Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-142

564 Az országgyűlés képviselőházának ÍJ, 2. ülése 1936 június 6-án, szombaton. mondásos. Hát én azt mondom, hogy a hazai németségnek egy útja van: joga van ragaszkodni az ő kultúrájához és a népi sajátosságaihoz, azoknak egész tartalmához, jogot tarthat arra, hogy ezeket fejlessze; de viszont életbenhaláíban — mit deutscher Treue für Ungarn -— az integer és egységes nemzeti magyar gondolat mellett kell kiáltania. (Helyeslés a jobboldalon.) Mi ezt a múltban mindig becsülettel álltuk és álljuk a jövőben is, mert tudjuk, ránk is áll Vörösmarty mondata: »A nagy világon e kívül nincsen számodra hely! Itt élned, halnod kell!« T. Ház! Ezek a megjegyzéseim a miniszterelnöki tárca költségvetéséhez, és amikor én azt kívánom, hogy az isteni Gondviselés engedje meg, hogy a miniszterelnök urat itt a Házban minél előbb friss egészségben viszontláthassuk, (Éljenzés a jobboldalon.) az ő iránta való bizalomból a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Dulin Jenő képviselő urat illeti a szó. Dulin Jenő: T. Képviselőház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam azt méltóztatott a beszéde elején vitatni hogy általános kérdések már nem tartoznak a miniszterelnöki tárcához, hanem a költségvetés általános részénél tárgyalandók le. Szerény véleményem szerint azonban, miután a kormányzat vonalvezetése a miniszterelnök úr kezében van, és miután tőle függ az, hogy a nemzeti munkatervből melyik pontot mikor és milyen ütemben akarja megvalósítani, ennélfogva kétségtelen, „hogy az összkormányzat működéséért a felelősség száz százalékban a miniszterelnök urat terheli, és éppen ezért a miniszterelnöki tárcánál minden kérdés tárgyalható. Nem változtat ezen az sem, t. Ház, hogy a miniszterelnök úr személyesen nincs jelen, nem változtat ezen annál kevésbbé, mert hiszen nem a miniszterelnök úr személye ellen megy ez a vita, tényeket, kormányzati tényeket, esetleg mulasztásokat sorolunk fel, amelyekkel azt kívánjuk indokolni, hogy miért vagyunk bizalmatlanok a miniszterelnök úr, illetőleg a kormányzat iránt, és mi az indító oka annak, hogy a 'miniszterelnöki tárca költségvetését nem fogadjuk el. t T. Képviselőház! Kétségtelen, hogy a vita folyamán igen sokszor hangzott el ellenzéki szónokok részéről az egyes tárcák miniszterei iránt a legbensőségesieibib szeretet hangján az elismerés. Ugyanakkor azonban mindig bizonyos^ politikai óvást is jelentettek be, bizalmatlanságot fejeztek ki, amely bizalmatlanság mindenkor arra a vonalvezetésre vonatkozott, amelyet a miniszterelnök úr inaugurált. Egy esztendővel ezelőtt, amikor ebben a Házban az első költségvetést ^tető alá hoztuk, a miniszterelnök úr maga méltóztatott mondani, hogy teljes súllyal érzi azt a szörnyű felelősséget, amely reá nehezedik azért, mert szunynyadó magyar vágyakat ébresztett fel, és ezek a szunnyadó magyar vágyak most kielégülést fognak keresni. Most, egy esztendő múlva, megállapíthatjuk azt, hogy ez a felelősség most már százszoros teherrel nehezedik a miniszterelnök úr vállára, és pedig azért, mert lehetetlen meg nem állapítanunk, — hacsak nem akarunk elzárkózni a világtól, hacsak nem akarjuk magunkat valami búra alá helyezni és nem venni tudomást arról, ami körülöttünk történik — hogy ezek a felébresztett magyar remények, ezek a szunnyadó remények teljesen kialudtak. Sőt nemcsak hogy kialudtak a remények, hanem teljes reménytelenség is vett erőt a lelkeken, sőt a reménytelenséget már bizonyos kétségbeesés váltotta fel. Es ha reményről beszélhetünk, akkor az a remény már csak egy: hogy mielőbb szűnjék meg az a politikai irányzat, amely ezt a jelen helyzetet előidézte. T. Képviselőház! Kétségtelen, hogy a miniszterelnök úr mindent elkövetett egy valóságos belső titkos kollégium segítségével arra, hogy azt az óriási nagy bizalmat, amely a magyar népből feléje sugárzott, azt lehet mondani, áramlott a személyével szemben, egy nagy bizalmatlansággá alakítsa át. Ennek oka az, hogy a miniszterelnök úr az ő Ígéreteit, amelyeket programmbeszédeiben, a képviselőházban, gyűléseken tett, csak igen kevés részben valósította meg. Elsősorban a miniszterelnök úrtól, aki a nemzeti munkatervben a magyar parlamentet, mint a népképviselet hű tükrözőjét kívánta látni, elvártuk volna, hogy az 1935-ben lefolyt választásokat legalább relatíve elfogadható és relatíve tiszta keretek között foytatták volna le. (Ügy van! a baloldalon.) Azért hangsúlyozom, hogy relatíve, mert magam is tisztában vagyok azzal, hogy maga e a nyilt választás szinte lehetetlenné teszi már a mai időkben azt, hogy a választás abszolúte becsületesen történjék. A titkos választás után bekövetkezett korszak annyira korrumpálta az emberek érzését, gondolatvilágát, annyira beidegződött az emberekbe, a lelkekbe az, hogy nyilt választás mellett gondolatát, érzését senki szabadon nem nyilváníthatja, hacsak bizonyos veszélyes eshetőségeknek nem akarja kitenni magát, hogy hiába beszél a miniszterelnök, hiába hirdeti a lélek szabadságát, ezt egyszerűen nem hiszik el, ezt egyszerűen nem tartják másnak, mint egy hangzatos kortesbeszédnek, amely azonban az úgynevezett intézőkor ökre, a hatóságokra nem vonatkozik. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy például a tisztviselői társadalom hosszú esztendők óta egy leltári anyag, hiába van meg a törvényünk, amely különben egészen jó. Néhai Gaal Gaston számtalanszor kifejtette, hogy a nyilt választást szabályozó törvényünk egy egészen ideális és szép valami és ha igaz volna az, amit annyiszor hangoztatnak, hogy a magyar nép alkatához a nyiltság passzol a választójog tekintetében is, ha ez egy igaz és megdönthetetlen tétel volna, akkor a mi választójogi törvényünk, azt lehetne mondani, majdnem, tökéletes alkotás volna. Hiszen van abban mindenféle rendelkezés, megvannak ott a szankciók, szigorúan meg van ott tiltva mündenféle hatóságnak a választás irányításában olyan formában való közreműködése, hogy az embereket erőszakkal bizonyos irányba terelje, megvan ott minden kautéla, ami csak szükséges, sajnos, azonban, a választójogi törvényt egyszerűen nem veszik komolyan. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Sajnos, a választójogi törvényben levő szigorú rendszabályokkal senki sem törődik, azoktól senki sem fél és amennyire komolyan vesznek egy egyszerű kis kihágásra vonatkozó rendeletet, s azt senki megszegni nem meri, olyan mosolyogva és játszva gázolnak keresztül a választójogi törvényben levő legszigorúbb rendelkezéseken. (Farkasfalvi Farkas Géza: Azután jön az amnesztia!) Itt van a legutóbbi választás, amikor a választás előtt Gömbös Gyula miniszterelnök azt mondotta, hogy 170 lesz körülbelül az ő pártjához tartozó képviselők száma. Elcsodálkoztak,