Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-140
490 Az országgyűlés képviselőházának 140. néven venni tőlem, de amikor az iparügyi tárca előadója az egyik kartelnek a vezére, vezérszónoka pedig a másik kartel vezére, akkor én úgy érzem, hogy itt különféle h ef oly ásóknak kell érvényesülniük s azok a níagyszerüen elmondott és nincs okom kételkedni abban, hogy hőn óhajtott szavak, amelyeket az iparügyi miniszter úrtól hallottunk, háttérbe szorulnak, ha ugyan! el nem gáncsoltatnak. Igen t. miniszter úr, az ön nagyszerű programmja már az iparügyi novella során ismeretessé vált és ismeretessé váltak azok a törvénytervezetek is, amelyekről annyit hallottunk. Most, hogy ezek késnek, ebből én arra következtetek, hogy különféle befolyások gáncsolják el ezeket a kérdéseket. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nem lehet máról-holnapra egy törvénytervezetet létrehozni, le kell előbb tárgyalni!) Én elhiszem, miniszter úr, hogy le kell tárgyalni, ez természetes is, de ezek a kérdések éves kérdések és példának okáért az építőmesterek és kőművesmesterek kérdése, amit a városrendezési törvény során méltóztatott beígérni^ nagyon régen húzódik. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Legalább húszéves kérdés!) Hány éves? (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Legalább 20 éves!) íme tehát 20 év óta van napirenden és az a nagy törvényalkotási készség, amely a miniszter úrból kiérzik, nem tudta ezt egy esztendő alatt idehozni. Elhiszem, hogy nem tudta idehozni, de akkor különféle befolyásoknak kellett érvényesülniük, amelyek enjnek letárgyalását hátráltatják. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Bár nálunk nincs 8 órai munkaidő, ilyen rövid idő alatt még sem tudtuk előkészíteni!) T. Ház! Bátor vagyok arra kérni a miniszter urat, hogy a közmunkatanáccsal kapcsolatosan az ipari munkák helyes irányítása érdekében végre egy gyakorlati ember nyúljon bele Budapest középítkezéseibe. Méltóztassék-gyakorlati kézzel belenyúlni abba, hogy helyes városrendezés és ne ez a — hogy úgy mondjam — pepecselés történjék, amely rengeteg^ milliójába kerül elsősorban a vidéknek és hogy azok az eszmék, — hogy ne mondjam: szörnyeszmék — amelyek itt napnap után világot látnak, ne legyenek valóra válthatók, mert ez joggal és fölöttébb idegesíti a vidéket. 1886 óta, amióta a Dunapartot kiépítették, — tessék megengedni ennek megállapítását — egyik baklövés a másik után^ következik. XJgy érzem, — és ne mondassák tiszteletlenségnek a közmunkatanács nagyszerű működésével szemben — hogy a közmunkatanács nem tudja kitejteni a maga munkáját. Valóban úgy érzem, hogy a 205.000 pengő, amit a közmunkák tanácsára költünk, megtakarítható lenne és sokkal okosabb problémák megoldására volna felhasználható. Csak egyet említek meg. Ha annakidején a 150.000 lakosú Pestnek a Lánchíddal kapcsolatban megépítették a Ferenc József-hidat és ha ezt összehasonlítjuk az Erzsébethíd különféle tévedéseivel, akkor azt kell látnunk, hogy itt nem közmunkatanács működik, hanem különféle érdekek működnek. Hiszen az Erasébethidat is a hegynek vezették, mert mellette volt a régi városháza^, amelyet ugyanakkor, amikor az Erzsébethíd megépült, rögtön lebontottak s ezzel megszüntették azt az okot, amely miatt az Erzsébethidat nekivezették a hegynek. A'Z ilyesmi a vidéket a legjobban idegesíti, mert hiszen minden a vidék pénzén épült Budapesten. (Ügy van! bál