Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-152

294 Az országgyűlés képviselőházának kapcsolatos terület átcsatolásáról a m. kir. bel­ügyminiszter jelentéseit, az 1934 :XXV. tc-kel nyert felhatalmazás alapján egyes külállamokkal «kereskedelmi és forgalmi viszonyainkat szabályozó egyezmé­nyek tárgyában tett rendeleti intézkedésekről a m. kir. külügyminiszter jelentését, végül am. kir. miniszterelnöknek az 1936-37. évi hivatalos statisztikai munkatervről az ország­gyűlés- elé terjesztett jelentését elfogadta és a képviselőháznak e tárgyakra vonatkozólag ho­zott határozatait országos határozatok 'erejére emelte. A Ház a bejelentést tudomásul veszi, a ho­zott határozatokról pedig az illetékes' miniszter urakat értesíteni fogom'. Bemutatom a tisztelt Háznak a felsőház el­nökének további két átiratát, amelyekben közli, hogy a felsőház a m. kir. minisztérium jelentését »a gazda­sági és hitelélet rendjének, továbbá az állam­háztartás egyensúlyának biztosításáról szóló 1931: XXVI. te. valamint az ezt kiegészítő és módosító 1932 :VIL, továbbá az 1933 :X. és az 1934 :XV. törvénycikkek alapján kibocsátott rendeletekről« letárgyalta és tudomásul vette, az »1932. évben Genfben tartott XVI. Nem­zetközi Munkaügyi Egyetemes ' Ertekezletén el­fogadott egyezménytervezetekről é& ajánlások­ról« szóló m. kir. kereskedelem- ós közlekedés­ügyi miniszteri jelentést szintén letárgyalta és tudomásul vette, egyben kimondotta, hogy a további intézkedések megtételét mellőzi. A Ház a bejelentést tudomásul veszi, a ho­zott határozatokról pedig az illetékes minisz­ter urakat értesíteni fogom. Bemutatom a t. Háznak a felsőház elnöké­nek átiratát, amelyben tudatja, hogy az 1934— 1935. évi állami költségvetés és az azt^ kiegé­szítő külön törvények alapján engedélyezett hitelekkel szemben az ebben a számadási évben előforduló túlkiadásokat, előirányzat nélküli kiadásokat, kevesebb bevételeket, kölcsönöket, hitelműveleteket, egyéb eltéréseket, • valamint az idevonatkozó hiteleltérési' kimutatásokat és a m. kir. Legfőbb Állami Számvevőszék által a magyar állam háztartásának az 1934—35. költ­ségvetési évről összeállított 'zárszámadását és az erre vonatkozó jelentést a felsőház tudomá­sul vette, a kormánynak a felmentvényt meg­adta és a képviselőháznak e tárgyban hozott határozatát országos határozat erejére emelte. A Ház a bejelentést tudomásul veszi, a ho­zott országos határozatról pedig a miniszter­elnök urat értesíteni fogom. Bemutatom a t. Hának a felsőház elnökének átiratát, amelyben tudatja, hogy a felsőház a 33 tagú országos bizottságba Chorin Ferenc, Imrédy Béla. Jankovieh Béla, Juhász Andor, Koós Zoltán, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc, Mutscheinbacher Emil, vitéz Purgly Emil, Som­ssich László 'gróf, Teleszky János és Wekerle Sándor felsőházi tag^ urakat választotta meg. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a miniszterelnök urat helyettesítő földmívelésügyi miniszter úr átiratát, amelyben közli, hogy az Országos Földhitelintézetről, továbbá az egyes közmunkák költségeinek fedezésé­ről szóló s az országgyűlés két háza által al­kotott törvények, mint 1936 :XIV. és XV. tör­vénycikkek az Országos Törvénytárban kihir­dettettek. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a miniszterelnök urat helyet­152. ülése 1936 június 26-án, pénteken. tesítő földmívelésügyi miniszter úrnak egy másik átiratát, amelyben tudatja, hogy a Kor­mányzó TTr Ö Foméltósága legfelsőbb határo­zatával Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úr külföldön tartóz­kodásának tartamára a kereskedelem- és köz­lekedésügyi minisztérium ideiglenes vezetésé­vel Lázár Andor igazságügyminiszter urat bízta meg. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a miniszterelnök urat helyettesítő földmívelésügyi miniszter úr jelentését, amellyel a Szent Korona őrzési he­lyéül szolgáló pánieélkamrának 1936. évi június hó 20-án történt kinyitása alkalmával felvett jegyzőkönyvnek egy másolati példányát meg­küldi. A Ház a bejelentést tudomásul veszi s a megküldött jegyzőkönyvnek másolati példá­nyát a Ház irattárában helyezem el. A miniszterelnök urat helyettesítő föld­mívelésügyi miniszter úr kíván szólni. (Fel­kiáltások balfelől: Mi van Mojzes Jánossal?) Darányi Kálmán, a miniszterelnököt helyet­tesítő földmívelésügyi miniszter: T.Ház! Leg­magasabb kormányzói kézirat érkezett. Kérem ennek átvételét és kihirdetését. Elnök: A legmagasabb kormányzói kézira­tot felbontom. Megállapítom, hogy az a törvényeknek és az alkotmányosság szempontjainak mindenben megfelel. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a kéz­iratot felolvasni. Rakovszky Tibor jegyző (olyassá): »Magyarország országgyűlésének kormány­zói üdvözletemet. T. Országgyűlés! A miniszterelnöki teendők ideiglenes ellátásával megbízott m. kir. földmí­velésügyi miniszter előterjesztésére az általam 1935. évi április hó 30. napján megnyitott or­szággyűlésnek első ülésszakát ezennel berekesz­tem és egyszersmind a második ülésszakot 1936. évi október hó 20-ik najára összehívott­nak nyilvánítom. Kelt Budapesten, 1936. évi június hó 25-ik napján. Horthy Miklós s. k. Darányi Kálmán s. k.« (Elénk felkiáltások: Éljen a Kormányzó!) Elnök: A legmagasabb kormányzói kézira­tot a Ház tudomásul veszi és azt kihirdetés végett a felsőházhoz teszi át. (Czirják Antal: Mi van a hadirokkant-tör vénnyeH — Zaj. — Elnök csenget) T. Ház! A folyó országgyűlés első üléssza­kának berekesztésével a képviselőház alelnökei­nek, háznagyának, jegyzőinek, f valamint az ülésszakonként alakítandó bizottságoknak meg­bízatása lejárt. Nem mulaszthatom el, hogy .ebből az alka­lomból úgy lelépő tisztviselőtársaim, mint^ a magam nevében is hálás köszönetemet fejez­zem ki azért a bizalomért, amellyel bennünket megtisztelni méltóztattak és azért a^ támoga­tásért, amellyel a képviselőház részértől min­denkor találkozni szerencsénk volt. A legmagasabb kormányzói kéziratban fog­laltaknak; megfelelően a Ház legközelebbi ülé­sét folyó évü október 20-án, kedden fogja tar­tani délután 4 órai kezdettel, amikor is & Ház két alelnökét, a Ház kilenc jegyzőjét és ház­nagyát, valamint a Házszabályok 47. §-ában felsorolt bizottságok tagjait és a házszabályok 63- §-ában előírt összeférhetlenségi bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents