Képviselőházi napló, 1935. X. kötet • 1936. október 20. - 1936. december 18.

Ülésnapok - 1935-162

228 Az országgyűlés képviselőházának 162. tekinthető. Ott volt az eredeti törvénytervezetben a csúcsügyvéd, akit a kormányzat előterjesztésére neveztek volna ki az ügyvédek fölé, még pedig, lehet mondani, teljes pallos-joggal. (Dinnyés Lajos: Szilágyit? — Lázár Andor igazságügyminiszter: Nem olvadta' a javaslatot!) Ennek az elnöknek jóformán ugyanaz lett volna a joga, mint a javallat mai szövege szerint az országos kamarák bizottságának. Ezek az intézkedések, hála Istennek, kimaradtak a javaslatból és ez nagy javára szolgál a törvényjavaslatnak. Mindezt csak annak indokolásául hoztam fel, hogy az a bizonyos német példa, amelyre Lányi igen t. képviselőtársam hivatkozott, nem feltétlenül ideális. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Előbb megvolt a tervezet, mint a Hitler-rezsim!) Örömmel kell leszögeznem azonban, hogy a részletek tárgyalásánál az igazságügyminiszter úr sok megértést tanúsított és a sok módosítás igen kedvezően változtatott ezen a javaslaton. Magam részéről azonban ezt a javított kiadást sem tudom megszavazni, (Mozgás a jobboldalon.) még pedig azért, mert azok a sarkelvek, azok a vezető princípiumok, amelyek ennek az egész törvénynek legfőbb rendelkezéseit életrehívták, most is dominálnak és ezek az elvek egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy olyan szellemű ügyvédi rendtartást alkossunk, amely a közérdek szempontjából megfelel. T. Ház! En általában éppen úgy, mint az igazságügyminiszter úr, az előadó úr, a kisebbségi véleményt előadó képviselő úr, vagy az előttem már felszólalt Lányi Márton igen t. képviselőtársam az egész ügyvédi törvényt elsősorban közügynek tekintem. Bár magam is az ügyvédséghez^ vagyok szerencsés tartozni, mint törvényhozó érzem, hogy nem az ügyvédi kari érdek az, amelynek elsősorban kell a szemünk előtt lebegni, hanem a közérdek {Helyeslés a baloldalon.) és meg vagyok róla győződve, hogy tisztességes ügyvédnek eszébe sem jut olyasmiket igényelni, olyan különleges jogállást biztosítani, amely a közüggyel és a közérdekkel bármilyen vonatkozásban ellentétes volna. Hangsúlyozom, hogy amikor az ügyvédségről beszélek, akkor nem egyes ügyvédekre gondolok és éppen ezért, amikor azt mondom, hogy az ügyvédség ^ maga — és ebben a tekintetben nincs különbség köztünk, akik eddig felszólaltunk — a legtisztább és a legkristályosabb erkölcsi alapon áll, akkor nem tagadom én sem, hogy vannak megtévedt bűnösök a mi köreinkben is. (Bródy Ernő: Mint mindenütt! — Gr. Festetics Domonkos: Sajnos, sokan! — Vázsonyi János: Melyik foglalkozási ágban nincsenek? — Dinnyés Lajos (a jobboldal felé): Önök közt is volt egy Kenyeres-Kaufmann! ^- Zaj. — Elnök csenget.) Csodálkoznom kell a könnyelmű, gondatlanságot jelentő általánosításokon, amelyeket még a legintelligensebb körökben, sót itt, magában a törvényhozás fenkölt házában is látnom kell. (Vázsonyi János: Ügy van!) Ha tudniillik olyan közbeszólásokat hallok igen illusztris uraktól, hogy »az ügyvédi etika ma nem az, ami volt« és »ha mi nem lennénk, miből élnének az ügyvédek« és .más efféléket, (Mozgás a jobboldalon.), akkor — úgylátszik —/azt kell lá.tnom, hogy egyes képviselőtársaim maguk sem tudnak felemelkedni abba a gondolatvilágba, ahonnan ezt az egész kérdést meg kell ítélni. A salakhoz nem lehet megítélést