felöl.) Most a városháza kérdését tárgyalják, miképpen ' ülése 1936 június 4-én, csütörtökön. lehetne azt kiépíteni és minél nagyszerűbb parkban elhelyezni. Ugyanilyen kérdés r szerintem az is, amikor megépítik a Borárostéri hidat. Minden új városépítésnek alfája, hogy a folyók folyásával ellentétes irányban és nyugat felé fejlődnek a városok, tehát nem tudom, hogy a, közmunkatanács bölcsesége miatt-e, vagy nem tudom, milyen érdekek miatt kellett a Boráros-téri hidat megépíteni a margitszigeti felső híd helyett? (Vázsonyi János: Arról 30 éve törvény van!) Ezt kár volt a Boráros-térrel kapcsolatban megváltoztatni. Horthy Miklós-'híd helyett nevezte volna el az ig:en tisztelt székesfővárosi bizottsági tag úrról Kozma Jenő-hídnak, mert én más érdeket nem látok érvényesülni, mint az ottani telekértek-emelkedéseket. (Rakovszky Tibor: Csáklya-híd!) Ha már itt volt szükség hídra, a régi összekötőhíd pilléreit nagyszerűen igénybe lehetett volna venni. (Vazsonyi János: Van összekötő- és össaekötteteshíd! > ; v ! A i Amikor parkosításra es egyebekre gondol; nak Budapesten, — és ezt ismét az iparügyi miniszter úr figyelmébe ajánlom — amikor az Oti. megszámlálhatatlan milliói mennek el az ilyen rögeszmékre Budapesten, akkor méltóztassék beavatkozni olyan értelemben is, hogy a város oda vigye a pénzét, ahonnan azt előteremti. Teszem föl, vigye és használja fel a Nyugati pályaudvar kitelepítésére, amely ma, — miután a Keleti pályaudvar forgalmának kilenctized részét bonyolítja le, —a forgalomnak tehát csak' egytized része megy a Nyugatira, •mégis háromszor akkora területen terpeszkedik. Hát nem lehetne ennek kitelepítésével megfelelő területeket szerezni, amelyeknek értékesítése során a Bazilikától a városházáig mind megoldhatók volnának ezek a kérdések az Andrássy-út torkolatával egyetemben? Most ugyebár, hallunk még valamiről, ami szintén egy nagy pénzpazarlásnak az elejét jelenti: az Erzsébet-sugarút kiépítéséről. Az iparügyi miniszter úr gyakorlatiasságától várom azt, hogy ennek vétót fog mondani, mert amikor a Városliget felé már hat út amúgy is kimegy, minek erőszakolnak egy hetediket is, amikor ez horizontális és amikor — hogy egészen megfelelő kifejezéssel éljek — a vertikális utak kiépítése volna kívánatos. Ezt erőszakolni akkor, amikor erre egyáltalában nincs pénz, legalább is helytelen elgondolás. (Zaj. — Rakovszky Tibor: Ez világnézleti kérdés!) Igen t. miniszter úr, a másik, illetőleg most már a negyedik kérdés, amelyen a vidék népe eleget gondolkozik: a Tabán kérdése. Rengeteg munkaalkalmat lehet szerezni, miniszter úr, mert a Tabánnak megvannak a telkei. Ne méltóztassék tehát például hozzájárulni ahhoz az agyrémhez, hogy még a Bethlen-udvart is lebontsák, ahelyett, hogy a Tabánt értékesítenék, amikor ott négyszögölenként legalább is 1000 penjgős árú telkek vannak és amikor ez a terület predesztinálva van a különféle fürdők megépítésére, az Attila-körút kiépítésére stb. Végezetül itt van ugyancsak a Déli pályaudvar kitelepítésének, helyesebben átépítésének aktualitása is. Ezek mind megoldható kérdések volnának anélkül, hogy jelentősebb összegeket kellene invesztálni az Oti.- és Mabi.-pénzekből, amelyek végeredményben mindig a vidék zsebéből szipolyoztatnak ki, holott azokat ott kellene felhasználni, ahol a kisiparosság és a kereskedelem zsebéből kivették. Méltóztassék megengedni, igen t. miniszter úr, hogy üdvözöljem azt az eléggé körülírt