Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-144

60 Az országgyűlés képviselőházának beszédem elején mondottam. — a technika ma már mérföldes lépésekkel haladt el attól az időtől, amikor 1884-ben az első építőiparral foglalkozó törvényt meghozták. Mélyen t. Képviselőház! Az iparügyi miniszter úrban tagadhatatlanul megvan a hajlamosság — és ezt az ipari novella keretében be is bizonyította :— az ipar kérdéseivel való foglalkozáshoz. Kérjük az iparügyi miniszter urat és rajta keresztül, a kormányzatot, hogy annál, amit a kisiparosság érdekében az ipari novella kapcsán (megszavaztunk, menjünk egy lépéssel tovább ezen az utón és értékesítsük az itt nyert tapasztalatokat ezeknél a középiparoknál, de elsősorban az építőipárnál. Ha már a kisiparosságnál és a vidéki iparosságnál tartok, nem mulaszthatom el az alkalmat, hogy éppen az újságokban, vezércikkeikben megírt tardi esettel kapcsolatban fel ne hozzam azt és fel ne világosítsam a Házat arról, hogy az igen t. kormánynak nem egy illusztris férfia, de különösen az iparügyi miniszter úr, máris elejét vette annak a bizonyos .munkabéruzsoránák, amely tényleg fennállott, hogy tudniillik" különösen Tardon, Szentistvánon, Mezőkövesden, Mezőkeresztesen, ezekben az ősi magyar matyó községekben 12—14 filléres napi bérekért dolgoztatták az asszonyokat napkeltétől vakulásig a legvakítóbb háziipari szőttes és egyéb híinzési munkákkal, míg a kormányzat intézkedései, bevezetett tanfolyamai, segélyei révén ima már — és nem írom alá azokat a vezércikkeket, amelyek ezzel kanesolatban napvilágot láttak — igenis a mezőgazdasági munka napszámbérei magasabb színvonalra emelkedtek e támogatások, tanfolyamok, eme intenzív foglalkoztatás, értékesítés és centralizálás révén. Tagadhatatlan, hogv itt további lépésekre van szükség. De nem olyan fekete és nem olyan kirívó a helyzet már ma, mint a hogy abban. a bizonyos könyvben, amely a könyvnapon napvilágot látott és azokban a vezércikkekben le van írva. Azt, hogy ilyen volt a helyzet, talán elismerem, de hosry (ma már nem ilyen, azt is le kell itt a Ház színe előtt 'szögeznem. Az építőiparral kapcsolatos problémákat fejtegetve, végkövetkeztetésképpen le kell szegeznem, hogy hogyan képzelem én az építőiparban azt a bizonyos több munkát a nélkül, hogy a kormánv ibudgetjét megterhelné, vasrv különleges _ kiadásokat jelentene. Mi az építőipart akarjuk fellendíteni. Itt vannak az Öti.nak, a Mabi.-nak és egyéb nyugdíjintézeteknek a pénzei. Nem jogos kívánság az,.hogy mi iparosok, akik ezeket a pénzeket befizettük, ezekből valamit visszakapjunk építkezésig hitelék formáiában, akár a Láb., akár más állami szerv révén? Hiszen az a visszakapott pénz, amelyet építkezésre befektetnek, adó formájában nem az előírt 4 százalékot fogja jövedelmezni, hanem 24, sőt 30 százalékot is fog viszszahoznii adó formájában! A magam részéiről felhívom a kormány figyelmét arra is, nem lehetne-e deliberálni a fölött, hogy a rejtett tőkéket valahogy felszínre tudjuk hozni, hogy adóamnesztiát biztosítsunk mindenkinek, aki bizonyos záros határidőn belül, három, vagy négy éven belül, tőkéjét építkezésbe fekteti? Továbbá, azt hiszem, éppen Eckhardt Tibor képviselőtársam említette a mintavásárral kapcsolatban bombabiztos és gázbiztos fedezékekről szóló elmefuttatásában, tulajdonképpen a költségvetésben ezekre nincs