Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

Az országgyűlés képviselőházának IUI- ülése 1936 június 5-én, pénteken. 539 utak, melyek csak egy község közlekedési érdekeinek szolgálnak, az illető község által létesítendők, kezelendők és fenntartandók«. Ezekről a községi közdűiőutakról kívánok én szólni. Ezekhez tartoznak a bekötő utak is — ezt a fogalmat egyébként a törvény nem ismeri — és ezekhez tartoznak az úgynevezett vicinális utak is, amelyek két község közötti közlekedés célját szolgálják, viszont nem tartoznak ezekhez az úgynevezett mezei közdűlőutak, amelyek az 1894 :XIL tcikk rendelkezései alapján a földmívelésügyi minisztérium fennhatósága alá tartoznak. Amint láttuk, a törvény ezeket á községi utakat a község autonómiájának a fennhatósága alá sorozza s ezeknek -a kezelését, fenntartását, létesítését a községek feladatává teszi. Ezen munkálatok egyedüli anyagi bázisa a közmunkaerő, illetőleg közmunkaváltság. Az erre a közmunkavált s ágra alapított rendszer a gyakorlatban nem vált be. A mai Magyarországon kívül egyedül Franciaországiban van még a közmunkaváltságnak ez a rendszere érvényben. Ennek a rendszernek amellett, amint mondottam, hogy a gyakorlatban nem vált be, vannak bizonyos hibái, amelyek jellemzésére talán . elég, ha az 1930 március 20-iki képviselőházi ülésen az akkori kereskedelmi miniszter által elmondott beszédből idézem a következőket (olvassa): »A közmunkaváltság úgy, amint van, fenn nem tartható, igazságtalan, nem arányos. Figyelemmel kell lenni az életre, igazságossá, arányossá kell azt tenni.« Megdöbbentően (hasonlít ez a kijelentés, illetőleg megállapítás a jelen útügyi törvény 46—47 évvel ezelőtt történt tárgyalása alkalmával az előadó képviselő által tett ahhoz a kijelentéséhez, amely a következőképpen hangzott (olvassa): »Az alap, amelyre a jelenlegi közmunkakötelezettség van fektetve, igazságtalan, egyenlőtlen, célszerűtlen és elégtelen.« Vagyis meg kell állapítani azt, hogy úgy a jelen törvény életbelépése előtt, mint a jelen törvény hatálya alatt éppen a legkorannetensebb tényezők állapították meg ennek a közmunka válts ágnak igazságtalan, aránytalan voltát. Azt kérdezem ezekután : unitképpen egyeztethető össze ez az állapot az 1848-as törvényekben olyan klasszikusan lefektetett egyenlő és aránylagos teherviselés elvével. Ha ezekután szembeállítom azt a két körülményt, hogy egyrészt a törvény a községi utak létesítését a közmunkaváltságra alapítja, másrészt pedig azt, jhogy a közműnk a válts ág aránytalan és igazságtalan rendszere nem vált be, azt hiszem, hogy a logika törvényszerűségealapján vonhatom le azt a következtetést, ihogy a községi útkérdés megoldásának jelenleg hatályban levő törvényünk intézményes akadályát képezi. Ez volt az oka annak, hogy már rövidesen a törvény életbeléptetése után hangok hallatszottak a törvény ellen, később pedig a parlamentben erősen követelték annak megváltoztatását, úgyhogy 1906-ban létrejött az első módosító törvénytervezet, amelyből — mint tudjuk — azóta sem lett törvény. Ez a törvénytervezet az évtizedek folyamán lényeges változtatásokon ment keresztül s mint a miniszter úr beszédéből hallottuk, jelenleg is van egy törvénytervezet, amelynek azonban csak nagy kontúrjai ismeretesek. Szerény nézetem szerint a jelenleg célbatvett intézkedések a községi utak kérdését megoldani nem fogják, nem pedig azért, mert a tervezetben célbavett intézkedések, mint mondom, a községi jítkérdést továbbra is a községek autonómiájába és feladatkörébe kívánják utalni. Mivel pedig a községek ennek a feladatnak megfelelni nem tudtak, elkerülhetetlen az, hogy a jövőben a fejlődés az összes közutaknak állami feladatkörbe vétele felé haladjon. Kétségtelen az, hogy ennek sok akadálya Van. Ehhez a kérdéshez fokozatos fejlődés szükséges y amelynek első fázisa azonban megtalálható a jelenlegi törvénytervezetben. Ugyanis már a miniszter úr is célzott reá, hogy a jelenleg hozzávetőlegesen 4400 kilométert kitevő állami úthálózatot 10.000 kilométer hosszúságú hálózatra kívánja felemelni. Ezek után legyen szabad megállapítanom azokat a súlyos konzekvenciákat, amelyek a jelenlegi helyzet következményei. Elsősorban rámutatok arra a mindenki által ismert körülményre, hogy kiépítetlen úton a szállítás öszszehasenlíthatatlanul drágább, mint kiépített úton. * A tagosítás kérdésével kapcsolatosan olvastuk, hogy a tagosítás országos keresztülvitele milyen nagy mértékben fogja emelni a mindenkori terméseredményt és ezzel együtt az ország gazdasági erejét is. Ha áll ez a tagosítás kérdésére, akko,r sokkal inkább áll az utak kiépítésének kérdésére, aminek jellemzéséül méltóztassék megengedni, hogy egy szakkönyvből a következő nagyon megszívlelendő adatot idézzem (olvassa): »Békeidőben egy kilométer kiépítetlen úton a szállítás évente átlag 2500 koronával többe került, mint ugyanolyan hosszú, kiépített úton.^ Ez az évenkénti és kilométerenkénti veszteség a trianoni béke előtti Magyarország mintegy 1OO.000 kilométernyi kiépítetlen közútjánál évenként 250 millió aranykorona gazdasági kárt jelentett.« Ha ezt a számítást applikálom a mai Magyarországnak mintegy egyharmadrésznyi kiépítetlen útjára, akkor mintegy 85 millió pengő kár mutatkozik, mint olyan veszteség, amely az utak járhatatlan volta miatt nemzetgazdaságunkat éri. (Mózes Sándor: Ezért kell kiépíteni az utakat!) Feleslegesnek látszó magyarázatok helyett legyen szabad csak annyit hozzátennem ehhez, hogy a kiépítetlen utaknak mintegy 80%-a a községi utakra esik. Ehhez a kérdéshez tartozik körülmény, hogy a ki nem épített utakra eső óriási veszteség igazságtalanul túlnyomórészt éppen azokat a községeket sújtja, amely községek az : utak járhatatlansága (miatt az év legnagyobb részében gazdasági mozdulatlanságra vannak kárhoztatva. Méltóztasséik elképzelni, íhogy egy ilyen község lakossága állatait már fáradtan állítja a munkahelyére. Ma, amikor a kereskedők már túlnyomórészt teherautóval bonyolítják le a termények beszedését, nagyon sok helyen előfordul, hogy a kereskedők az autóval természetszerűleg-nem mennek el olyan községekbe, a látogatásokból kihagyják azokat a vidékeket, amelyeknek az útjai járhatatlanok, | vagyis ez annyit jelent, hogy ezek a községek még annak a veszélynek is ki vannak téve, hogy egész évi termésük a nyakukon marad. Továbbmenve tudjuk azt, hogy a magyar ember konzervativizmusa folytán a községek lakosai életük legnagyobb részét a községekben töltik el. Méltóztassanak elképzelni, hogy kulturális szempontból milyen élet folyik egy ilyen községben. Hiszen egy ilyen községbe