Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.
Ülésnapok - 1935-192
Az országgyűlés képviselőházának 19 révén a biztosítási díjakat befizeti s ezzel igényt szerez magának az öregség, rokkantság és halál esetére szóló biztosítással kapcsolatos jogokra és előnyökre, ezeket nem tudja a maga részére megőrizni abban az esetben, ha az igény megnyíltával, vagy az igény megnyílta után elhagyja azt az országot, amelyben dolgozott, vagy pedig ha még az igény megnyilta előtt munkahelyét változtatja és más országban folytatja ezeket a biztosítási befizetéseket. Ennek a hiányosságnak rendezésére éveken keresztül folytak nemzetközi tárgyalások a genfi Nemzetközi Munkaügyi Egyetemes Értekezlet előtt és ennek a több éven keresztül tartott tárgyalásnak eredménye az az egyezmény, amelyet most szerencsém van a t. Ké:p viselőház előtt ismertetni. Az egyezmény lényege, hogy az idegienhonos munkás, aki külföldön a befizetéseket teljesítette, ott dolgozott és igényt szerzett, megkapja díjait, hogyha ugyanabban az országban tartózkodott, ha azonban elhagyta ezt az országot, nem tudta igényét érvényesíteni és főként, ami a legnagyobb haj volt, nem térhetett vissza hazájába, hogy egy műnk ásólel gyümölcseit késő öreg koráig nyugodtan élvezhesse szülőföldjén. Az is nagy nehézsélg volt, hogy, amint az előbb említettem, ha az a munkás több országban dolgozott, ezáltal az igényjogosultság 'elismerése körül támadtak viták és — nem egy esetben megtörtént ez. — egyik ország sem vállalta az illető munkás igényeinek elismerését s végül is az a munkás, aki évtizedeken át becsületesen eleget tett kötelezettségeinek, öregkorára ellátatlan maradt. A legnagyobb komplikációt azonban — és ez a magyair munkásságot külön érintette — a világgazdasági válság bekövetkezte idézte elő, amikor is részben ennek a gazdasági válságnak következtében, részben pedig esetleg más nemzeti és állampolitikai szeanpontiokból bizony sok magyar munkást kiutasítottak külföldi államokból, ahol pedig esetleg évtizedeken á1 dolgoztaik és a kiutasítás következtében nemcsak munkájuktól, munkalehetőségüktől fosztották meg őket, nemcsak életfeltételeiket vették el, hanem elvették miég azokat a szerzett jogaikat is, ïamelyeket a kötelező biztosításnak eleget téve, ezek a magyar munkások maguknak megszereztek. A nemzetközi munkaügyi szervezet értekezletei során az 1934. és 1935. évben tartott 18. és 19. ülésszakon letárgyaltak^ egy egyezménytervezetet és a viszonosság létesítésének lehetőségét, aminek a célja az volt, hogy biztosítsák a munkások, illetőleg a biztosítottak részére a biztosítás fennállása alatt szerzett igényeik érvényesítését, tekintet nélkül tartózkodási helyükre és .állampolgárságukra A magyar kormánydelegáció ezeknek a tárgyalásoknak során — ezt itt a t. Ház színe előtt kell megállapítanunk — igen elismerósreméltó (munkát fejtett kii, mert a meglehetősen nagy ellenkezéssel szemben sikerült biztosítania éppen annak a két feltételnek teljesítését, amely a magyar munkásság szempontjából tekintetbe jött, (Tobler János: Csak ritkán történik .. ez meg!) De, hála Istennek, meg kell állapítanunk, hogy ennél az egyezménynél a magyar kormánydelegáció munkája teljes eredménnyel járt, amennyiben az egyezmény hatályának az állampolgárs ágtól való függetlenségét sikerült elérni, úgyszintén sikerült megakadályozni a nyugati országokból munkahiány miatt kiuta» sított magyar nemzetiségű munkások által befizetett járadékok elvesztését is. 2. ülése 1937 március 2-án, kedden. 