fedezet. En azt mondom, mélyen t. Ház, hogy lkh. ülése 1936 június 9-én, kedden. erre legyen fedezet, hogy erre adó folyjék be, .méltóztassék kötelezővé tenni — hogy ebből munka legyen, hogy a munka révén a fogyasztás emelkedjék és így az, állam^ több bevételhez jusson — bizonyos^ magasságú házaknál és bizonyos nagyságú épületektől kezdve, bombabiztos és a. gázvédelmet szolgáló fedezékeket kell jen építeni, még akkor is, ha azok a házak ma már állanak; méltóztassék megnézni a házbérvallomási ívet és az adóívet és r ahol egy bizonyos összegen felül ezek a kiadások nem jelentenének különleges megterhelést, ott méltóztassék ezeknek a munkáknak elrendeléséivel az építőipart támogatni, s közvetve az államkincstárt is bevételhez juttatni. Siralmas állapot az, hogy amikor mi olyan büszkék vagyunk Budapestre, a Duna királynőjére, erre a fürdővárosra, s mit tudom én milyen hangzatos egyéb dolgokra, ugyanakkor, ha az ember a Rudas-fürdőnél fel akar menni a Gellérthegyre, hogy lássa a gyönyörű panorámát, nem lát egyebet, mint tűzfalakat. Még a Rudas-fürdő épületeinek a hegy felé néző oldalai is penészes, nyers, rongyokkal fedett téglákból állanak. Nem lehetne egy olyan egyszakaszos rendelkezést hozni, hogy ezeket a tűzfalakat Budapesten mindenütt tüntessék el? Akinek akkora háza van, hogy annak tűzfala három, emeletnyire emelkedik ki a mellette levő kis ház mellett, annak nem olyan nagy megterhelés ez, különösképpen, ha arra bizonyos adókedvezményt is kap. Ezáltal is munkaalkalmakat teremtenének. Tudjuk, hogy á tervezett Madách-sugárüton 30 éves adómentességet helyez^ kilátásba a pénzügyminiszter úr. Méltóztassék a zegzugos budapesti utcákban, ahol a ki-beálló házakat átépítik, vagy lebontják, szintén valami adómentességi kedvezményt biztosítani. Emlékszem, gyermekkoromban szó vollL róla, hogy a Ráday-utcát szintén ilyen adómentességgel, illetőleg illetékelengedések révén építették ki és lett ez az utca Budapestnek egyik legszabályozottabb utcája. Közegészségügyi szempontból el kellene rendelni, különösen a budai hegyoldalon az ott levő sok egészségtelen, nyirkos lakásnak a felülvizsgalatát; sa ját praxisomból tudom, hogy 100—150 éves házak vannak itt, amelyek már a kicsavart citromnál is kifacsartabbak tőkehozam szempontjából. Kötelezni kellene ezeknek a házaknak tulajdonosait, hogy közegészségügyi vonatkozásban renoválják, építsék át házaikat, hogy ezáltal is munkaalkalmakat teremtsenek. Fontos volna még a bontva-építés problémája. Ezen azt értem, hogy aki egy lakást lebont és helyébe újat épít, a lakásszámokat tekintve ne csak rendes adómentességet kapjon, hanem még valami pluszt is azért, hogy nemcsak egy új lakást épített, hanem egy régit le is rombolt. Attól pedig ne féljen a pénzügyminiszter úr, hogy ezzel talán az adózási mérleg kedvezőtlenebb lesz, ha eltűnnek a régi lakások, amelyek 47—48%-kai adóznak, az új lakások 10% ával szemben, mert hiszen az új építési költségekből rögtön az első évben majdnem 30% jut vissza az állampénztárba. De van még egy sérelme az építőiparnak és ezt a legnagyobb sérelemnek tekinti. Nem én állapítom meg ezt, hanem a Mérnök- és Építészegylet illusztris elnöke, Wälder Gyula egyetemi professzor, aki azt mondotta egyesületi közgyűlésükön tartott beszédében, foglalkozván az adómentesség kérdésével, hogy (olvassa): »Azt a bizonytalanságot, amelyben