Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-133

Az országgyűlés képviselőházának 1 T. Képviselőház! Erre nekem egy mondat lenét csak <a válaszom, az, hogy Kéithly Anna igen t. képviselőtársam állításait rosszhiszeműeknek, külpolitikai tekintetben tájékozatlanoknak és elfogultságából kifolyólag végtelenül gyerekeseknek tartom. {Ügy van! Ügy >• van! a jobboldalon és a középen.) T. Képviselőház! En a kultusztárca tár* gyalását hosszú esztendőkön keresztül megértéssel és érdeklődéssel szoktam figyelemmel kísérni, azért, mert ,a magyar kultúra kérdései nemcsak nemzetünkre való sorsdöntő fontosságuknál fogva, de egyébként is igen közel állanak ja szívemhez. Különös örömmel és megelégedéssel kell konstatálnom, hogy amikor a magyar kultúra kérdéseinek megvitatásáról van szó, nemkülönben az igen t. miniszter úr működésének bírálatáról, az az érzés lesz úrrá ebben a képviselőházban, hogy ugyanakkor pedig elhalványulnak a pártkeretek és háttérbe szorul az addig csatázó politika, és kimondottan vagy nem kimondottan, de belsőleg átérezve, amint Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam tegnap tette, keit érzés keletkezik. Az egyik az, hogy mi minden bajunk és nehézségeink ellenére, óriási erőfeszítések mellett is meg akarjuk őrizni a, nagynevű elődök szellemi hagyatékát, ezt tovább akarjuk fejleszteni, sőt a modern időknek megfelelően modernizálni kívánjuk, és nem akarjuk elveszíteni azt a kultúrfölényt, amelyet 20 esztendő keserves munkájával és áldozatával gyűjtöttünk i össze. A másik érzés pedig az, — és azt hiszem, hogy ezt a bizatinizmus .minden vágya nélkül megmondhatóim — hogyha magyar kultúrának kérdéseit jó és hozzáértő kezekben látjuk letéve &z igen t. miniszter úr kezében. » (Ügy van! Ügy van! a jobbotdalon és a középen") Ezt azért voltam bátor előhozni, mert én a magyar népművelés kérdését legalább is annyira gazdasági kérdésnek tekintem, mint amennyire kulturális, nemzeti ügy. Mert a mi gazdasági életünknek a tőkehiányon és a drágaságon kívül az a iegnagyobb baja, hogy a munkateljesítmény nálunk viszonylag csekélyebb, mint más államokban. Ennek^ oka pedig nem erkölcsi hibákban rejlik, tehát nem a munkakészség vagy a munkakedv hiányában, hanem kulturális okokban van a kérdés gyökere: a hozzáértés és belátás bizonyos fokú hiányában. Itt kapcsolódik össze a kultúrpolitikának legmagasabb kérdése a nemzeti termelés sors, döntő problémáival. Magasabb műveltségű, intelligensebb munkástömegek nélkül a nemzeti termelés meg nem indítható, a nemzeti termelés fokozása és takarékosság nélkül pedig nincs tőkeképződés, tőkeképződés nélkül pedig rabszolgái lehetünk azoknak az államoknak, amelyek bennünket évről-évre vagy nagyobb időközökben kölcsönökkel fognak ellátni. En úgy érzem, hogy a magyar nacionalizmusnak minden irányban meg. kell, hogy legyen az ő speciális prögrammja. A kultúrpolitika tekintétében ez a speciális Programm nem lehet « • más, mint az, hogy a nemzeti termelés élére az európai nívón álló vezetők ezreit állítsuk, a nemzeti termelés szolgálatába pedig a magasabb értelmi és erkölcsi színvonalon álló munkások millióit. Ne feledkezzünk meg, t. Ház, arról, hogy nekünk magunkat sokkal mélyebben, mint eddig tettük, -bele kell ágyaznunk munkákkal, művekkel és alkotásokkal ebbe a földbe. Mi ?. ülése 1936 május 20-án, szerdán. 