Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-165

Az országgyűlés képviselőházának 16 5, ülése 1936 december 2-án, szerdán. 325 teneiáknak, hogy valamit keressenek. Nem olyan rossz dolog ez a kisipari hitel, mert ha megnézzük azt, hogy ennek a kis intézetnek, amelyből a pénzeket kapták, hogyan fizetik: vissza, azt látjuk, hogy a kölcsönöket évről­évre emelkedő, nagyobb mennyiségben fizetik vissza. így például a' kihelyezett összegekből a kisipari hitelintézetnek 1924-ben 55.72%-ot, 1935-ben 63%-ot, 1936-ban 64.20%-ot fizettek vissza ezek a kisiparosok és kiskereskedők. Megálla­pítom itt is, hogy a gyufakölcsönből, a tyúk­kölcsönből, a tehenészeti kölcsönökből nem. fi­zettek ennyit vissza az államnak, mint ameny­nyit visszafizetnek ezek a kisiparosok ennek a hitelszervezetnek. Egyébként nem is tudunk kimutatást erről. (Baross Endre: Honnan tudja, hogy nem fizették vissza!) Látott a kép­viselő úr kimutatást a visszafizetett tyúkköl­csönökről? (Zaj. — Baross Endre: En vissza­fizettem!) Már számtalanszor kértük és nem adtak erről kimutatást, talán a képviselő úr kivétel. A hízlalási kölcsönökről szintén nem láttunk kimutatást eddig még, de szeretnénk róla látni. Legalább itt látjuk, hogy ezek a sze­gény emberek, akik valóban rá vannak szo­rulva, vissza is fizetik a kölcsönt. En tehát tekintettel az idő előrehaladottsá­gára, nagyon röviden arra kérem az iparügyi miniszter urat, járjon közbe a kormánynál, a különböző hatóságoknál, hogy emeljék fel a segély összegét magasabbra, mint amennyi most, gondoskodjék a kormány arról, hogy a kisiparosoknak nagyobb mennyiségű hitel áll­jon rendelkezésükre és történjék intézkedés ab­ban az irányban is, hogy az egyes városok is áldozzanak valamit a kisexisztenciák megmen­téséért, a belügyminiszter úr pedig hagyja jóvá a főváros által' megszavazott 55.000 pengő folyó­sítását s járuljon hozzá ahhoz, hogy ez az ösz­szeg még karácsony előtt folyósítható legyen. Elnök: Az iparügyi miniszter úr kíván válaszolni. Bornemisza Géza, a kereskedelemügyi mi­nisztérium vezetésével megbízott iparügyi mi­niszter: T. Kép viselőiház! Az a hitelakció, amelyről Farkas István képviselőtársunk in­terpellációjában megemlékezett,, tulajdonképpen csak egy része a kisipari hitelakciónak, ameny­nyiben a normális kisipajri hitelellátást hivatott szervek végzik. Ez a hitelakció tulaj­donképpen fedezet nélküli hitelakció, aminek lényege az, hogy azoknak a kisiparosoknak és kiskereskedőknek, akik bankszerű fedezettel nem rendelkeznek, a kormány által létesített alapiból folyósítanak forgótőke-szükségletükre mgfelélő hiteleket. Tényleg meg kell állapíta­nunk azt, hogy ez a kisipari hitelakció, ame­lyet évekkel ezelőtt elődöm, Fabinyi miniszter úr indított meg, igen jó eredményeket ért el ós a visszafizetés arányszáma rendkívül^ kedvező, ami kétségkívül azzal az előnnyel jáír, hogy ilyen módon a folyósított hitelek alapként to­vább kezelve, állandó új hitelforrásokként szol­gálnak a kisiparosok és kiskereskedők részére. Ennek a hitelakciónak lényege az, hogy az ál­laim egy bizonyos összeget, mégpedig először 120.000 pengőt, a legutóbbi évben pedig 200.000 pengőt bocsátott erre a célre rendelke­zésre és ez az állami hozzájárulás az időközi hozzájárulásokkal együtt most már 600.000 pengőre emelkedett. (Br. Berg Miksa: Ez is kevés!) Szándékunkban van ezt az összeget a viszonyokhoz képest tovább emelni, azzal a ki­kötéssel, hogy az érdekelt városok hasonló arányban 'bocsássanak e célra^ az iparosok és a kereskedők részére megfelelő összegeket ren­delkezésre. Ujabb 200.000 pengőnek ilyen mó­don való kihelyezése folyamatban van és tudo­másom szerint eddig még egyetlenegy városnál sem utasították vissza az ilyen hozzájárulás megszavazását és meg vagyok róla győződve, hogy a városok is méltányolni fogják ennek a zakciónak jelentőségét és meghozzák a rájuk eső áldozatot. Ami a budapesti problémát illeti, ebből a 200.000 pengőből állami hozzájárulásként Bu­dapestre 55.000 pengő jut és amennyiben Bu­dapest városa ezt megszavazza, (Farkas Ist­ván: Már megszavazta, fenn van jóváhagyás végett!) akkor magam is közben fogok járni a belügyminisztériumban, hogy a jóváhagyás minél hamarább megtörténjek és Budapest kisiparossága részére az esedékes összegek fo­lyósíttassanak. Ezt a belügyminiszter úr nevé­ben is módomban van kijelenteni, aki haj­landó, — amennyiben természetesen háztartási szempontból az esedékes hitelhányad megsza­vazása biztosítva van — a maga részéről soron. kívül jóváhagyni az erre vonatkozó községi és városi határozatokat. Kérem válaszom tudomásul vételét. (He­lyeslés). Elnök: Következik a határozathozatal. Kér­dem a t. Házat, méltóztatnak-e az iparügyi miniszter úrnak a belügyminiszter úr nevében is adott válaszát, tudomásul venni? (Igent) A Ház a választ tudomásul veszi. Hátra van még a mai^ ülés jegyzőkönyvé­nek felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az ülés jegyzőkönyvét fel­olvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét.) Elnök: Kérdem, van-e valakinek észre­vétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szem­ben? (Nincs!) Ha nincs, úgy a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződött este 9 óra 34 perckor.) Hitelesítették: Nirnssee Pál s. h. Baross Endre s. k. naplóbíráló-bizottsági tagolt.

Next

/
Thumbnails
Contents