Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-154

£2 Áz országgyűlés képviselőházának 15U- ülése 1936 október 21-én, szerdán. tétben, hogy nem kell okvetlenül az éhezés kérdésével is törődni. (Taps.) Ha az éhező nép­rétegeket nézem, ott vannak például a kubiko­sok, akikről régóta tudjuk, üogy sokkal töb­ben vannak ebben az országban, mint ahá­nyan megélni képesek. Tudjuk, hogy ezek a legkiválóbb, a legerősebb, a legegészségesebb, a legmunkaképesebb emberek. Kégóta ismer­jük nelyzetüket és mégis semmi sem, történt, (Ügy van! Ügy van! balfelöl. — Ellenmondá­sok jobb felől.) Hasonló a helyzet a sommás munkások kérdésében. Tudjuk, hogy ez a cso­port egyike Magyarországon a legbecsesebb munkaerőknek. Ezt nagyon jól tudjuk és so­kat is beszélünk róla, sokat beszélünk telepí­tésről és mindenféle másról, de csak beszélünk és állunk ugyanazon a ponton. De, ami a leg­fontosabb és legnagyobb probléma, ez az ál­lásnélküli intelligens emberek sorsa. (Igaz! Ügy van!) Ezek az emberek, rgszben fiatal korban vannak, de akárhányan már átmentek bizonyos esztendőkön és nincs az életben sem­mi vigasz, semmi remény számukra. Ha édes­atyjuk, édesanyjuk szeméből ki is olvashatják a szeretetet, keserves, dolog, hogy még min­dig kénytelenek szüleik kenyerén, pénz és minden segédeszköz nélkül élni évről-évre. Ez mégis a legszomorúbb dolog. (Ügy van! Ügy van!) Azt méltóztatik mondani, hogy valami nemzeti alapot fognak létesíteni. Nagyon fo­gunk örülni, ha látjuk, hogyan kontemplálják ezt a nemzeti alapot és mennyire méltóztatik ezzel segíteni. Ezek a szociális kérdések a legfontosab­bak. Ha a társadalom nem foglalkozik azokkal az emberekkel, akik a. legnagyobb, a legvég­sőbb nyomorban vannak, akkor a társadalom önmaga ellenségeivé teszi ezeket. (Élénk taps a baloldalon.) Ilyenek rendkívül nagy számmal vannak. Valahányszor erről beszélek, távirato­kat és expressz-leveleket kapok mindenfelől ctrról, hogy ennyien és ennyien vannak. Há­];yat ismerünk, akik egyáltalában semilyen munkához jutni nem tudnak, holott készek és képesek is akármilyen munkára. Már most hallom, van valami terv, amelynek alapján legalább azokat az embereket, akik fiatal kor­ban vannak és akik abszolút nincsenek foglal­koztatva, valahogyan egyáltalában foglalkoz­tatni lehet. A tisztelt szociáldemokratapárt ezen a téren akárhányszor tévesen fogja fel a dolgot, mert azt tartja, hogy ha azokat az embereket, akiknek semmijük sincs, foglalkoz­tatják ugyan, de nem foglalkoztathatják meg­felelő módon, ahogyan egy munkaadó foglal­koztatni szokta, ez az egész foglalkoztatás ro­botmunka, amint ők elnevezték. Ez téves felfo­gás. Látom viszont ezzel szemben, hogy annyi nagy állam és annyi kisebb állam rendkívül sokat tett ezen a téren. De az Óceánon túl, az Északamerikai Egyesült Államokban is rend­kívül sokat tettek. Ezek természetesen nálunk gazdagabb államok, — a hatalmasok hatalma­san cselekszenek — de szegényebb államok is megtették már mint mi. és a magyar állam nem teheti azt, hogy állandóan csak beszéljen és semmit se csináljon. (Ügy van! Ügy van! — Taps a balközépen.) T. Képviselőház! Itt van az alkotmányjog kérdése. Én a választójogot nem választhatom el az alkotmányjogi kérdésektől. Én a válasz­tójogot nem kezelhetem úgy, mint magában véve egy panaceát ós hogy egyáltalában