Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.
Ülésnapok - 1935-198
186 Az országgyűlés képviselőházának H bői. A mezőgazdasági kamaráról szóló törvény megjelöli, hogy milyen mezőgazdasági művelés alatt álló területeket lehet kamarai illetékkel megróni. Ha megnézzük a többi öt kamara bevételeit és költségvetéseit, akkor meg kell állapítanunk, hogy itt óriási aránytalanságok vannak. Például az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara költségvetése 1935-ben 201.972 pengő, a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamaráé 169.198 pengő, a Duna—Tisza-közi Mezőgazdasági Kamaráé 193.972 'pengő, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamaráé 196.262 pengő, a Tiszajjobbparti Mezőgazdasági Kamaráé csak 97.556 pengő volt, teháit nyilvánvaló, ihogy ez utóbbi nem tudja kifejteni azt a munkásságot, amelyet ki kellene fejtenie, hiszen a többi kamaráknak legalább mégegyszer annyi, sőt ennél is több volt a bevételük, tehát nagyobb költségvetéssel dolgozhatnak. Külön fel kell hívnom a földmívelésügyi minisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök úr figyelmét a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara megsegítésére, mert akárhogyan emeljük fel az érdekképviseleti törvényben megállapított kamarai illetéket a legfelsőbb határig, mégsem tudunk bevenni annyi összeget és nem tudunk olyan költségvetéssel dolgozni, mint a többi vidéki kamarák. Hogy ez a kamara megfelelő munkásságot tudjon kifejteni, — legalább is olyan mértékben, mint a többiek — a kormányzatnak kell gondoskodnia bizonyos összegről. Méltóztassék a költségvetésben gondoskodni arról, hogy ez a kamara megfelelő Összeget kapjon, hogy olyan munkásságot legyen képes kifejteni, mint a többi kamarák. A kamarai törvénynek azok a módosításai, amelyek az Országos Mezőgazdasági Kamara kívánságai voltak s amelyekre Meizler képviselőtársam célzott, ebből a törvényjavaslatból kimaradtak. Pedig vannak még olyan kívánságok, amelyeket célszerű lett volna ebben a törvényjavaslatban teljesíteni, például azt, aimit az Országos Mezőgazdasági Kamara közgyűlése kért és határozott el. Ezek nem sokat változtatnának a lényegen; ezzel tulajdonképpen csak azt mondanák ki, ami egyébként úgyis megvan. A kamara első kérése az, hogy az 1920. évi XVIII. te. 1. §-a olyképpen módosítandó, hogy a községi mezőgazdasági bizottság minden nagyközségben, illetőleg körjegyzőségben, az illetékes mezőgazdasági kamara javaslatára pedig kisközségben is alakíttassák. Ez tulajdonképpen meg is van, csak MZ *1 különbség, hogy a vármegyei mezőgazdasági albizottságokra van bízva, hogy megállapítsák, szükségét látják-e ennek. Én nem tudom, más vármegyékben hogyan van, de Heves vármegyének mondhatnám 'minden kisközségében meg van alakítva a mezőgazdasági bizottság. Ha vannak olyan kamarai területek, ahol nincs meg, én azt hiszem, semmi akadálya sincs annak, hogy a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságához forduljanak a községek, hoery alakíttassák meg ez az intézmény*. Törvényben tehát nem is kellene ezt biztosítani, mindenesetre azonban, ha törvény biztosítja, ez semmiesetre sincs ellentétben azzal, amit én most itt mondok. Az országos kamara második kérése az, hogy a mezőgazdasági kamarák területe a törvényjavaslatban pontosan megjelölendő. Ezt is csak azért kéri az Országos Mezőgazdasági