De igenis, érdeme ez a kormánynak is, mely ügyelt arra, hogy csak olyan exportcikkek mehessenek a külföldre, amelyek a magyar termelésnek becsületére válnak. Egypár évvel ezelőtt tartott költségvetési felszólalásomban arra kértem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy neesak exportcikkeinket, hanem exportőrjeinkét is márkázza. Az exportőrök márkázása szintén megtörtént; mert nem tűrhető és úgy látom, nem is tűri a kormány, hogy egyes, táglelkiismeretű exportőrök nagyobb haszonlesésből veszélyeztessék a külföldön a magyar portékák, a magyar termeivónyek becsületét. A miniszter úr nemcsak azt állapította meg felszólalásában, hogy nagy utat tettünk meg a gazdasági fellendülés felé, hanem megállapította ugyanabban a mondatban azt is, hogy a gazdasági fellendülés nem jutott el még a társadalom minden rétegéhez és nem szabad szem elől téveszteni azokat a nehézségeket, amelyeket még le kell küzdeni abból a célból, hogy minden réteg részesüljön a gazdasági javulás előnyeiben és hogy segítsünk azon a nagy szegénységen, amely a miniszter úr szavai szerint az ország egyes vidékein található. A pénzügyminiszter úr és az összkoranány már eddig is tett olyan intézkedéseket, amelyeknek az volt a célja, hogy a gazdasági javulás a legszegényebb, a legellhagyatottabb rétegekhez is eljusson. Röviden csak a gazda védelmi rendeletet említem fel, mert hiába lennének magas terményárak, ha azok a gazdák, akik a múltban önhibájukon kívül tÖnkerementek, ezeket az előnyöket már. nem -élvezhetnék. Azonkívül "hé ieléjtsük el azt sem, hogy a múltban a magyar mezőgazdaság 130 millióval több kamatot fizetett, mint most. Ehhez a többlethez még