591 A magyar delegációt a tárgyalások során ebben a munkában támogatta az olasz, a lengyel, az osztrák és részben az angol delegáció is és ez a támogatás kétségtelenül nagy súlylyal esett latba, amikor az egyezmény mai formájában létrejött. Az állampolgárságtól való függetlenítés megakadályozta, hogy az utódállamokban lakó bizonytalan állampolgárságú magyar munkások megfosztassanak az öregségi, rokkantsági és^ halál esetére szóló biztosításra vonatkozó járadékigényeiktől. Azt hiszem, felesleges ennek jelentőségét itt a t. Ház előtt külön fejtegetnem,, hiszen ez nemzeti szempontból megbecsülhetetlen jelentőségű, illetőleg ennek hiánya az egyezményben megbocsáthatatlan lett volna, ha az a szöveg marad meg, amely ezt nem tartalmazza. A bevándorlási országok a tárgyalások során ellenezték a magyar delegáció álláspontját, a magyar delegáció azonban a magyar munkásság sorsa mellett joggal hivatkozhatott a kiutasított német munkásságra is, amely argumentum nem maradt hatástalan. Nem kívánom részletezni az egyezmény létrejöttének körülményeit, csupán arra mutatok rá, hogy ennek az egyezménynek ratifikálása, amely most a magyar törvényhozás részéről történik meg, a külföldi államokban is jó úton halad. Francia és belga részről, ugyanígy osztrák és lengyel részről is, kilátásba helyezték az egyezmény gyors ratifikálását. Az utódállamok közül csak Csehszlovákia jön számításba, mert ott vannak meg azok az előfeltételek, amelyek ennek a szociális biztosításnak, illetőleg a szociális biztosítás jelen ágazatának alapjai- Nincs meg ez Romániában, Jugoszláviában és Bulgáriában, ahol az öregségi biztosítás még nincs kiépítve, sőt tovább megyek: nincs ez meg az Egyesült Államokban sem, ahol az öregségi biztosításról tulajdonképpen csak most tárgyalnak és Roosevelt tervezete szerint most fogják az öregség, rokkantság és halál esetére szóló biztosítást bevezetni. T. Képviselőház! Magyar szempontból szociálpolitikai és nemzetiségi előnyökön kívül pénzügyi és valutáris előnyei is vannak az egyezménynek, tudniillik a nyugaton dolgozó magyar munkások száma többszörösét teszi ki a nálunk dolgozó nyugati munkások számának. Erre vonatkozólag szeretnék csak néhány adatot a t. Képviselőház elé tárni, amivel az egyezmény jelentőségét — azt hiszem — a legszemléltetőbb módon tudom bizonyítani. Magyarországon az idegen honos munkások száma a következőképpen oszlik meg. Engedélyhez nem kötött kereső, tehát aki 1925 augusztus l-e előtt jött Magyarországra, 25.903 van, tehát körülbelül 26.000. Ezeknek nem kellett munkavállalási engedélyt kapniok. Engedélyhez kötött, tehát azóta bejött munkás körülbelül 7500 van, összesen tehát 33.500, mondjuk 34.000^ idegen honos munkás dolgozik Magyarországon. Az eltartottakkal együtt ez a szám körülbelül 80—85—90 ezer lelket jelent. Ezzel szemben külföldön dolgozó magyar munkás van Franciaországban 40.000, Belgiumban 4000, Németországban 5000, Olaszországban 4000, Ausztriában 20,000 és Lengyelországban mindössze 1000. Angliában is elenyésző kis szám, körülbelül szintén 1000. Mindez tehát hozzávetőlegesen 74—75 ezer, az eltartottakkal együtt több mint 200.000 lélek. Vagyis részünkre az egyezmény már ezekből a számokból kitűnőleg is aktívumot jelent és a