Kamara, mert amiként már hallottuk e törvényjavaslat tárgyalásánál is, voltak olyanok, 8. ülése 1937 március 11-én, csütörtökön. akik azt kívánták, hogy legyen 'budapestkörnyéki mezőgazdasági kamara is. Ezt akarja kiküszöbölni az Országos Mezőgazdasági Kamara azzal a kérésével, hogy állapítsák meg törvényben a kamarák területét. Ezzel semmi mást nem is kér. A harmadik kérés az, hogy az érdekképviseleti alsóbb tagozatok elnökei hivataliból legyenek tagjai a közvetlen következő tagozatnak. Ez nagyon helyes követelmény, mert a járási és vármegyei bizottságok elnökei — illetőleg a községeknél is kezdhetném — sokszor nincsenek bent a képviselőtestületekben, pedig nagyon kívánatos volna, hogy amikor a községi képviselőtestület vagy a törvényhatóság a mezőgazdasággal összefüggő dolgokat tárgyalja a mezőgazdasági bizottságok elnökei ott legyenek. Ha pedig az alsóbb tagozatok elnökei kimaradnak, akkor hiányoznak azok a kapcsolatok, amelyek egyébként (szükségesek. Az volna tehát a kívánatos, hoy az alsóbb tagozatok elnökei mindig tagjai legyenek hivatalból a felsőbb tagozatoknak. Az országos kamara negyedik kérése az, amit Meizler Károly t. képviselőtársam kifogásolt, hogy az alispán tagja legyen a vármegyei mezőgazdasági bizottságnak. Ezt én nagyon^ helyeslem, mert a törvényhatósági bizottságban sokszor tárgyalnak mezőgazdasággal összefüggő kérdéseket. Ezzel szemben nekem van egy másik kívánságom: éppen azért itt is kívánatosnak tartaniáim, ha a vármegyei mezőgazdasági bizottság elnöke tagja lenne a törvényhatóságnalk, ami magában a törvényben nincs ugyan Sbenme, nem is 'lehet benne, mert a belügyminisztériummal egyetértőleg kellene ezt a végrehajtási utasításban szabályozni. Ha ugyanis az^ alispánnak tudnia kell árról, mi történik a vármegyei mező gazdasági bizottságban, hogy megértse annak a kívánságait, ugyanúgy szükséges az is, hogy a vármegyei mezőgazdasági bizottság elnöke is ott legyen a vármegyén ezeknek a kérdéseknek tárgyalásán. {Gr. Festetics Domonkos: Ha a kamara jól működik nem kell semmi más. Legyen ez az egyedüli érdekképviselet.) T. Képviselőház! A mezőgazdasági kamarák részére működésük hatékonyságának fokozására megfelelő anyagi létalap biztosítandó — imondja itt a 7. pont a mezőgazdasági kamara kívánságai között. Erről mindnyájan beszéltünk és magam is azt mondtam hogy mindenesetre a •mezőgazdasági kamarák csak úgy tudják hivatásukat százszázalékig betölteni, ha megfelelő összeggel dotáljuk őket. Szükséges tehát, hogy mindazokat az intézkedéseket, amelyek ebiben a törvényben lefektetve vannak, a mezőgazdasági kamarák a lehetőségig kihaisználják és tartsák- kötelességüknek az egyetemes gazdaérdekek védelmét. Ez eddig 1 a mezőgazdasági kamarákban megvolt, azt hiszem, ezután is meglesz. Ha vannak egyesek, akik nem úgy viselkedtek, azt nem lehet magának a kamarai törvénynek és a kamarai szervezetnek rovására írni. Módosító javaslatot is voltam bátor benyújtani, mert szerintem az alaptörvénynek 49- §-a hiányosan intézkedik. Azt az országos mezőgazdasági kamarára nem terjesztettélk ki még most sem és csak most látszik az meg, hogy a 49. §-nál, alhol felhatalmazza a jogi képviseletet illetőleg a kamara elnökét és igazgatóját, nem az országos mezőgazdasági kamaráról, hanem í csak a vidéki kamarákról van szó. Az volna a ;' tiszteletiteljes kérésem, hogy ezt a módosító ja-