Képviselőházi napló, 1935. XII. kötet • 1937. március 3. - 1937. május 5.

Ülésnapok - 1935-197

Az országgyűlés képviselőházának 197. ülése 1937 március 10-én, szerdán. 125 megszerzett és fenntartott gyümölcsöst értékesíteni. Azt mondja a mélyen t. képviselőtáirsam, nagyon helyes ennek felállítása. Helyes, de ki fog a harmadik vármegyéből éppen a kamara székhelyére elmenni? Az a sok apró ember? Lehetséges az, hogy ott tanulmányozza a gyümölcstermelést, hogy ott tapasztalatokat szerezzen, vagy azokat a hitvány, elsatnyult, beteg csemetéket megvásárolja? Ez igazán nem lehet feladata a mezőgazdasági kamarának. Igaz., hoigy az alaptörvény a hibás, mert megengedi az ilyen ingatlanoknak beszerzését, fenntartását. Aztán egy másik példát hozok fel a vidéki mezőgazdasági kamarák működéséről. Egy kisbirtokos, aki megfelelően intelligens ember és haladni vágyó gazda, azzal a kéréssel fordult az egyik mezőgazdasági kamarához, hogy neki van egy földje, amelynek talaj összetételét szeretné megvizsgáltatni azért, mert akárhogyan műveli, akárhogyan trágyázza — műtrágyával is — azt a földet, az a föld csökönyös marad, nem reagál. Erre a következő választ kapta a kamarától: küldje be az elsőosztályú gyorsvonati menetjegy árát oda-vissza, a napidíjat, amely elég magas, azután majd később a megállapítandó kiszállási tiszteletdíjat. (Rakovszky Tibor közbeszól. — Zaj a baloldalon.) Nem jelölök meg névszerint kamarákat, de kijelentem, hogy ezek a dolgok tények, valóságok, mindössze annyit jegyzek még, hogy nem az én kamarai területemről van szó, nehogy gyanúsítsák az én kamarámat. (Derültség.) Az említett kisgazdatársam módfölött bosszankodott ezen a válaszon és azt mondotta nekem: »kérem, uram, hogyan jön hozzá ez a kamarai alkalmazott, hogy pontosan ő elsőosztályú gyorsvonati jeggyel utazzék, amikor én igazán nagy urakat, vagyonos urakat láttam második, sőt harmadik osztályon utazni, még grófokat és úri hölgyeket is. (Rakovszky Tibor; Biciklin szoktak másoik kimenni! —Derültség balfelől.) Ez lehetetlen állapot és az én kisgazdatársam természetesen nem reflektált annak a talajkóstoló embernek kiszállására, viszont teljesen kiábrándult a kamarák működéséből. Bizonyosra veszem, hogy ilyen esetben a Reichsvagy a Landesbauernführer az illetőt, aki a választ adta, vagy a megbízást a válaszra, nyomban elcsapta volna, míg nálunk nem az a fontos, hogy a gazda olcsón jó tanácsokhoz jusson, hanem — sajnos — inkább az, hogy a hivatalnok, az ügyvéd, a kereskedő, a gyáros és még a főváros is, kihasználják a gazdát. (Mozgás a középen.) Különös, hogy míg más országokban kimondották a kényszertársulást a mezőgazdasági bizottságokba, addig nálunk ez úgy az 1920 : XVIII. tc.-bőí, valamint ebből a novellából is hiányzik. A bizottsági tárgyalás alkalmával szóbakerült ugyan, hogy a mezőgazdasági bizottságok nincsenek mindenütt megalakulva, de úgy a t. előadó úr, mint a t. kormány is bátor hallgatással túltették magukat ezeken a megjegyzéseken. Hogy ez a bölcs hallgatás mit jelenthet, ezt kétféleképpen próbálom magamnak megmagyarázni. Vagy tényleg feleslegesnek tartj El M, kormányzat a mezőgazdasági bizottság működését, vagy pedig ezidőszerint nem akarja bolygatni a helyzetet azért, hogy rövidesen átfogó intézkedéssel, törvénnyel gyökeresen keresztülvigye a mezőgazdaság megerősödését. Remélem, hogy az utóbbi