Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-202
Az országgyűlés képviselőházának kritika alatt állanak. De még a parlament sem adhat felhatalmazást bizonyos; a magánélet körébe vágó adatok kutatására és publikálására, mert a törvény szerint az adatokat közzétenni csak területi és társadalmi összefoglalásban lehet. Adófizetés céljára ezeket az adatokat felhasználni tilos, magánosoknak, illetékteleneknek ós más hatóságoknak kiszolgáltatni aem szabad. Azt hiszem, kimutattam, hogy a statisztikai szolgálat függetlensége biztosítva van. Nem is hallottam még olyan vádat, hogy a Statisztikai Hivatalt •meggyanúsították volna azzal, hogy a kormányt tendenciózusan kiszolgálja. Igenis, a kormányzati tevékenységhez az adatokat a Statisztikai Hivatal gyűjti össze. Az új statisztikai felvételekből és a meglevők változtatásaiból természetesen következtetni lehet a kormány célkitűzéseire, mert hiszen a kormány az alkotandó törvényekhez giyüjti az adatokat, de azt, hogy a Statisztikai Hivatal ezt nem objektíve tenné és munkájánál eltussolási, elkehési; elhallgatása, Lszemfényvesztési tendenciák érvényesülnének, teljes határozottsággal tagadom és ez ellen az inszinuáció ellen tiltakozom. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Andaházi-Kasnya képviselő úr a külkereskedelmi és a kiviteli statisztikáról is beszélt s a versenyképesség kérdéseit vizsgálta. Ezek gazdaságpolitikai kérdések, amelyeket statisztikailag megfogni szintén igen nehéz. Az értékmegállapítás tekintetében Biró Pál képviselő úr tett albizottságban észrevételt, mert szerinte az értékmegállapítás nem helyes és nem felel miéig a tényleges helyzetnek. (Müller Antal: Gyakorlati emberek segítenek bontója!) Erre az a válaszom,, hogy a kérdőívek kitöltése egyéni bevallás alapján történik; az értékmegállapító bizottság szakosztályok szerint állapítja megi az értékeket. (Ügy van! a középen.) Ügy hiszem, ez a mód mutatja ki legmegbízhatóbban a külkereskedelmi értékadatokat. Elismerem, hogy kötött gazdálkodás mellett bizonyos nehézségek lehetnek az értékek egészen pontos megállapításánál, ennek a kérdésnek tisztázására a Külkereskedelmi Hivatal, a Nemzeti Bank ós más hatásáigfok már többször tanácskoztak, sajnos azonban ennél megbízhatóbb eljárási módot a külkereskedelmi értékmegállapításra eddig találni nem lehetett. Azt hiszem, ezzel nagyjában megfeleltem t. képviselőtársaim észrevételeire és tisztelettel kérem, hogy a t. Ház a miniszterelnök úrnak az 1937/38. évi statisztikai munkaterv tárgyában tett jelentését elfogadni és tudomásul venni szíveskedjék. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a miniszterelnök úr előterjesztett jelentését jóváhagyólag tudomásul venni? (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a Ház az 1937/38. évi hivatalos statisztikai munkatervről szóló miniszterelnöki jelentést jóváhagyólag tudomásul vette s azt hasonló eljárás céljából a felsőházhoz teszi át. Napirend szerint következik a Ház egyik alelnökének megválasztása, még pedig a házszabályok értelmében titkosan, szavazólapok útján. (Felkiáltások a jobboldalon: Éljen Tahy László! — Nagy taps jobboldalon és a középen.) A névsor olvasására Rakovszky Tibor jegyző urat, a távollevők jegyzésére pedig vitéz Miskolczy Hugó jegyző urat kérem fel. (Zaj, ~ Andaházi-Kasnya Béla: Kár szavazni!) A kép'. ülése 1937 április 27-én, kedden. 257 viselő urakat pedig kérem, hogy nevük felolvasásakor szavazólapjaikat a Ház asztalán lévő urnába helyezzék. Kérem Rakovszky Tibor jegyző urat, szíveskedjék a névsor olvasását megkezdeni. Rakovszky Tibor jegyző (félolvassa a névsort* A. képviselők beadják szavazataikat.) Elnök: Kérem a jegyző urat, hogy az iménti szavazáskor távol voltak névsorát felolvasni szíveskedjék. vitéz Miskolczy Hugó jegyző (olvassa a, távol voltak névsorát). Elnök: A szavazást befejezettnek nyilvánítom. Kérem a jegyző urakat, szíveskedjenek a beadott szavazatokat a Ház színe előtt összeszámlálni. (Megtörténik.) A szavazatok összeszámláltattak. Beadatott összesen 127 szavazat. Ebből Tahy László képviselő úrra esett 120 szavazat. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) 7 szavazat érvénytelen volt. A szavazás eredményekónt Tahy László képviselő urat a Ház megválasztott alelnökének jelentem ki. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) A földmívelésügyi minisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök úr kíván szólni. Darányi Kálmán a földmívelésügyi minisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Van szerencsém az 1935 : IV te. 38. §-a 7. bekezdésének értelmében engedélyezett rendkívüli fahasználatok mertékére vonatkozó jelentésemet beterjeszteni. Kérem a t. Képviselőházat, méltóztassék a jelentést kinyomatni, a képviselőház t. tagjai között szétosztatni s előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából a földmívelésügyi bizottság hoz utasítani. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyomatja, tagjai között szétosztatja s előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadja a földmívelésügyi minisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök úr által megjelölt bizottságnak. Napirend szerint következik a Ház egyes bizottságaiban megüresedett tagsági helyeknek választás útján való betöltése. Az előbbi módon a /névsor olvasására vitéz Miskolczy Hugó jegyző urat, a távollevők jegyzésére pedig Rakovszky Tibor jegyző urat kérem fel. Kérem vitéz Miskolczy Hugó jegyző urat, szíveskedjék a névsor olvasását megkezdeni. vitéz Miskolczy HiSigó jegyző (olvassa a névsort. A képviselők beadják szavazataikat.) (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) Elnök: Kérem Rakovszky Tibor jegyző urat, szíveskedjék a távolvoltak névsorát felolvasni. Rakovszky Tibor jegyző (felolvassa a távolvoltak névsorát.) Elnök: T. Ház! A szavazás befejezést nyert, Felkérem a jegyző urakat, hogy a beadott szavazatokat a Ház színe előtt összeszámlálni szíveskedjenek, (vitéz Miskolczy Hugó és Rakovszky Tibor jegyzők összeszámlálják a szavazatokat.) Bejelentem a t. Háznak, hogy a jegyző urak a szavazás eredményét összeállítottákKérem Rakovszky Tibor jegyző urat, szíveskedjék a szavazás eredményét felolvasni. Rakovszky Tibor jegyző (olvassa): Bea (látott 93 szavazat. Ebből 2 érvénytelen. így az