csak a választójog titkosságáról beszélhetnénk. Az európai mozgalmak és a világmozgalmak, ame­lyeket folytonosan látunk, bennünket feltétle­nül tanítanak s ha nem tanítanak, akkor mi vagyunk a hibásak. Hisz látjuk, hogy mi min­den történik a világon. Látjuk, hogy az álla­mok akárhányszor képtelenek boldogulni tisz­tán csak rossz alkotmányuk miatt. Látjuk, hogy a montesquieu-i és a rousseau-i alkotmány akárhány tekintetben nem alkalmas arra, hogy a nemzetek erre helyezkedjenek. Mi igenis azt látjuk, hogy a régi magyar alkot­mány ezeknél sok tekintetben sokkal előnyö­sebb, erősebb és szilárdabb. Éppen azért vissza akarok menni elsősor­ban a vármegyékhez és ezeket akarom sokkal inkább erősíteni. En nagy szerencsétlenségnek tartottam, amikor a montesquieu-i alkotmány érdekében a vármegyéket teljesen depossedál­ták, dekvalifikálták. Ha a magyar vármegye és a régi magyar vármegyei élet megmaradt volna, akkor valószínűleg a nemzeti kérdés, amely a XIX. század legszörnyűbb és legfon­tosabb kérdése volt, máskép lett volna meg­oldva és ha ez meg lett volna oldva, akkor Magyarország nem lenne ma csonka. En tehát igenis vissza akarok menni a régi szentistváni ősi alkotmányhoz, ez az ősi alkotmány pedig a vármegye és annak befolyása az életre. T. Ház! Hasonlóképpen az új és modern kérdések tanítanak bennünket folyton arra, hogy az egyes osztályokat érdekeik szerint kell állandóan tekintetbe venni, helyzetükkel következetesen és folytonosan foglakozni kell, mert ez a modern élet és a modern fejlődés Jíöyete] menye. Nekünk nem lehet csak a XIX. század elejéről vett alkotmányokkal foglal­koznunk. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Ernszt Sándor: Kérek 15 percnyi meghosz­szabbítást. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Ernszt Sándor: T. Ház! Én egy tekintet­ben nem vagyok teljesen egy nézeten az előt­tem szólott Eckhardt Tibor t. barátommal, (Halljuk! Halljuk!) bár egyebekben egyetértek vele. ö ugyan isi azt gondolja, — és itt a mi­niszterelnök úr szavaira hivatkozott — hogy a világnézleti küzdelmeknek vége van Magyar­országon. Én ezt abszolútéi nem vagyok képes elhinni és elfogadni. A költségvetés tárgyalása idején már voltam bátor itt rámutatni az utóbbi esztendők kommunista küzdelmeire. Akkor felszólalt ellenem Eckhardt Tibor t. ba­rátom és azt mondotta, hogy ezek a veszedel­mek nem fenyegetik annyira az emberi nemet. (Farkas István: Nem is fenyegetik!) En már akkor is egészen másként láttam a dolgokat és azóta a legutóbbi fél esztendő eseményei telje­sen igazat adtak nekem. Európa inog, s Euró­pában rettenetes küzdelmek folynak. Méltóz­tatnak látni; hogy mi folyik Európa nyugati részén és méltóztatnak látni a nagyhatalmak fejlődését Európa nyugati részén. Egészen világos mindenki előtt, hogy itt rengeteg erő működik és hogy ez az erő — ha közeledik felénk — bennünket is forga­tagba sodor és magával ránt. Ez egészen bizonyos. Egy-két hónappal ezelőtt fenyege­tőbbek voltak az. állapotok, mint aho­gyan ma festenek egész Nyugat-Európá­ban. Akkor találkoztam Magyarországon ren­geteg sok emberrel, aki túlságosan meg volt ijedve és nekem nem volt egyéb dolgom, mint azt mondani, hogy ilyenkor, amikor ennyire nehéz állapotban vagyunk, nem lehet meg­ijedni, hanem tegye meg mindenki a saját

Next

/
Thumbnails
Contents