Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.

Ülésnapok - 1935-179

184 Az országgyűlés képviselőházának 179. ülése 1937 február 5-én, pénteken. szükség. Csak egyet mondok el. Itt fekszik a főváros közvetlen közelében Rákosszentmihály nagyközség. Ipari munkások, köztisztviselők, középosztálybeliek, vasutasok, kispolgárok, földmű, velők lakják. Ennek a nagyközségnek hosszú esztendőkig nem volt útja, amelyen be lehetett volna hajtani kocsival. Egy 800 méter hosszú út van a határon, a József f őherceg-útja, ez azonban hosszú ideig járhatatlan volt, mind a gyalogosok, mind a kocsik számára. Hosszú esztendőkig kellett utánajárni a megyénél, a fővárosnál, a minisztériumban, de az útnak sehol sem akad gazdája, mert pénzbe kerül, mindenki megtagadta ezt az utat, amely a fővárosé is, és a községé is, mert ott van a határon. Végre hallatlan nagy utánjárás után mégis sikerült ezt a 800 méteres, tehát nem egészen 1 kilométer hosszúságú utat annyira rendbehozni, hogy a kocsik már .behajthatnak Rákosszentmihályra. Budafok egyik részéből nem lelhet átmenni a (másaikba, csak csúszkálva és botorkálva és kocáival egyáltalában nem lehet 'keresztülhaj tani rajta. Budafok északi resize, Kelenvölgy, amely Budapesttel határos, teljesen el van vágva az anyaJköziségtől közlekedési szempontból. Azok a szegény dolgozó emberek, atkik Budafokról iá/kár a fővárosiba,, akár másfelé igyekeznek, kénytelenek órákat gyalogolni és nagy kerülőket tenni, hogy először Budafok egyik részéiből el tudjanak jutni a anásiík részéibe. Ha pedig iaz utakat rendibe akarják hozni és eliœiemnetk a megyéhez, akkor ott azt mondják, hogy az nem megyei út, a város azt mondja, hogy az nem tartozik rá és nincs pénze, ha pedig az államhoz mennek » az azt mondja, hogy az az út nem országút, nem ál. lamii út. Ha fizetni kell, ha dolgozni .kell, akkor nincs gazda, ha parancsolni kell, akikor mindenki nuint gazda lép fel. így sínylődnek és vergődoieik a magyar városok és falvak. Elnök: A feépviselő úr beszédideje lejárt. Propper Sándor: Tisztelettel kérek félóra meghosszabbítást. (Gr. Festetics Domonkos: Felesleges, nem adjuk meg! — Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Kérdem a t. Házat,, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) — Br. Vay Miklós: Ha ilyen svungban van, megadjuk! (Derültség.) —- Propper Sándor: Köszönöm a bókol;!) À Ház a kért meghosszabbítást megadja. Propper Sándor: T. Képviselőház! Hogy a kulturális szempontokra áttérjek, Budapesttől félórányira, de már Budapest közvetlen környékén is kezdődik a kulturálatlanság^ és Budapesttől félórányira már körülbelül úgy érezhetjük maguníkat, mintha a legszélsőbb végeiken járnánk. Tessék csak megfigyelni. Közvetlenül Budapesthez valósággal hozzátapad egész csomó megyei város: Újpest, Rákospalota, Kispest, PestsEentlőrine,, Pestszenterzsébet, Budafok, azután távolabb Szentendre és Vác. Még a legtávolabbi sincs 30 (kilométernyire Budapesttől, de az ember ott mégis olyan messze van a fővárositól, mint 'akármelyik 'határszélen. Nagyszámú népes nagyközség társul ezekhez a megyei varosokihoz — többek /között Csepel — ési a főváros ezt a területet, amelyen 300.000 dolgos magyar munkás és polgár él, teljesen kiirekeszti a -kultúrából és mostoha gyermekkent kezeli. Gyámkodás van bőven a megye részéről is és a belügyi kormányzat részéről is, abban nincs hiány, de támogatás nincsen sehol. Újpest például hosszú évtizedekig küzdött ivóvízért. Ott volt a híres Ister-víz; olyan sárga, mint a narancslé, de nem olyan az íze. {Derültség.) A tiszti főorvos azt állapította meg róla, hogy az egészségre ugyan nem veszélyes, de undorító. Ez volt a tiszti főorvos diagnózisa. Mennyi időbe került, amíg azután ezt a magánvállalatot rá lehetett venni arra, hogy egy szűrőt vásároljon, — persze nem a saját pénzéből — mennyi tárgyalás, mennyi utánjárás kellett ehhez a megyénél és a minisztériumnál. Tavaly volt egy ankét a minisztériumban Preszly államtitkár úr vezetése alatt és ott jutott végre dűlőre a dolog, de bizonyos, hogy anég mindig ihatatlan Újpesten a víz. Megjegyzem, hogy Újpest határában vannak a Fővárosi Vízművek, ott fekszenek a fővárosi kutak, onnan eljön a jó víz ide Budapestre, Újpesten azonban nincs jó ivóvíz. (Kéthly Anna: Akkor miből keres az Ister?) Itt van Rákospalota. Ezt szintén túlnyomórészt középosztálybeliek, hivatalnokok lakják s ez is hallatlan küzdelmet folytat az ivóvízért. Néhány közkútja van. Bevezetik a vízvezetéket is, de nem ám közforrásokból és megfelelő helyeken, ha ki ahogy tud magának, rezervoárokkal, stb. oldják meg a kérdést és igen-igen nagy küzdelmet folytatnak, hogy vizet ihassanak. Vizet, minél kevesebbel, azt hszem, senki sem érné be! Mert vizet muszáj inni! De nemcsak Rákospalota^ és Újpest van ilyen helyzetben, hanem egész sereg olyan pestkörnyéki város és község van, ahol iható vizet nem lehet kapni, ahol iható víz nem áll a lakosság rendelkezésére. (Kéthly Anna: Azért törölték el a borfogyasztási adót, hogy vizet igyanak!) A város, a megye és a kormány — Budapest székesfővárost értem — ahelyett, hogy adna, ahelyett, hogy támogatná ezt a szegény rokont, amely belőle sarjadzott, — hiszen a fővárosi telepekből keletkeztek ezek a városok — inkább elveszi tőle azt, amit csak lehet. Förtelmes nyomortanyák vannak Újpesten, Sashalmon és Pestszentlőrincen. Nagyon ajánlom a miniszter úrnak és a képviselő uraknak, menjenek el egyszer megnézni egy ilyen helyet, Újpestet, Sashalmot vagy Pestszentlőrineet. (Kéthly Anna: Jaj, meghasadna a szívük!) Valóban, szószerint így van

