Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-133

Az országgyűlés képviselőházának 11 tesz ki. Ez azonban csak papiroson van meg", mert a valóságban nagyrészben hiányzik. Hiányzik — a terményjárandóságok túlértékelése folytán. Itt nem értek egyet a miniszter úrral és ezt csak annak tulajdonítom, hogy ő nem ismeri annyira közelről az agrárkérdéseket, még a legjobb akarata mellett sem, amikor azt mondja, hogy bár esetleg veszít a lelkész a terményjárandóságnál azátlal, hogy 27 pengő 30 fillérre van becsülve a búzája, viszont nyer azáltal, hogy földjárandósága nagyon olcsón van felértékelve. Azt mondja, egy hold föld nem egy, vagy két mázsa búza jövedelmet ér átlagban, hanem 4—5 métermázsát. Bocsánatot kérek, ezt lehet préciumként egyes helyeken elérni, de átlagban az országban nem. Méltóztassanak a bérleteket venni, egy hold földnek a bérlete úgyszólván mindenütt egy mázsa búza és az adó. Nagyon szépen kérem és óva intem a kormányt, hogy ha esetleg az a revízió, amit a miniszter úr nagy jóakarattal, nagyon helyesen kilátásba helyezett, az alapfizetés revíziója bekövetkezik, akkor ennél a kérdésnél vigyázzunk arra, nehogy a föld jövedelmének értékét felemeljük és ahelyett, hogy segítenénk, ártsunk ebben az esetben a lelkészeknek. Hogy az ia lelkész nem kapja meg közelről sem a fizetését, azt mutatja a, korpótlék kérdése. A kórpótlékot csak 42'5 százalékig valorizálva kapja meg, tehát 57'5 százalék hiányzik a korpótlékból, már pedig az a falusi lelkész, aki a gyermekeit a messzi városban nevelteti, lehetetlen, hogy győzze költségekkel azt a neveltetést, ímert többnyire nagy családnak ezek a lelkészek és arra lesznek kényszerítve, hogy ne taníttassák a gyermekeiket, pedig ezáltal — azt hiszem, — a legértékesebb, leggerincesebb, legnemzethűbb elemet fogjuk nélkülözni a művelt középosztály soraiból. T. Ház! Még csak egészen röviden rá akarok mutatni arra, hogy mennyire csökkentek az utóbibi években a protestáns egyházaknak juttatott segélyek. (Halljuk! jobb felől.) A protestáns egyházak támogatása az utóbbi években 14%-kal szállíttatott le, az adócsökkentési segélynél újabb 10%, a közigazgatási segélynél 30%, a nyugdíjintézeteknél 15% a csökkenés, úgyhogy ma a lelkészt nyugdíjlba küldeni úgyszólván lehetetlen, az állami támogatás további vonalain pedig, mint a közalapok, a teológiai akadémiák segélye, kerületi segélyek, építkezési segélyek 10—50 százalékig csökkentettek. A tandíj-kárpótlás csökkentése 20%, holott eddig is már csak 20%-ig volt valorizálva. A középiskolák államsegélye 10%-kai lett kisebb az utóbbi években, úgyhogy a felekezeti középiskolák tulajdonképpen egyáltalában nem kapnak segélyt, mert azt, amit kapnak, nem nevezhetjük segélynek, holott az 1848 :XX. te. kimondja, hogy a felekezetek által fenntartott intézmények, iskolák, egyházak költségei az állam által fedeztetnek. Hát ha nem is lehet^ a mai viszonyok között az 1848-as törvényt teljesen végrehajtani, én azt hiszem, azt még sem lehet akceptálni, hogy ennyire, szinte teljesen megsemmisítsük az abban 'biztosított jogot; pedig ma az egyházak és az általuk fenntartott iskolák úgyszólván az egyedüli gátjai a szivárvány minden színiében megjelenő szélsőséges, romboló, nemzetellenes irányzatoknak. Ezeket az egyházakat és itézményeit, vezetőit nem szabad nyomorúságiban hagyni, nem szabad engedni, hogy anyagi gondokkal legyenek terhelve, hanem meg kell nekik adni a lehetőséget arra, hogy minden erejüket, minden ide3. ülése 1936 május 20-án, szerdán. 