Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-163

A Martinovics-féle perben az történt, — erről tegnap Rupert Rezső barátom is beszélt — hogy ott az ügyvédeik a legteljesebb mértékben teljesítették a maguk kötelességét. Pulszky Ferenc az erről szóló tanulmányában meg is dicsérte a magyar ügyvédeket, hiszen Spielenberg Pál, a szegények ügyvédje, aki hivatalból volt kirendelve, hosszú emlékiratot terjesztett a bíróság ele; >a Lovassy-félc esetben, az országgyűlési ifjak perében pedig Rénő Ensel Sándor és Pergel János, akik maguk ügyvédek voltak, Pest vármegye közgyűlésén megjelentek és tiltakoztak az ellen, hogy tőlük a külön ügyvédi eskü után még külön titoktartási esküt vegyenek ki. Hia méltóztatnak megengedni, felolvasom Kossuth Lajos törvényhatósági tudósításaiból az erre vonatkozó részt. Ezek miatt a törvényhatósági tudósítások nniatt ő tudvalevőleg börtönben ült. Azt hiszem, ez a kérdés érdekelni fogja a t. Házat. Pest vármegye közgyűlésén .1836 szeptember 23-án Patay József táblabíró előadta azt, hogy mi történt az ifjakkal és indítványozott egy felírást a császárhoz és külön küldöttséget, amely négy pontba foglalta öszsze, hogy 1. a vádlottak a törvénytelen katonai fogságból kibocsáttatván, a polgári hatóságnak adassanak át; 2. hogy megnyugtassák a nemzetet, hogy efféle törvénytelenség többé nem történik; 3. azok, akik mindezek okai valának. büntettessenek meg; 4. a. szabad védelem meg ne szoríttassák, a bévett törvénykezési rendszer megtartassák és a szokott nyilvánosság kitagadva ne legyen. Ezt indítványozta Patay. Utána felszólalt gróf Ráday Gedeon, aki azt mondotta: hozzájárulok ezekhez az indítványokhoz. Majd pedig felszólalt Réső Ensel Sándor, az egyik vádlott védője és a következőket mondotta (olvassa): ^Fájdalommal jelenthetem a rendeknek, mikép csakugyan való igaz, hogy azon ifjak nedves, büdös szobában sínylődnek, oly helyeken vágynák, mint megítélt rabok, azokat a bezárás első órájától szabad szellőre nem bocsátották, még mindezen felül oltalom nélkül is szűkölködnek. Én vagyok úgymond a szónok — egynek közülük ügyvédje. Első lépésem, melyet ügyében tettem, megborzasztott, mert szokatlan titkolózásra találtaim. Augusztus 23-ára. voltam perbe idézve. En ezen a napon vártam a szokott kikiáltást, de meg nem történt. Bennünket kiutasítottak, az ajtókat bezárták, a királyi tábla hites jegyzőjét kitiltották ós a per titokban lőn felvéve. Ez való és igaz. Azután meghívtak, írnám be a megjelenést. De rnndőn ezt tenni akaráui, előre tőlem hitet kívántak, hogy az egész dolgot örökre titokban fogom tartani. En az esküt le nem tettem. Ok példát hoztak fel, én pedig kijelentettem, hogy ezen törvénytelen esküt soha le nem teszem«. Ezt jelentette be Réső Ensel Sándor, később ugyancsak Pergel János táblai ügyvéd, majd Hont ímegye közgyűlésén Balogh János, aki a pesti ügyvédi kar iránt tiszteletét nyilvánította. Ezért mondom, hogy Magyarországon különös jelentősége^ van a szabad ügyvédségnek és Magyarországon nemcsak szólam az, hogy az, ügyvédség a közszabadságokért küzd, hanem élő és eleven példák vannak arra, hogy kritikus és nehéz időkben a magyar ügyvédség az ügy képviselete mellett egyúttal mindig a közszabadságokért is küzdött. Igen érdekes a ma is érvényben lévő 1874-es törvény tárgyalása, amelynek során Matuska Péter előadó azt mondotta; nagy baj az, hogy ninesenek kodifikált törvényeink. Akkor az volt a baj, hogy nem voltak, ma az a baj, hogy túlsók kodifikált törvényünk van. Érdekes azután az a felszólalás is, amelyet akkor Hammersberg későbbi koronaügyész tartott, aki azt mondotta az 1874-es törvényről, hogy az elvette a honpolgárok egyik sarkalatos jogát, a szabad egyesülés jogát, és a szabad egyesülésből kényszertársulást csinált azáltal, hogy az ügyvédi kamarák főfelügyelete alá helyezte az ügyvédkamarai tagokat. Ezt ő a jogegyenlőségbe ütközőnek tartotta és nem fogadta el. Ehhez a nézethez csatlakozott Tisza Kálmán és Irányi Dániel is. Majd felszólalt Pauler Tivadar igazságügyminiszter, aki igen kitűnő logikával verte vissza ezeket az érveket és azt mondotta, hogy azok nem akarnak felügyelet alá helyezkedni, akik ettől félnek. Éppen ezekre való tekintettel kell tehát behozni a felügyeletet. De igen érdekes az is, amit Pauler Tivadar a már akkor szóban forgott zárt szám kér déséről mondott. Pauler Tivadar azt mondotta: miután a szám meghatározása, kinevezés és egyéb mesterséges úton való megszorítása az ügyvédség feladatával, a szabad verseny természetével és a tudományos pálya kellékeivel homlokegyenest ellenkezik, nincs más mód, mint a lehető legszigorúbbá tenni a feltételeket a képesítés legmagasabb fokozatának megkövetelése által. A zárt szám kérdése tehát már lS74-bcn szóba került és akkor egy ilyen egyszerű mondottal, hogy ennek keresztülvitele nem is lehetséges, elutasították ezt a gondolatot. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Nem volt rá szükség!) Méltóztassanak megengedni, hogy ezek után a tárgyalás alatt levő törvényjavaslathoz hozzászóljak és felvessem azt a kérdést, hogy időszerű-e, szükséges-e ez a javaslat ha időszerű és szükséges, megfelelően szabályozza-e a kérdéseket. Természetesen, amikor ezt a kérdést targyalom, ezt három szempontból teszem és pedig elsősorban a közérdek, másodsorban a jogkereső közönség és harmadsorban az ügyvédi érdek szempontjából. De ennek a háromnak teljes egységben kell lennie, egyik a másikkal "nem állhat ellentétben, mert igenis, ahol öszszeütköznek, ott a közérdeknek kell győzedelmeskednie. Ezeknek az érdekeknek csak három határvonala van: az erkölcs, a tisztesség és a törvény, de ezeken a határvonalakon belül mindent el kell követni, hogy helyes dolog alkotódják. Itt van például Sulyok Dezső igen t. barátom meditációja. Nem ítélem el az ő állásfoglalását, annak ellenére, hogy nem egyezik az enyémmel. De nem olyan egyszerű, hanem nagyon is súlyos, keserves és nehéz az a kérdés, amelyről itt szó van. Mindenki keresi a megoldás módját, mert hogy a helyzet nem jó, azt. nem lehet tagadni. De viszont az a kérdés, hogy helyes-e ahhoz a metódushoz nyúlni, amelyhez ez a javaslat nyúl? Azt látom, hogy e javaslat, megmaradt szakaszaiban a legtöbb helyen súlyos terhet varrnak az ügyvédi kar nyakába. Ha nézem a törvényjavaslatot, úgy látom, hogy mindjárt a felvétel módozatainak megállapítása által egy második akadályversenyt kell futnia az ügyvédeknek. Az első akadályversenyt a zíírt szám meghatározása következtében kell futniok. Ezt a második akadályversenyt több barátom máitaglalta. Ennek második pontja az egyéniségkérdése. Nagyon helytelennek tartom, hogy ez