Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-164

264 Az országgyűlés képviselőházának 16 b. ülése 1936 december 1-én, kedden. tája rendjén elhangzott értékes felszólalások­nak csaknem mindegyike foglalkozott — leg­alább is érintette — az úgynevezett ügyvédel­lenes hangulat kérdését. Habár tudom, hogy nem hálás téma ezzel a kérdéssel foglalkozni, mégis szembe akarok nézni ezzel a — szerény nézetem szerint — beteges jelenséggel. Azt hi­szem, a közérdeknek is szolgálatot teszünk ak­kor, ha szeme közé nézünk ennek a kérdésnek és megállapítjuk, hogy mely forrásból táplál­kozik ez az ügyvédellenes hangulat, ez az anti­páti a, mennyiben indokolt és mennyiben nem indokolt és melyek azok az orvosszerek, me­lyek azok az eszközök, amelyeknek igénybevé­telével társad almunknak ezen a beteges jelen­ségén segíteni lehet. Ha tárgyilagosan nézzük a kérdést, kétség­telenül megállapítható, hogy ennek a hangu­latnak a forrása elsősorban a foglalkozás, a hi­vatás természetéből folyik, mert nines még egy olyan kenyérkereset, foglalkozás, hivatás, amely az érdekeknek olyan kereszttűzébe állí­taná az azt folytatót, mint éppen az ügyvédi hivatás. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csen­get.) Méltóztassanak elgondolni azt, hogy ha összehasonlítjuk ezt a foglalkozási ágat, ezt a hivatást más szabad foglalkozásokkal, az or­vosi, a mérnöki, az építészi és egyéb szabadfog­lalkozásúak hivatásával, milyen óriási különb­séget fogunk találni. Az ügyvéd harcosa az ér­deknek, amelynek szolgálatára vállalkozott és ebben a harcban, ebben a küzdelemben kemény csapásokat kell mérnie az ellenfélre ós viszont kemény csapásokat kell elszenvednie. Nézzük például az orvosi hivatást. Az orvos is éppen olyan szabadpályán mozog, mint az ügyvéd. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóz­tassanak csendben maradni. vitéz Balogh Gábor: De milyen óriási dif­ferencia, amikor látjuk,, hogy az orvos küzd a (betegséggel, küzd a halállal és ebiben a küz­delmében, ebben a tevékenységében a beteg­nek, a hozzátartozóknak és a társadalomnak a szimpátiája kíséri. Ezzel szemben nézzük meg az ügyvéd hivatását. Az ügyvéd hivatása mindennapi kenyérkereseti foglalkozása .a küz­delem, harc egy ellentétes érdekkel szemben. Már most, hogy ha ennék a küzdelemnek ered­ménye az, hogy az ügyvéd (becsületes, tisztes­séges eszközökkel megvédte azt az érdeket, amelynek szolgálatára vállalkozott, akkor ebben a jobbik esetben m van egy ellenérdekű fél, van egy ellenfél,, aki a szubjektív szem­pontoktól nem tudván magát megtisztítani, nem képes objektíven megítélni az ellenfél ügy­védjének ténykedését és ennek az a követ­kezménye, "hogy a legnagyobb ellenszenvvel,, a legnagyobb antipátiával, sőt igen gyakran el­lenséges érzülettel kíséri az ellenfél ügyvédjé­nek ténykedését, aki semmi^ egyebet nem tett, csak kötelességét, hivatását, becsülettel és tisztességgel 'betöltötte. Ha más összehasonlításokat teszünk, ak­kor i© erre az eredményre jutunk. Van tehát itt egy foglalkozási ág, amelynek a .szerve­zeti szabályaival foglalkozik az előttünk fekvő törvényjavasat, amely hivatásnak az az esszen­ciája, hogy küzdjön, harcoljon és ennek a küz­delemnek az ódiumát is vállalja. Sajnos, a dolog természetéből, a hivatás természetéből adódó ódiumon és hátrányos helyzeten változ­tatni nem tudunk, de hogy ha tudnánk is változtatni, ez nem vezetne célra, mert az ügy­védet kivennők a küzdelemnek