Képviselőházi napló, 1935. XI. kötet • 1937. január 26. - 1937. március 2.
Ülésnapok - 1935-176
90 Az országgyűlés képviselőházának 176. ülése 1937 január 29-én, pénteken. megállapítást teszi, akkor én azt hiszem, hogy ennek már alapja van és a kormányzó pártban bizonyára már volt szó erről, vagy pedig a miniszter úrtól hallotta bizalmasan, — vagy talán nem is bizalmasan, mert hiszen például legutóbb pécsi beszédében Fabinyi miniszter úr utalt erre — hogy igenis, a közterheket a kisembereknél mérsékelni kell. (Kun Béla: Eégen kellett volna!) Minthogy ez a törvényjavaslat is súlyos te ( rheket ró a közületekre és az egyesekre, ezért én örömmel konstatálom Farkas Elemér képviselő úrnak ezt a kijelentését és várjuk ennek gyakorlati eredményeit. Azt is mondotta Farkas Elemér képviselő úr, hogy az ellenvéleményt is örömmel veszi, sőt ha az a javaslat jó, azt meg is szavazza. En azt hiszem, mélyen tisztelt Ház, hogy egyetlenegy képviselőtársunk sem csak azért ellenez egy törvényjavaslatot, — noha azt teljesen jónak tartja — mert az ellenzéki padsorokban ül. Erre fényes példa az, hogy jött ide törvénytervezetekkel éppen az ezt a javaslatot képviselő miniszter úr is, amely törvénytervezeteket az egész parlament nagy örömmel, örvendezve fogadott el és szavazott meg és bizonyos vagyok abban, hogy fognak jönni még ilyen törvényjavaslatokkal, amelyeket mi is nagy örömmel fogunk fogadni és ha ezeknél a javaslatoknál bírálatot mondunk is, ezt a legjobb hiszemben és legjobb tudásunk alapján tesszük. Árvátfalvi Nagy István képviselőtársam, a tegnapi nap utolsó szónoka, azt mondotta, hotgy hozzuk közelebb a falut^ a városhoz. Azt hiszem, hogy mi, városi képviselők, ezt már nagyon sokszor hangsúlyoztuk nemcsak itt ia parlamentben, hanem a főváros parlamentjében, a törvényhatósági teremben is. Mi is azt érezzük, azt kívánjuk és azt szeretnők, ha ia falut közelebb tudnók hozni a fővároshoz, hogy a falu érdekeit egyeztessük össze a főváros«, lakosságának érdekeivel és különösen élelmezési kérdésekben a falusi lakosság által termelt dolgoknak fogyasztás céljából a városi lakossághoz való juttatása tekintetében azt akarjuk, hogy közvetlen kapcsolatunk legyen a vidékkel.. Mi városiak igenis, tudjuk ^értékelni azt a nagy munkát, azt a nagy fáradságot, (Br. Vay Miklós: Akkor ne szedjenek olyan nagy sápotJ), amellyel a falusi lakosság, a termelő, a gazdaközönség fárad és küszködik. Mi igenis , azt mondjuk„ hogy az ö általa termelt értékeknek Ő vegye a hasznát és ne az a láthatatlan harmadik, negyedik, vagy ötödik, aki közbe. ékelődik és 'ha ezeknek az áruknak a drágítása... (Sárkány Ernő: Elsősorban a fővárosnál!) En a fővárosnál is ezt mondottam, (Sárkány ErnŐ: Helyes!), hogy a város lakossága érdekében tessék különösen az élelmicikkeknél, amelyekhez olyan nehezen jut hozzá rna a nehéz sorsban sínylődő ember, a helyzetet megkönnyíteni. (Sárkány Ernő: Ügy van, ez a helyes beszéd! — Hertelendy Miklós: Például a húsnál!) Én még a törvényhatósági bizottság ülésén is javaslatokkal álltam elő és kimutatást kértem a polgármester úrtól arra vonatkozólag, hogy milyen cikket .milyen mértékben terhelnek meg és kértem ezek árának leszállítását. (Helyeslés.) Nem. elsőizben mondom, hogy üljenek össze a város és az állam megbízottai és tárgyalják le ezeket a kérdéseket, mert- itt nemcsak városi illetékekről, ^városi közterhekről, hanem állami közterhekről is szó van. Talán