Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-189

Az országgyűlés képviselőházának 189. ülése 1937 február 2U~én, szerdán. 509 akkor hozzásegíti az ifjúságot ezeknek a lehetőségeknek felhasználásához. Itt azonban még nem állhatunk meg, mert anyagi eszközök nélkül ilyen nagy intézményt létesíteni nem lehet. Ismét egy olyan példára fogok hivatkozni, amely külföldön meghonosodott és amelyet Magyarországon is már több helyen sürgetnek és ez: a szükséges anyagi eszközök előteremtésére — éppen az ifjúság megmentése érdekében — az agglegényadó bevezetése. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a jobboldalon. — Gr. Festetics Domonkos: Szívesen fizetek! — Dulin Jenő: Mindenki hozzon áldozatot! — Kassay Károly: Aki elhelyezte a gyermekeit, az is fizessen! — Gr. Festetics Domonkos: Egykeadó is legyen akkor!) Elnök: Festetics képviselő urat kérem, maradjon csendben. Toperczer Ákosné: Nincs olyan család, amely érdekelve ne volna az ifjúság jövőjében gyermekei, fiai vagy leányai révén. Azt mondják, hogy a lányok menjenek férjhez. Méltóztassék figyelembe venni, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint Budapesten egymagában 90.000-rel több nő van, mint férfi. Most kérdezem én, mi történjék ezekkel? Feltétlenül meg kell keresnünk azokat a megélhetési lehetőségeket és levezetnünk azt a beteg konkurrenciát, amely ma a nő- és férfitársadalom kenyérirígységében fennáll. Erre is vannak lehetőségek. A nőt egész lelki diszpozíciója a szociális problémák felé tereli. Itt azután olyan tág tere van az elhelyezkedési lehetőségnek, — anyagiaknak birtokában és ezért sürgetem az anyagiaknak megnevezését — hogy a doktorkisasszonytól kezdve az utolsó szegény dajkáig mindenki megtalálja benne a maga elhelyezkedését egy boldogabb jövőben. Tudom, hogy amit én proponálok, nem. vihető keresztül máról holnapra, hogy ez is olyan dolog, mint egy sokéves terv, amelyet fokrólfokra kell megvalósítani, de már ma fordulok tisztelettel a miniszterelnök úrhoz és kérem: hozza minél előbb a Ház elé azt a törvényjavaslatot, amely a »Pro Juventute«-intézmény megalapítását biztosíthatja. Egyebekben pedig kérem a miniszterelnök urat, hogy a megjelölt anyagi lehetőségeket figyelembe venni méltóztassék, mert ntolsót üt az óra, amikor még a mi beteg ifjúságunkért dolgozni tudunk- A probléma dagad és nőttön-nő napról-napra. Lesz idő, amikor többé nem tudunk megbirkózni vele, ezért kérem, vegye figyelembe az én kérésemet -— pro juventute! (Élénk éljenzés a jobb- és a baloldalon. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: A miniszterelnök úr kíván szólni. Darányi Kálmán miniszterelnök: T. Ház! Igen nagy figyelemmel hallgattam végig Toperczer Ákosné t. képviselőtársunknak itt előadott, rendkívüli elokvenciával és világos okfejtéssel alátámasztott interpellációját. (Friedrich István: Bizony jó volna, ha 30 ilyen hölgy volna itt! — Derültség. — Gr. Festetics Domonkos: Az ellenzéken? — Friedrich István: Azért adtunk a hölgyeknek választójogot! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Képviselőtársunk, mint ahogy minden jó anya teszi, lelkesedéssel karolja fel az ifjúság problémáit. Azt hiszem, t. Ház, hogy pártkülönbség nélkül valamennyien egyetértünk vele abban, amikor hangsúlyozza ennek a problémának az egész magyar nemzet jövendője szempontjából való rendkívüli fontosságát. (Úgy van! ügy van!) Nincsen olyan párt ebben a Házban, amelyik ne nézné aggodalommal a magyar ifjúság jövőjét. Az ifjúsági egyesületek, különösen a diplomás ifjúság elhelyezése érdekében állandóan kopogtatnák a kormánynak és az arra illetékeseknek ajtaján. Ezek között meg kell említenem, hogy nemrégiben is a Turul főiskolai szövetség és annak elnöke, éppen a pártom oldalán ülő Végváry József képviselőtársam, többször keresett fel és vázolta előttem ennek a problémának rendkívüli fontosságát. Különböző javaslatokkal is jött a kormány elé ezeknek a nehéz kérdéseknek megoldására. Toperczer Ákosné t. képviselőtársam az egész témát összefoglalva adta elő és szerves, mégpedig törvényhozási megoldást kíván, igen érdekes konkrét javaslatokkal, amelyekre nézve bátor leszek nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt azonban ezt megtenném, legyen szabad egy körülményre rámutatnom, amely az egész probléma szempontjából figyelemreméltó. Sajnos, ha az egész ifjúságot nézzük és nemcsak a diplomás magyar ifjúságot, akkor a statisztikai adatok szemügyrevételével meg kell állapítanunk azt, hogy a háborús kiesések következtében ez a probléma a közeljövőben némileg enyhülni fog. Az 1930. évi népszámlálási adatok figyelembevételével ugyanis látjuk, hogy 1930-ban öt éven aluli lélekszámunk volt 881.766, 5—9 éves 897.893, 10—14 éves — vagyis a mostani 17—20 éves korig terjedően — már csak 613.610, 15—19 éves már 834.186, 20—24 éves 839.029. Megjegyzem, hogy ez mind 1930-ból való adat. Ami a 80 pengős 'kezdőfizetést illeti, nem tudok teljesen! osztozni a t. képviselőtársam által felhozottakiban, mert igen jól emlékszem arra, hogy a békeidőben Ibizony hosszabb ideig a fizetéstelen gyakornokok sorában dolgozott az ifjúság. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ebben a tekintetben tehát nem osztozom egészen abban a nézetében, hogy a jelenlegi helyzet, mondjuk, in peius változott volna. (Friedrich István: A papáik akkor bírták!) Azért van ez a 80 pengő, mert most kevésbbé bírjak. Teljesen igaza van t. !

képviselőtársamnak. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Amikoir a kormány körülbelül négy és fél hóniappal ezelőtt bemutatkozott, (Friedrich István: Már négy hónapja!? Hogy múlik az idő! — Derültség. — Propper Sándor: Es még nem csináltak semmit. — Zaj.) voltaim bátor kifejteni itt a Háziban, hogy egyik centrális problémának tekintjük a kormány programmá ab an az ifjúság kérdésének olyan megoldását, vagy legalább is enyhítését, amely ^ alkalmas lesz arra, hogy az ifjúság széles rétegein tudjon segíteni. Éppen ezért határoztuk el, — ami a mostani költségvetésben ;meg is fog történni — hogy kétmillió' pengős úgynevezett nemzeti önállósítási alapot állítunk fel, amelyet a (következő években is — amennyiben hozzá méltóztatnak járulni — 2—2 millió pengővel fogúink támogatni. Ezt az összeget az arra jogosultaknak kölcsönként fogjuk kiadni. Ez az ösiszegi isimét visszafolyik az államkasszába ! (Felkiáltások: Reméljük!) és így újból fruktiI fiikálóDaig fog hatni. (Helyeslés.) Friedrich István t. íképviselőtáirsaminak aggályai voltak a tekintetben^ hogy milyen szempontok szerint történik .majd ezeknek az összegeknek kiosztása. (Friedrich István: Ügy van! Köszönöm szépen. Látom, hogy olvassa a miniszterelnök úr a cikkeimet. — Derültség.) Megnyugtathatoim t. képviselőtársamat, arra gondolunk, hogy olyanféle .szervezetet létesítünk, mint aminő az ösztöndíjtanács, amely minden-