és harcnak ter­rénumából, s ha kivennőkebből a légkörből, akkor ennek a hivatásnak, ennek a foglalko­zásnak a lényegét tagadnók meg. Ezzel tehát tisztában kell lennünk. Objektív megítélés sze­rint elsősorban ebből a forrásból táplálkoznak azok az ügyvédellenes hangok és jelenségek, amelyéket társadalmunkban, sajnos, lépten­nyomon megfigyelhetünk. És itt mindjárt hozzá kell tennem azt is, 'hogy nem vagyok hajlandó osztozni azoknak a nézetében, akik azt mondják, hogy nincs ügyvédellenes ten­dencia, mert elhangzott itt az a nézet is, — ezért vagyok bátor reflektálni rá, —- hogy ne kövessünk struccpolitikát, hanem nyíltan néz­zünk a szeme közé ennek a bajnak, állapítsuk meg azt, hogy nemcsak a magánéletben, ha­nem, sajnos, a közélet fórumain is elhangza­nak olyan nyilatkozatok és elhangzanak nyi­latkozatok olyan szájakhói is, amely szájak­hói a hang messzire elhangzik, amely nyilat­kozatok alkalmasak arra, hogy a becsületes, tisztességes ügyvédi kar iránti bizalmat alá­ássák. Ez egy beteges jelensége társadalmunk­nak, ezzel nekünk le kell számolnunk ós meg kell találnunk azokat az utakat és módokat, amelyek alkalmasa karra, hogy ezen segítsünk. A másik ok és a másik forrás, ahonnan az ügyvédek elleni animozitás táplálkozik, az én szerény megítélésem szerint az, hogy nálunk az úgynevezett ügyvédi díjak megállapításá­nak rendszere nem megfelelő. Nem is lehet ezt rendszernek, hanem inkább rendszertelenség­nek nevezni, mert hiszen hogyan állunk ezzel a kérdéssel? A jelenlegi jogállapot az, hogy van­nak járásbírósági és vannak törvényszéki díj­szabások, amely járásbírósági és törvényszéki díjszabások tételeinek és szabályainak megál­lapításánál az egyes érdekelt ügyvédi kamarák résztvettek. Ez tehát eddig rendben volna. Jön azonban a felsőbíróság, jön a királyi tábla és a királyi kúria és azt mondja, hogy díj­szabás, amelyet a bíróságok állapítottak meg az ügyfelekre és az ügyvédekre nézve kötelező erővel, a felsőbíróságot nem köti, sőt nem köti az ügyfeleket sem. Mi ennek a folyománya? Az, hogy az ügyvédnek akkor, amikor megszol­gált, becsülettel kiérdemelt munkájának ellen­értékét kívánja, nincs egy stabil bázis a talpa alatt, ingoványos, posványos alapra kell építe­nie, egy olyan alapra, amely esetleg megáll az elsőbíróságok előtti harcban, nem áll meg azonban a felsőbíróságok előtt. Ne legyünk tévedésben. Én most nem a ma teriális konzekvenciákra akarok kilyukadni, én inkább morális, erkölcsi szempontból akarom nézni ezeket a rendszertelenségeket, visszássá­gokat s rá akarok mutatni, hogy ezekből a for­rásokból táplálkozik az ügyvédellenes hangulat. A költségmegállapítások, a díjak megállapítá­sának ez a rendszertelensége annál veszedelme­sebb, mert perjogunknak is van e^ T intézke­dése, amely azt mondja, hogy az ügyvédnek az ő munkadíjait összegszerűleg felszámítva kell érvényesítenie. Már most mi következik ebből? Az, hogy az ügyvéd annak a díjszabásnak alap ján, amely az ő székhelyére nézve érvényes, állítja össze az Ő munkadíj-jegyzékét és a bíró­sághoz benyújtja. A bíróságnál, mondjuk az al­sóbb fokokon, az a díjszabás még megáll, de a felsőfokon leszállítják és akkor az a naiv ügy­fél, aki nem ismeri ennek a költségmegállapí-. tásnak rendszertelenségeit, azt mondja, hogy íme, itt van, a bíróság 50%-kai kevesebbet álla­pított meg az ügyvéd munkájának értéke gyanánt, mint amennyit az követel. Ennek kö-

Next

/
Thumbnails
Contents