Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-166

338 Az országgyűlés képviselőházának 166. abban, hogy az ügyvédség gazdaságilag odajutott, ahol ma van, sajnos, jelentékeny része van azoknak a törvényhozási intézkedéseknek, amelyek az ügyvédek' kenyeréből mindig elvettek s az ügyvédek kereseti lehetőségét mindig kisebb és kisebb térre szorították. A legutóbbi 18 esztendőben alig volt igazságügyi rendelkezés és igazságügyi törvény, amely le ne tört volna egy darabot az ügyvéd kenyeréből. Ha ma keressük azt, hogy hogyan jutott az ügyvéd idáig, akkor ennek okát abban kell látnunk, hogy törvényi intézkedésekkel mindig elvettek az ügyvéd munkaterületéből egy-egy darabot. Amikor pedig az ügyvédség ideállt az igazságügyminiszter urak elé és azt kérte, hogyha már mindig el méltóztattak venni egy darabot a munkaterületéből, legalább egy helyen méltóztassék segíteni rajtuk, tudniillik a jegyzői magán munkálatok kérdésének megoldásánál, akkor nem a belátás, nem az okosság és a meggondolás, hanem mindig a politika volt az, amely megakadályozta, hogy ezek a kérdések a jognak megfelelően intéztessenek el. Nem kétséges, és azt hiszem, senki sem fogja vita tárgyává tenni, hogy az ügyvéd, akinek az ügyvédi és bírói vizsga letételéről szóló diploma van a kezében, azt a anagánmunkálati területet jobban tudná ellátni, mint az egyszerű, egyéves jegyzői tanfolyamot végzett jegyző, akinek tanulmányaiban a jog csak melléktárgy volt. De nem lehetett ezt a kérdést soha elintézni, mert nem volt olyan kormány, amely ehhez a kérdéshez hozzá mert volna nyúlni; nem, mert minden egyes választókerületben a jegyző jóindulata, a jegyző mosolya nagy jelentőséggel bírt, (Dinnyés Lajos: Ügy ! van! Ez az igazság! — Difiin Jenő: Politikai I érdemeket kellett jutalmazni!) s ezt a mosolyt j semmiféle igazságnak a kedvéért a jegyző aj- \ káról eltörölni semmiféle igazságügyi kormány nem akarta. T. Képviselőház! A másik ok, amely miatt az ügyvédek^ 'helyzete rosszabbodott s amely miatt állandóan lehetett ilyen úgynevezett ügyvédi kenyérfosztó törvényjavaslatokat a Ház elé terjeszteni, az, hogy az utóbbi tizennyolc esztendőben az ügyvéd volt a Prügelknabe. Sok baj volt az országban és ki az, akit legszívesebben oda lehet állítani a törvényben Prügelknabe-ként? Az alperes is örül neki, a felperes is örül neki és mindenki azt hiszi, hogyha az ügyvéden ütnek egyet, akkor az ország jogkereső közönségén segítenek. A bizottságban ^már elmondotta valaki azt a sokszor hallott régi anekdotát, hogy amikor Ferenc József a szabadságharc után először jött Pestre s amikor a pesti városi tanács együtt ült és afelett kellett döntenie: hogyan lehetne Ferenc Józsefet meglepnie olyasvalamivel, aminek a város lakossága örülne és mégsem kerülne pénzbe, erre az egyik úr azt az ajánlatot tette, hogy fel kell akasztani Prottmann rendőrfőnököt, mert a császár is meg lesz lepve, pénzbe nem kerül, a lakosság meg örülni fog. (Derültség.) Itt is az volt az ügyvédség helyzete az utóbbi tizennyolc esztendőben állandóan^ hogy mint Prottmannt, a rendőrfőnököt, képletesen az ügyvédséget akasztották azért, mert azzal mindenkinek Örömet szereztek. S minthogy azt mondották, 'hogy a legszebb és legnagyobb öröm a káröröm, ezzel a kárörömmel odáig haladtak végeredményben, hogy a magyar ügyvédség, a magyar polgári