Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

508 Az országgyűlés képviselőházának úgyhogy az erre fordított pénz tulajdonképpen kárbavész. A Balaton kultuszának tekintetében fontos volna a sopron—balatoni autostrada kiépítése. Sopron a Semmering felé vezető úton fekszik s a Semmeringen megforduló idegen autósok elmennének a Balatonra is, ha jó út volna, mivel azonban nincs jó út, egyszerűen elmaradnak. T. Képviselőház! A miniszter úr személyes tapasztalata alapján meggyőződhetett Sopronban arról, hogy milyen mizériák vannak a mi városunkban abból kifolyólag, hogy a magyar Államvasút és a Győr—sopron—eben furti vasút sínpárjai, miután a város kiterjeszkedett, ma már két kilométer hosszúságban szaladnak a város közepén. Ilyen körülmények között a városrendezés lehetetlen és a két városrész között a közlekedés meg van akadva, mert állandó tolatások és vonatjárások vannak, sem alul-, sem felüljáró nem építhető, mert különböző szinten is vannak ezek a sínpárok, amelyek egymástól 30—150 méternyi távolságban futnak. Ennek a problémának megoldása nem városi feladat. Sopron városia megkívánhatja a kormánytól, hogy ez a kérdést a gyŐr—sopron—ebenfurti vasúttal egyetértve megoldja. Én nem vagyok a »Civitas fidelissima« gyakori hangoztatója, nem vagyok az az ember, aki Sopron kipróbált hűségét és ragaszkodását hazánkhoz valamiképpen honoráltatni akarnám, nem ezen a jogcímen követelek, hanem követelek azért, mert Sopron magyar végváros és Sopron városát olyan végvárrá kell kiépíteni, amelyre soha többé ne merje, ne akarja senki a kezét rátenni. (Élénk helyeslés.) Szerettem volna az idegenforgalom problémáival foglalkozni, de már nem érek rá. Mindensetre, ha azt akarjuk, hogy szépen megindult idegenforgalmunk, ami ugyancsak a Gömbös-kormánynak az érdeme, kifejlődjék, akkor meg kell teremteni azokat a lehetőségeket, berendezéseket, amelyek előfeltételei az idegenforgalom egészséges emelkedésénekNemcsak a szállodák hiányzanak, hanem nincs csatornázás, nincs villanyvilágítás, nincs vízvezeték, nincsenek rendes utak, rosszak a kocsmák, a vendéglők, agyagpallójú szobák vannak, így nem lehet idegenforgalmat csinálni. A fürdőtörvény mellett szükség van egy külön törvényre, amelynek segítségével a hiányokat pótolni és a visszásságokat megszüntetni lehet. Ausztria 1660 milliót áldozott a forradalmak, illetőleg a háború befejezése óta az idegenforgalomra. Fontos itt az árkérdés, a borravaló-kérdés. Erre nézve csak azt szeretném elmondani, hogy szerintem nem jól van, ahogyan ma van, mert az alkalmazottaknak, a kiszolgáló személyzetnek minimális bérét meg kell állapítani és ha ezt megállapítjuk, akkor a borravaló elfogadását és adását is el kell tiltani, különben az árak emelkednek, a borravaló pedig meg fog maradni. Jó vendéglők és kocsmák kellenek. Az italmérési rendszert is meg kell változtatni és az engedélyezést csak bizonyos idegenforgalmi berendezések létesítésétől tenni függővé. Ezzel szemben azonban a vendéglősöket és a kocsmárosokat védelembe kell venni a sok visszásság ellen, hiszen ma minden boltban bort árusítanak és minden második házban kifőzde van. Ez tarthatatlan állapot. Ezeket az észrevételeimet és kívánságaimat előadva, bizonyos igényeket felsorakoztatva nem jelenti azt, mintha a kereskedelemügyi hl. ülése 1936 június 5-én, pénteken. miniszter úr költségvetési előirányzatával nem volnék megelégedve. Az adott helyzetben a kereskedelmi tárca megfelel az igényeknek, helyesen állapítja meg a célkitűzéseket, helyesen állapítja meg a sortartás rendjét és helyesen a módokat, amelyekkel a kitűzött célokat elérni, vagy megközelíteni akarja. Ahogyan a múltban is sikerült helyesen vezetni a kereskedelmi tárca ügyeit, hiszem, hogy az a vonalvezetés meg fog maradni és az új költségelőirányzat a benne lefektetett tervek szerint fogja a célok elérését szogálni, miért is a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen ) Elnök: Szólásra következik Csoór Lajos képviselő úr. Csoór Lajos: T. Képviselőház! Pinezich képviselőtársamnak nagyszabású és igazán széles vonalon felépített beszéde bizonyság arra, hogy félóra alatt nem lehet a költségvetés minden egyes .részére vonatkozólag indokoltan állást foglalni. (Kun Béla: Kosszak a házszabályok!) Nem is akarok olyan széleskörű témát felölelni, mint az igen t. képviselőtársam, csupán pár kérdéssel leszek bátor foglalkozni. Mielőtt azonban erre rátérnék, Pinezich és Vázsonyi t. képviselőtársaim beszédei arra kényszerítenek, hogy a kereskedelem kérdésével részemről is pár szóval foglalkozzam. Váasonyi igen t. képviselőtársam felsorakoztatta azokat a kívánságokat, amelyeket a kereskedők támasztanak az ő helyzetük javítása érdekében, így a gyárak detailárusításának megszüntetését, az áruházak versenyének megszüntetését, a kereskedők adóztatási kérdéseit ós több más ilyen igen hasznos és igen értékes kívánságot. Egy megjegyzést is tett és azt mondotta, hogy fillérekért folyik a harc az egyes szakmák között. En aizt hiszem, hogy itt van a kutya eltemetve, és pedig ott, hogy sok a kereskedő és kicsi a kereskedeilniii lehetőség. Az a tisztességes, nagyrahivatott és a, középosztálybeli társadalom jelentékeny részét képező kereskedelem., amelyről Pinezich t. képviselőtársam

1 beszélt, amelynek létezését mindnyájan kívánjuk, azért nem tud kialakulni, mert a kereskedelem lehetősége van ma tulajdonképpen korlátozva. Sok az eszkimó és kevés a fóka. Ha a statisztikát megnézzük, és ezt mindnyájan megtekinthetjük, azt látjuk, hogy ma ugyanolyan lélekszámra kétszerannyi kereskedő esik, mint amennyi a háború előtt volt, azonkívül még az a helyzet is előállott, hogy a fogyasztóképesség legalább 30—40%-kai csökkent, r tehát ugyanazt az áruforgalmat tulajdonképpen háromiszorannyi kereskedő bonyolítja le, mint amennyi békében lebonyolította, amikor a kereskedelem szabadon fejlődött. Es ha keressük azokat az eszközöket, amelyekkel a kereskedelmen segíteni lehetne, akkor elsősorban ezen a téren kellene megmozdulni s a kereskedők számát kellene bizonyos fokig korlátozni. Ennek pedig a módja az volna, ha egyrészt képesítéshez, másrészt pedig bizonyos vagyoni garanciához kötnék a kereskedelmet. Éber Antal igen t. képviselőtársamnak nem fog ez tetszeni, (Éber Antal: Nem nagyon!) mert ő ezt a kereskedelmi szabadság elvébe ütköizőnek fogja látni, azonban a kereskedelmi szabadságnak is van bizonyos határa, amely nem lehet szabadosság, vagy nem tudom, hogyan fejezzem ki, amikor a kereskedelmi szabadság jelszava alatt felburjánzanak olyan dolgok, amelyeket ab-