Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-147
194 Az országgyűlés képviselőházának tikáját; ő ezt az alkalmat inkább arra használta fel, hogy a kormánynak általános politikájáért tegyen szemrehányást. Erre a szakminiszterek válaszoltak, én csak még egyszer ismételem, hogy a statisztikai szolgálat is igyekszik a szociálisztiíkai statisztikát kibővíteni, mert hiszen kimerítő adataink nincsenek, de éppen úgy Kertész képviselőtársunk előtt, mint mindnyájunk előtt ismeretes» hogy nem rózsásak az állapotok. Ezen a téren segíteni akarunk és a körülményekhez képest igenis tudunk és fogunk is segíteni. Kérem a statisztikai munkaterv elfogadását. (Élénk taps jobbfelől és középen.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a miniszterelnöknek az 1936/37. évi hivatalos statisztikai munkatervről szóló most tárgyalt jelentését elfogadni 1 ? (Igen!) A Ház a jelentést elfogadja s azt tárgyalás és hozzájárulás céljából a Felsőházhoz teszi át. Napirend szerint következik a Liszt Ferenc emlékét megörökítő kétpengős ezüstérmék veréséről szóló .törvényjavaslat {Iram. 262,263.) tárgyalása. Zsindely Ferenc előadó urat illeti a szó. Zsindely Ferenc előadó: T. Ház! A múlt század első évtizedeinek nemzeti megújulást kívánó közszelleme, amely felsőbüki Nagy Pál, Széchenyi István és Kossuth Lajos személyét választotta ki, hogy a reformországgyűléseken általuk az új Magyarországnak fundamentumát politikai és gazdasági téren lerakja, a művészet terén sem maradt tétlen. Kazinczy Ferenc irodalmi küzdelmei elöljárói voltak Széchenyi István politikai reformjainak. Míg azonban irodalmunk korszerű átalakításán Kazinczy Ferenctől^ Petőfi Sándorig egész sora a költőknek munkálkodott, addig zeneművészetünk megalapozását egyetlen férfira bízta a teremtő magyar géniusz. Ez a férfiú Liszt Ferenc, aki kezdeményező fáradhatatlanságában Kazinczyhoz, sokoldalúságában egyedül Széchenyi Istvánhoz hasonló. Egyezik a legnagyobb magyarral abban az elhatározásában is, hogy férfikorának delén tanulja meg ismét a magyar nyelvet, amelyet külföldön töltött ifjúságának idején teljesen elfelejtett. Az elhatározás eredménye azonban a két nagy férfiúnál nem volt azonos. Liszt Ferenc soha tökéletesen meg nem tanult magyarul, ennek a körülménynek oka azonban talán az is lehetett, hogy ő a zene minden népeknek egyaránt érthető nyelvén fejezhette ki magyarságát. Nemzeti hovátartozandóságának azonban mindenkor tudatában volt, mióta arra 1838-ban, a pesti árvíz hírének olvastakor Velencében rádöbbent. Minden dolgát félretéve, azonnal Bécsbe sietett, ott egymásután tíz hangversenyt tartott és annak jövedelmét, 25.000 forintot a pesti árvízkárosultaknak juttatta. Ettől az időtől kezdve állandóan tudatában volt magyar hazafiságának és ezt mindig nyíltan hangoztatta is. Igaz ember módján nem csupán szóval, hanem tettel, lelkes kezdeményezéssel, művészi munkával és példátlan áldozatkészséggel is. Hangversenyezett Győrött a fiúárvaház javára, Pécsett jótékony célra, Aradon ugyanilyen célzattal kétízben is. A Nemzeti Zenede javára, a Gazdaasszonyok Egyletének megsegítésére hangversenyezett Pesten, azután a dunamenti árvízkárosultakért, akiknek egyetlen este jövedelmeképpen 8000 forintot juttatott. A szegedi árvíz földönfutóinak támogatására KQ14.7. ülése 1936 június 16-án, kedden. lozsvárott, Pesten és Bécsben is hangversenyezett. A Nemzeti Múzeumnak nagyértékű adományt adott és bár, — mint említettem — tökéletesen élete végéig magyarul meg nem tanult és életének csak a végén töltött huzamosabb időt Magyarországon, joggal felvethetem a kérdést, hogy áldozatkészségében, kötelességteljesítésben, a nemzeti sorsközösség átérzésében kicsoda versenyezhet vele, mert hiszen ebben az áldozatkészségben szegény ember létére gazdagoknak is dicső példát mutatott. De mindezeknél is nagyobb értékű az a buzgalom, amelyet a közérdekű kezdeményezések terén kifejtett. Már 1839-ben követelte a Magyar Zenekonzervatórium felállítását, később pedig a Magyar Zeneakadémiát. Buzdított, ösztönzött, száz példát adott, művészi példaadást, szellemi útmutatást, anyagi támogatást valahányszor csak Magyarországra jött; amikor pedig innen eltávozott a külföldön is mindig iá nemzet érdekét szolgálta. így ébresztette fel a magyar művészi Öntudatot és így szabadította fel a szunnyadó magyar erőket. Erdekelte itt Magyarországon minden. Sorrajárta a magyiar városokat, hallgatta a cigányok muzsikáját, tárgyalt a hercegprímással, főrendekkel, zenészekkel, püspökökkel, à Szent István Társaság vezetőségével és a Nemzeti Színiház intendánsával. Örömben, bánatban, teremtő munkában kicsoda forrott volna össze jobban a nemzetével nália? A nemzete pedig rajongott érte, rajongott a 40-es és 60-as évek túláradó hazafiságával, 1848 eljövetelének előérzetében és a Bach-korszak sírva-vigadó várakozásában. Ezt a forró kölcsönösséget hogyan érthette volna meg idegen országok idegen népe? Hogyan bocmfc ^ hattá volna neg a világ becézett kedvencének, hogy a nemzetközi ünnepeltetés magasságából — fel-feldobott kő — minduntalan visszahull erre az ismeretlen magyar földre és London, Párizs, ítóma és Bécs gazdag ragyogásából szegény magyar hazájába mindig csak visszatértl Kigúnyolták a^ díszkardot, amellyel őt nemzete megtisztelte és kigúnyolták Liszt Ferencet furcsa hazafiúi szenvedélyéért. Liszt Ferenc azonbüi, kockára tett-3 nemzetközi, népszeiűségét, bátran kiállt hazája védelmében es & Ke vue ces deux Mondes hasábjain nyílt levelet írt. Tisztában volt ő kezdettől fogva az ajánCfékkardnak szimbolikus jelentőségével és vállalta ' szívesen azt a harcot, amelynek általa ünnepélyesen eljegyeztetett. Kezdettel fogva és állandóan hirdette, hogy mindenkinek a saját fegyverével, neki tehát a hangok hatalmával kell harcolni a magyar kultúráért és a magyar haza eszméiért. Harcolt is emberül. Zeneművészete bent az \ országban politikai jelentőségűvé vált» mert a magyar szabadságvágy megnyilatkozásaivá lettek azok a dalok, táncok és indulók, amelyeket Liszt Ferenc előadott és amelyeket nem tilthatot be cenzor. Külföldön pedig propaganda volt az ő művészete, az ő zeneművészete révén ismerte meg először a világ a magyar nemzetet s az ő magyar rapszódiainak a sorozata folytán eszmélt rá általánosságban a világ, hogy Óperencián túl, az osztrák császárság keletén külön művészi és nemzeti életét éli a magyar. Hungária címmel szimfonikus költeményt írt, az esztergomi bazilika felszentelésére misét,