a paritás alapján együttesen lehetne ezt a kérdést elintézni s amilyen mértékben hajlandó az állam engedni, ugyanolyan mértékben hajlandó lesz a székesfőváros is. (Kun Béla: Helyes, minél hamarabb meg kell csinálni!) Régi kívánságokat akar honorálni és régi szükségletet akar kielégíteni ez a törvényjavaslat. Két miniszter képviseli, de itt mégis csak az iparügyi miniszter urat látjuk. (Br. Vay Miklós: Tessék jobban szétnézni, rosszul lát a képviselő úr!) Szeretném, ha ennek a törvényjavaslatnak a keresztülvitelénél az iparügyi miniszter úrnak lenne a legnagyobb hatásköre, mert szerintem a törvényjavaslat egyes szakaszait illetőleg ő jogosult intézkedni. Mi régen hiányoltuk ezt a rendezést. Az a helyzet, amely ma az építkezések terén fennáll, azt hiszem, nemcsak az országgyűlési képviselő, hanem minden józanul gondolkozó ember előtt mindjárt természetessé teszi azt, hogy lehetetlenség tovább tűrni azt a rendszertelenséget, amelyet a város- és községszabályozás terén eddig láttunk. Rendszerről igazán nem lehet itt beszélni. Nemcsak a vidéken, hanem a fővárosban is kifogásoljuk azt a rendszertelen építkezési formát, amellyel ma építkeznek. Ilyen például az, hogy a fővárosi házak udvarai körül vannak építve a szegény udvari lakók rovására. A fővárosi házak legnagyobb részében udvari lakások vannak, már pedig a múltban az építtető és a kivitelező nem gondoskodott arról, hogy minél több világosságot, napot, levegőt kapjanak az ezekbe a sötét udvari lakásokba beszorított lakók. Bizony, vannak olyanok, akik az év legnagyobb részében nem is látják a napot, ha nem mennek ki a lakásukból. Éppen ezért az utóbbi időben kötelezővé tették a csatlakozó udvarok bevezetését s így kezdték építeni az úgynevezett légudvarokat. Menyivel egészségesebb és mennyivel helyesebb építkezési forma ez! Hiszen csak meg kell néznünk a legutóbbi építkezéseket, ott szépen megláthatjuk, hogy ezeknek a csatlakozó udvaroknak révén, ha magas is az épület, még akkor is lehetővé van téve az, hogy az udvari lakók világosságot, napfényt kapjanak. Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyi lakás van még a fővárosban is, amely a legelemibb egészségügyi berendezések nélkül építtetett, mert hiszen ezt már statisztikai adatok^ kai is igazoltuk itt. Igazoltuk, hogy hány pincelakásokban kénytelenek emberek ma is még hány olyan lakásban laknak emberek, amelyek lakni, hány szuterénlakásban, padláslakásban, emberhez nem méltók. Ezeket a lakásokat igenis le kellene már rombolni s ezek helyébe egészséges, levegős, napfénnyel telített lakásokat kellene építeni. De amíg külföldön természetesnek tartják, hogy a legegyszerűbb kis munkáslakásokat is fürdőszobával lássák el, addig nálunk, sajnos, a lakásoknak csak kisebb százalékában van fürdőszoba, sőt még 1930-ban is 150 olyan ház épült, amelyben közös W. O.-k vannak. Kérdezem, t. Ház, hogy ilyen körülmények között nem érett-e meg már régen a helyzet arra, hogy a városépítkezés szabályozásáról törvényes formában intézkedjünk. Ebből a szempontból örömmel üdvözlöm, hogy a miniszter úr idejött ezzel a javaslattal és helyeslem, hogy ezt a javaslatot beterjesztette. Ami jó a javaslatban — és hangsúlyozom, hogy sok jó van benne — azt mi szívesen fogadjuk el, de amilyen szívesen fogadjuk ezt el, tessék ép olyan jóindulatúan fogadni, ha mi egyes szakaszok felett bírálatot mondunk, vagy, hogy módosításokat terjesztettünk be, mert ezt az