középosztálynak, a magyar intelligenciának ez a vezető rétege, ülése 1936 december 3-án, csütörtökön. amelynek jómódban való megtartása az én tiszteletteljes felfogásom szerint nemzeti érdek, lesüllyesztetett a rossz anyagi helyzetbe, pedig az ügyvédségnek, a középosztály ez egyik vezető rétegének rossz anyagi helyzete ebben a mai, forradalmaktól megrázkódott világban különösen nem érdeke a nemzeti társadalomnak. (Egy hang a jobboldalon: A sok lecsúszott gazda sem!) Sajnos, nemcsak nálunk van intelligenciaellenes irányzat. Ez az intelligenciaellenes irányzat nem nálunk kezdődött, hanem kezdődött egész Európában a forradalmakkal. Legelőször a bolseviki Oroszországban kezdődött, ahol a forradalom jelszava az volt, hogy üsd az intelligenseket s amikor én legelőször Péterváratt egy gyűlésen hallottam ezt az elhangzott kiáltást, hogy üsd az intelligenseket, az volt az idegenek érzése, miként lehetséges az hogy egy ország a maga politikai berendezkedését arra akarja felépíteni, hogy kiírtja az intelligenciát? Azóta, sajnos, az egész világon csökkent az intelligencia jelentősége, s az egész világon jelszóvá lett az, hogy üsd az intelligenseket. A nyers erő, a hatalom, az ökölbeszorított kéz, a megszervezett társadalom, a megszervezettek csapata erősebbé vált, mint az intelligencia. Hol van az az egyetemi tanár, akinek egy forradalmi társadalomban olyan jelentősége volna, mint amilyen jelentősége van egy 50 emberből álló bandának. Nem fogom soha elfelejteni a világháborúból ezt a kis katonai anekdotát: a középiskolai tanárt besorozzák önkéntesnek és tanítják, hogy »joibb lábat!«, »bal lábat!« Szegény tanár úr állandóan elvéti a jobb lábát és a bal lábát. Erre megkérdi tőle a »gefrajter«, hogy: »Mondja önkéntes, hát micsoda maga civilben?« A tanár azt mondja szerényen és halkan: »Kérem, középiskolai tanár vagyok«. Erre a Gefreiter felnéz az égre: »Te jó Isten! Hát akkor mi lehetnék én!« (Élénk derültség.) T. Képviselőház! Sajnos, ez az intelligenciaellenes áramlat, amely megindult Oroszországban, végigment az egész világon. Nekem is az az álláspontom, hogy ép testben ép lélek, de ma, sajnos, a fizikai, testi kiválóság elébehelyeztetik a szellemi kiválóságnak. Nemcsak a forradalmasított országokban, hanem, minthogy egy egész világ készül a saját temetésére, mindenütt előtérbe kerültek a nagyizmú, nagymellű emberek, (Rupeirt Rezső: A tehetségtelenek lázadása a tehetségesek ellen!) azok kerültek előtérbe, (Zaj a baloldalon.) akik a maguk nagy erejével tudnak előtérbe jutni és olyan szervezeteket tudnak produkálni, amely szervezetek révén maguknak az állami életben szerepet követelhetnek. Nemcsak ennek a forradalmi állapotnak, amelyben a világ, sajnos, ma él, ennek a forradalmi korszaknak jellegzetessége az intelligencia háttérbe szorítása. Régen is, a forradalmi korszakokban, mindig a nyers erő került^ előtérbe. Méltóztassanak a római császárság hanyatlási korszakána gondolni. ^ Általában minden t. képviselőtársamnak ajánlom, olvassák el most, ha a régebbi időkben, amikor a könyv megjelent, még nem olvasták, Ferre/ro-nak a római birodalom bukásáról írott könyvét, annak különösen utolsó kötetét. Abból az utolsó kötetből sok következtetést fognak tudni levonni nenucaak a római császárság viszonyaira, hanem ennek a mai kornak viszonyaira is, pedig erről a könyvről azt is el