55 ma már nem elégedhetünk meg a hazafiságnak azzal a mértékével, amely beéri azzal, hogy a hazát szereti és kijelenti, hogy alkalomadtán azért meg is fog halni. Az a pár kevesebb ( centiméter, amellyel évről-évre jobban felszántjuk ezt a magyar földet, még nem elégséges ahhoz, hogy elválaszthatatlanul hozzákössük magunkat ehhez a földhöz. A magyar nép csak akkor formálhat jogot a haza földjéhez, ha alkotásokkal és művekkel a nemzethez és annak géniuszához azt hozzákapcsolja. A haza földjéért kiontott véren kívül a munkák, művek és alkotások azok, amelyek egy nemzetet a haza földjével elválaszthatatlanul eljegyeznek. Ennyit általánosságban, t. Ház. Bocsánatot kérek, hogy most újból előjövök egy pár mondatban az én vesszőparipámmal, — azután be is fejezem beszédemet — a gazdasági szakoktatás kérdésével. Noha ez a kérdés látszólag nem is tartozik ide, mégis előhozom elsősorban azért, mert ismerem a miniszter úrnak ez iránt való nagy megértését, ismerem azt a rendkívül konciliáns viszonyt, amely közte és a földmívelésügyi miniszter úr között ebben a percben fennáll — s amely régebben nem mindig volt meg ilyen mértékben — és meg vagyok győződve arról, hogy az itt minden oldalról felmerülő aggályokat honorálni fogja. ; T. Ház! yalósággal vesszőparipámnak minősítettem már azt a nézetemet, hogy hajlandó vagyok még a nyolcosztályú elemi népiskolát is megszavazni akkor, ha a gazdasági tudást és művelődést épúgy beleillesztjük az elemi iskola tantárgyai közé, amint ott ma a hittant tanítják. Ne méltóztassék elfeledkezni arról, hogy hiába alkotunk politikai szempontból bármenynyire megfelelő törvényeket, hiába hozunk földreformot, telepítést, hiába hozakodunk elő a hitbizomány kérdésével, ha a mezőgazdasági lakosság szellemi színvonalát és tudását nem emeljük. Az elemi iskola két felső osztályában minden körülmények között kívánom a gazdasági oktatást, mert nem hiszem, hogy lenne a nemzeti termelésnek ennél előbbrevalóbb, sorsdöntőbb problémája ebben a pillanatban. (Úgy van! Ügy van! bal felől.) T. Ház! Teljes mértékben csatlakozom Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam tegnapi fejtegetéseihez a felekezeti iskolák fenntartására vonatkozólag, s mindazt aláírom, amit elmondott e tekintetben. Éppen így nagyon közelállók a középiskolák gyakorlatiasabbá tételére és tantervük megreformálására vonatkozó nézetéhez is. Szólni kívánok végezetül néhány szót állami színházaink kérdéséről. T. Ház! Azt hiszem, Operaházunk elmúlt szezonjában a leggáncsolóbb kritika sem találhat semmi olyasmit, amit joggal kifogásolhatna. Márkus László személyében a legérdemesebb, a leghozzáértőbb vezető került r az Operaház élére és működésének eredménye úgy erkölcsi, mint kassza-szempontból mindenképpen megüti azt a mértéket, melyet, ^ ha mást nem is említek, már az a szubvenció is megkíván, amelyet az ország filléreiből fordítunk az Operaház céljaira. Mégis újból elő kell hozakodnom azzal az évről-évre előadott kérésemmel, hogy alkalmazzanak egy nevelő, egy pedagógus karmestert, aki nemcsak a karmesteri székbe ül bele, hanem fáradságot vesz magának arra is, hogy fiatal kezdő művészeinket tanítja, oktatja úgy, amint azt régen Kerner karmester idejében megszoktuk. 8*