igazítani. Ha a magyar nemzetet akarom tekinteni, ha annak értékét kívánom vizsgálni, akkor nem a Sobri Jóskákra, meg a ülése 1936 november 19-én, csütörtökön. Rózsa Sándorokra gondolok. Ugyanezt a logikát kéri a közönségtől a magyar ügyvédség, amelynek tisztes, becsületes múltjára az előttem szólók kivétel nélkül rámutattak., A magyar ügyvédség, — méltóztassék elhinni — a legnagyobb erőfeszítéseket teszi, hogy mind-' azokat, akik nem méltók arra, hogy az ügyvédi talárt viseljék, az ügyvédi karból kirekesszék. Ennek az ügyvédi javaslatnak azokat a részeit, amelyek a fegyelmi büntetésekre vonatkoznak, egyetlen szóval nem kifogásoljuk. Olyan szabályt, amely a megtévedést bünteti, nem tarthatunk elég szigorúnak. Nem az ellen akarunk tehát r védekezni, hogy keményen bánnak az ügyvédekkel, csak azt kívánjuk, ne bánjanak az ügyvéddel úgy, hogy nemes hivatásukat ne tudják teljesíteni. A leggyakoribb vád ellenünk, — mondhatom így, mert én is közéjük tartozóan — az, hogy az ügyvédek a jogkereső közönséget vagyonából kiforgatják. A rossz ügyvéd, a lelkiismeretlen ügyvéd, tényleg megteszi ezt. (Surgóth Gyula: Ez ellen kell védekezni!) A rossz orvos megöli a páciensét, a rossz katona elárulja a hazáját, a rossz pap istentagadóvá válik, a rossz bírót meg lehet vesztegetni. Természetes, hogy mindenki olyan bűnt követ el, amilyen téren dolgozik. Minthogy az ügyvéd történetesen vagyonnal dolgozik, tehát a rossz ügyvéd, a kivetni való ügyvéd a kliensét kiforgatja vagyonából. En is azt mondom Festetics Domonkos barátommal együtt, hogy az ilyen ügyvédet az ügyvédi karból ki kell vetni. (Gr. Festetics Domonkos: Helyes! — Felkiáltások balfelol: Csakhogy egyetértünk!) Tisztelt Képviselőház! Az ügyvédnek a történelmi időkben igen nagy volt a tekintélye és szeretettel övezték, hiszen már akkor is tudták, hogy az az anyag, amellyel az ügyvéd dolgozik, a jog, a közélet fókuszában áll. A jog a jogállamnak nélkülözhetetlen velejárója, jog nélkül nincsen állami és társadalmi életmegnyilvánulás, a jog az, ami gátat szab az állami mindenhatóságnak, ami megvédi a gyengét az erőssel szemben, a jog az, ami lehetővé teszi azt, hogy emberi méltóságunkhoz illő életet élhessüsk, a jog az, ami a személyi szabadságjogok kifejlődését a közjó keretein belül biztosítja. A jogot és a joggal foglalkozókat szeretni kell, már pedig az ügyvédség az egyik legfőbb tényezője a jog kimunkálásának. Degré Alajos, kiváló jogászunk mondotta, hogy a bíróság ós az ügyvédi kar az a két hatalmas pillér, amelyen átível az igazság hatalmas palotája. Akármelyik pillér omlik öszsze, vagy lazul meg, összeomlik az egész palota. A régi rómaiak törvényeikben kifejezésre is juttatták, hogy nemcsak a katona harcol a hazájáért, hanem az ügyvéd is a maga tudományával védi embertársainak életét, vagyonát, védi az utódokat. Amint ők mondották: »vitam, spem et posteros defendunt«. Amikor tehát itt állunk a törvényhozás előtt az ügyvédi foglalkozás problémájával, akkor azt hiszem, megkívánhatjuk, hogy elmélyüléssel, komoly megfontolással döntsünk ezekről a kérdésekről. (Helyeslés és mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.) T. Képviselőház! Ami most már magát a törvényjavaslatot illeti, méltóztassék megengedni, hogy azzal nagy elvi vonásokban foglalkozhassam. A törvényjavaslat ellen azokkal az előnyökkel szemben, melyeket a javaslat komoly indokolása megemlít, amelyeket azonban