Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-167

Az országgyűlés képviselőházának 167. ülése 1936 december J^én, pénteken. 375 gadhatunk, amely ebben a törvényjavaslatban van s amely azt célozza, hogy a férfiak ezen a pályán könnyebben megéljenek, csak azt az egyet kell elhárítanunk, hogy bennünket a nők ellen védelmezzenek. Nem merném hinni, hogy az ügyvédi kar tagjai, ha külön-külön, egyenként megkérdeznők őket, a nőkben valami ellenfelet látnának. Tényleg szabad volt az ügyvédi pálya elég hosszú ideig s a nők mégsem keresték az ügyvédi pályát, a jövőben pedig valószínűleg még kevésbbé fogják keresni, mert hiszen éppen ez a törvényjavaslat olyan nehéz pályává teszi, annyi akadályt kell elhárítania, annyi gáton kell keresztülmásznia annak, aki ide be akar jutni, hogy nem hiszem, hogy egy nőnek elegendő energiája lesz ahhoz, hogy befussa azt á hosszú utat, amely végeredményben az ügyvédi kamarába való felvételhez vezet. Ha pedig így áll a dolog, akkor semmi értelme nincs annak, hogy már itt a törvényjavaslatban lefektessünk egy olyan akadályt, amely egyszerűen áthághatatlan. Szerény véleményem szerint ennek igen súlyos erkölcsi kihatása van, még pedig esetleg olyan irányban, amely irányban mi súlyt helyezünk arra, hogy az erkölcsi hatások kedvezőek legyenek. A nyugati kultúra, a nyugati haladás igen furcsán fogja szemlélni azt, ami itt folyik. Amikor az egyenjogúsítás terén kétségtelenül haladás észlelhető, akkor nálunk egy határozott visszaszorítás történik. Amikor szerte a világon a különböző pályákon kiválóbbnál-kiválóbb hölgyek tűnnek fel, nálunk a nőket le akarjuk szorítani egy intellektuális pályáról. Másik megjegyzésem az, hogy ebben a törvényjavaslatban az a bizonyos »egyéniség« kifejezés szerintem pleonazmus. Ez sok kifogás alá esett az általános vita során; féltek, hogy politikai tendenciája van ennek a szónak. Politikai tendenciát talán még sem tulajdonítok neki, mindenesetre azonban pleonazmusnak tekintem. Tudniillik a jellem és az erkölcs együttvéve az egyéniség. Ha valaki jellemes és erkölcsös, arra mindenki azt mondja, hogy egyéniség, kiváló ember. Mindenesetre elképzelhető az a felfogás is, hogy az is külön egyéniség, aki állandóan szürke cilinderben és mondjuk, fuszekliban jár. Az egyéniség: valami különleges, de az még nem bizonyos, hogy erkölcsös, becsületes, tisztességes, jellemes is. A miniszter úr tehát, amikor a jellemet és erkölcsöt mint követelményt méltóztatott felállítani, sokkal többet méltóztatott kívánni, mint akkor, amikor azt méltóztatik mondani, hogy egyéniség. Amikor ennek a kifejezésnek a magyarázata után érdeklődtünk, valami olyasféle felelelet kaptunk, hogy az egyéniség kvázi összefoglaló fogalma annak, ami az erkölcsöt és a jellemet^ együttvéve jelenti. Szerintem azonban ezt teljesen felesleges összefoglalni akkor, ha ez az összefoglaló kifejezés félreértésekre adhat alkalmat. Mert tényleg: végeredményben nem tudhatja í-l Z í \ z elbíráló hatóság, hogyha valaki jellemes és erkölcsös, mit követeljen tőle még azonfelül mint pluszt, — mert kétségkívül még valami pluszt akarnak látni, ami az egyéniségnek tényálladéki elemeit fogja feltüntetni. De a magam részéről helytelennek is tartom azt, hogy az egyéniséget az ügyvédtől niegkovetélik akkor, amikor nem követelik meg a bírótól. Nem hivatkozom az orvosra, a mérnökre, a tanárra és a más foglalkozást űzőkre (Br. Berg Miksa: A miniszterre!), hivatkozom ^zonban a bíróra és itt kíváncsian várom a magyarázatot, hogy a bírónál miért nem követelnek egyéniséget? (Br. Berg Miksa: A miniszternél nem követelik!) A minisztert, mondjuk, politikai faktor. (Br. Berg Miksa: A főispánnál sem, a tűzoltófőparancsnoknál sem követelik!) A főispán is politikai faktor, az államtitkár is politikai faktor. Ahogy nem követelnek tőle iskolai végzettséget, iianem iskolai végzettség nélkül is lehet az illető ezeken a pontokon, ugyanúgy, tegyük fel, hogy m egyéniséget sem lehet megkövetelni tőié. Ha azonban a bírónál, aki a jogszolgáltatás terén kétségtelenül legalább is egyenlő tényező az ügyvéddel, az állam szempontjából azonban fontosabb szerepet tölt be, — mert hiszen a bíró, ha az igazságszolgáltatás talárját felöltötte, maga az államhatalom — nem követeljük meg az egyéniséget, akkor miért követeljük a külön egyéniséget attól, aki csak a bíró elé járul? (Br. Berg Miksa: Teljesen logikus!) Ez teljesen meggyőzhet bennünket arról, hogy az ügyvédtől nem követelhetünk többet, mint amennyit a bírótól követelünk. Ami most még a kétszobás lakást illeti, ez szerény véleményem szerint szintén kifogásolható azért, mert a kliensnek az ügyvéd lakásához a világon semmi köze nincs. Ha mar a kliens az ügyvéd lakása iránt érdeklődik, az vagy nagyon előnyös az ügyvédre, vagy esetleg hátrányos. Ha az ügyvédnek megfelelő irodája van, amely úgy van berendezve, hogy annak az ügyvédnek a megfelelő tekintélyt biztosítja, abban az esetben az ő magánlakásához senkinek semmi néven nevezendő köze sincs, mint ahogy senki sem érdeklődik aziránt, hogy egy kúriai tanácselnök hol és hányszobás lakásban lakik. (Br. Berg Miksa: Vagy egy miniszter!) Elképzelhető az — mint ahogy meg is történik — hogy előkelő bíró egy panzióban lakik; panzióban lakik azért, mert nőtlen öreg űr, aki sohasem gondolt házasságra, aki nem házasodott meg, hanem kényelmesen él egy panzióban anélkül, hogy egy két- vagy háromszobás lakást bérelne magának. Ugyanezt a lehetőséget az ügyvédnek is meg kellene adni; (Elénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: Rupert Rezső képviselő urat illeti a szó. Rupert Rezső: T. Képviselőház! Sohasem voltam semmiféle lírának az el rontó ja, természetes tehát, hogy nagy örömmel üdvözölném, ha ez a javaslat lehetővé tenné azt, hogy a nők tovább is jöhetnének az ügyvédi pályára. Ezért a bizottságban is ezt az álláspontot képviseltem és a véletlenek szerencsés találkozása folytán ugyanazt a módosítást nyújtottam be, mint amelyet Apponyi György igen t. barátom és Vázsonyi János igen t. barátom, ós azt az álláspontot képviseltem, amelyet Dulin Jenő igen t. barátom itt az imént kifejtett. Meg is maradok e mellett az álláspont mellett. Az általános civilizációnak is kérdése az, hogy ha eljutottunk erre a kultúrnívóra, erről a kultúrnívóról már ne menjünk vissza. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Utóvégre ez a külföld és a civilizált világ előtt jó fényt vetne erre az országra: látnák, hogy nem a Balkánon vagyunk, és sok minden egyebet látnának belőle. Már csak ezért is, mert nagyon széppé teszi országunknak, államunknak homlokzatát, hagyjuk meg az eddigi rendezést, ragaszkodjunk a tradíciókhoz, maradjunk meg ezek mellett. Nagyobb gyakorlati jelentősége van azonban a második pontnak, amely ellen kifogásom van. Ez a pont az egyéniségről, jellemről és az erkölcsi tulajdonságokról beszél. Valójában