81 jüket annak a, nagy célnak elérésére fordítsák, ami az ő hivatásukkal jár, és pedig a népnek és a gyermekeknek valláserkölcsi és hazafias nevelésére. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Kenyeres János jegyző: Cseh-Szombathy László! Cseh-Szombathy László: T. Képviselőház! En kétségkívül elismerem, hogy a kultuszminiszter úr hatalmas beszédének tekintélyes részét innen, az ellenzék oldaláról is megnyugvással hallgattuk és helyeseltük is, azonban éppen arra a kérdésre adott válaszával, amellyel én is foglalkozni akarok, nem tudok teljesen egyetérteni. Előttem is itt fekszik két memorandum, — az egyiket a református lelkészi kar, a másikat pedig a Magyar Katolikus Tanítóegyesületek Országos Szövetsége juttatta el hozzám —^amelyben az ő kétségbeesett helyzetük orvoslását kérik. Igaz, hogy a gazdasági válság és az ezt követő gazdasági leromlás a társadalom minden rétegét súlyosan érintette, de egyik rétegét sem érintette^ annyira, mint ezt a két nagyon fontos munkát végző testületet, amely a maga anyagi helyzetének érdekében eddig is már többször felemelte halk szavát, úgy látszik azonban, hogy a kormányzat azt nem akarja megérteni és nem akarja megfelelően méltányolni. Meggyőződésem, t. Ház, hogy a magyar nemzet jövője itt a Dunamedencében nem anynyira a magyarság számbeli szaporulatán dől el, mint inkább talán a magyarság kulturális színvonalának emelésén és erkölcsi színvonalának fenntartásán. Ha a trianoni határok által megcsonkított magyarság az ezeréves határokat vissza akarja szerezni, ezt nem annyira a fegyverek erejével, mint inkább az észnek, a tudásnak, az erkölcsnek a fegyvereivel tudja csak elérni. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk jelenlegi helyzetünket, akkor azt mondhatjuk, hogy a magyar jövő legfontosabb munkásai a lelkészek, a tanítók és tanárok, akiknek lelkiismeretes munkája nyomán fog kialakulni a jövő arculata., Nem kétséges előttem, hogy nemzeti életünknek legbiztosabb fundamentumát a nemzet tagjainak személyes vallásos hite képezi. Végeredményben a hit az az egész életet átható tényező és átfogó erő, amely kijelöli az ember számára a jövőnek tennivalóit és meghatározza azt, hogy adott körülmények között az illető mit fog tenni, és így végeredményben meghatározza és eldönti az állampolgárok igazi értékét is. Már pedig, mélyen t. Ház, ezt a kérdést nem szabad úgy kezelni, mint amelyhez az államnak semmi köze nincs, mert a lelkészi kar, a tanítói karral karöltve, az a testület, amelynek vállán nyugszik a nemzeti jövő legbiztosabb fundamentuma, ifjúságunk nevelése, amely a mi fiainkat és leányainkat kell hogy olyan vallásos szellemben nevelje, hogy ezek ennek a nemzetnek hasznos polgáraivá válhassanak. Az államnak érdeke tehát, hogy minél több hithű, az isteni és. emberi törvényeket tisztelő állampolgára legyen. Ezt a fundamentális munkát végzi a lelkészi kar, amelynek tagjai, a tanítósággal karöltve, ezenkívül, különösen falun, még azt a nagy kulturális munkát is végzik, amelyet ott elkeli végezni.^ Közérdek tehát, hogy ezek a lelkészek és tanítók olyan körülmények közé kerüljenek, hogy anyagi gondokkal ne kelljen küzdeniök. En magam is ismerek kiváló képzettségű, külföldi egyeteme' ket járt, sok nyelven beszélő lelkészeket, akik