% Preszly államtitkár úrral egyszer egy bizottsággal kint voltunk, hogy megnézzük a sashalmi állami lakótelepet. Körülbelül félórát járkáltunk, helyesebben bukdácsoltunk ott; végre Preszly ál-, lamtitkár úr majdnem sírva fakadt és rezgő* és síró hangon mondotta: Uraim, gyerünk, én ezt nem bírom tovább — és kiutalt ezer pengőt a nyomortelep lakóinak pillanatnyi segélyezésére. Nem tudta tovább nézni azt a förtelmes nyomorúságot, amely ezen a nyomortanyán szemmellátható és tapintható volt. Es ilyen telep van Újpesten is, ilyen van Pestszentlőrincen is. Helyes volna, ha ezeket a szegény embereket ellátnák azzal, amire szükségük van. Természetesen nem kívánnak ők valami nagy appartementokat, de vízre, de kútra iés világításra, meg fedélre, amelyen nem esik be az eső, csak lehet igényük, ha már az »állami« elnevezést viselik ezek a nyomortanyák. Ezeken kellene segíteni és nem az az első probléma, hogyan osszuk fel a telkeket, hogyan szabályozzuk, hogyan bontsuk le a hirdető tornyokat, hogyan vegyünk el .koncessziókat a tornyokon hirdető vállalkozóktól. Ezek