eset,áll fenn! Tényleg tudok vármegyéket, különösen egy vármegyét, ahol a mezőgazdasági bizottságok egyáltalában nincsenek megalakulva és tudom azt is, hogy ez a vármegye a legkisebb mértékben sem nélkülözi a mezőgazdasági bizottságok vagy a kamara működését. Erre a legjobb bizonyság az, hogy máirégtől fogva ez a vármegye masíroz csonkahazánkban a mezőgazdasági kultúra élén. De igaz az, hogy ebben a vármegyében a vármegyei egyesület, valamint a gazdakörök csodálatos, nagyszerű, körültekintő munkát végeznek. A vidéki kamarák értékesítési és exporttevékenységéről jobb nem beszélni. Nem is akarok ezekre kitérni, hiszen itt voltak személyes támadások, én pedig beszédeimben személyekkel sohasem kívánok foglalkozni, mindig csak általános szervezeti bajokról és hibákról kívánok beszélni. Azok az apró kórképek, amelyeket ma a sok száz és száz közül a t. Ház elé bocsátottam, bizonyítják, hogy a szervezési és adminisztratív hibák teszik lehetővé a mezőgazdasági kamarákban az ilyen apró, jelentéktelen vagy sokszor jelentékeny elcsúszásokat. Az értékesítés terén ma a gazda igazán nagy kérdőjel előtt áll és különösen a tájékozatlan kisgazda teljesen a sötétben tapogatózik, mert nincs tisztában azzal, hogy a külföldön divatba jött egykéz-szisztémával szemben, ki által értékesítse állatját, terményét. Itt van a Hangya, a Futura, az Okh. s itt vannak egyéb, alkalmi vállalkozások, amelyek mind kaptak egy keveset az exporthaszonból is. A gazdák nem tudják, hogy a vidéki kamarákban megbízhatnak-e annyira, hogy azoktól tanácsot kérjenek és a vége az, hogy a termelő mégiscsak a közvetítő kereskedők egész láncolatán keresztül adja le azt a kis hasznot, amely tulajdonképpen őt illetné meg. Itt tág terük nyílnék tehát a kamaráknak, hogy legalábbis a mezőgazdasági bizottságok által tájékoztassák a gazdaközönséget. Most legújabban egyes kiküldöttekkel, exponensekkel, úgynevezett kamarai intézőkkel Dróbálkoznak a mezőgazdasági kamarák közelebbférkőzni területük távolabbi részeihez. Ezt helyeselni kell és helyeslem is, — bárcsak előbb eszükbe jutott volna ez a kamaráknak (Ügy van! jobbfelől.) — csak az a fontos, hogy ezek az intézők azután megbízható, járatos és lelkiismeretes emberek legyenek. Mindenesetre azonban sokkal fontosabbnak tartanám, — eltekintve a mezőgazdasági kamaráktól, de ezekkel egyetemben is — ha a földmívelésügyi miniszter úr a járási gazdasági felügyelőknek a közelmúlt évek nagy racionalizálási lázában annyira csökkentett számát legalább a nagyobb járásokban jelentékenyen felemelné és ezeket az állásokat gyakorlatilag is képzett diplomás gazdákkal töltené be. Azonkívül ezeknek a gazdasági felügyelőknek kiszállási költségmegtérítéseit lényegesen fel kellene emelni, minthogy éppen azért, mert kiszállási lehetőségük nincsen, — hiszen egészen nevetséges, hogy egy-egy felügyelő egy hónapban másfél vagy két napot szállhat ki abból a dotációból, amit a vármegyei gazdasági felügyelőség kap — nem tudják azt a feladatkörüket teljesíteni, hogy megfigyelhessenek és irányíthassák a népies gazdálkodást. Ezen segíteni kell és legalábbis minden nagyobb járásban kellene gazdasági felügyelőt alkalmazni. (Helyeslés.) Érdekes, hogy például Zala vármegyében, amelynek 11 nagy járása és 396 községe van, — ami egytizedrésze az egész ország községei I számának — a központi gazdasági felügyelőkön