Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-140

482 Az országgyűlés képviselőházának 1U jével kényszeríteni, hogy ezeket a törvényeket tartsák be. Hozhat ez a bizottság akármilyen szép határozatot, akármilyen szép döntést; ha emögött nem áll a munkásság élő szervezett ereje, akkor ez a döntés papírosra írt valami, ami az életbe soha nem fog átmenni. Azok a szociáldemokrata tagok tehát, amikor a bizottság döntését kihasználják arra, hogy a munkásságot megszervezzék, nagyon okosan, helyesen és éppen az érdekelt munkások érdekében járnak el. Azt mondotta a miniszter úr beszéde folyamán, hogy a munkásságnak is érdeke, hogy a szociálpolitika ne erőltetett tempóban haladjon. Hát kérem, amikor mi a miniszter úrral szemben azt állítjuk, hogy az iparügyi minisztérium egyéves fennállása óta töntént intézkedések túl lassúak és túl óvatosak, akkor egyáltalában nem kívánunk erőltetett tempót, hanem azt, hogy a miniszter úr lássa be a munkásságnak rettenetes nehéz helyzetét és igyekezzék odahatni, hogy azokban az iparágakban, — amelyek közül majd kettőről fogok emlékezni — a ma taláható és létező állapotok minél előbb megszűnjenek. (Dinnyés Lajos: Sztrájkba lépett a Nep?) A miniszter úr néhány iparágban valóban rendezte úgy a munkaidő tartamát, rnint^ a munkabér minimumát s egyik-másik iparágban kilátásba helyezte, hogy ez a kérdés a közeljövőben rendeztetik. Az előadó úr volt szíves tegnapi előadói beszédében megemlíteni, hogy egyes iparágakban már megtörténtek az előkészületek arra, hogy a legkisebb munkabéreket megállapítsák és a munkaidőt szabályozzák. (Dinnyés Lajos: Az igazgatóknak kell a legkisebb munkabéreket adni!) Sajnos, úsry az érdekelt munkások, mint a nagyközönség szempontjából a legfontosabb iparcsoportban, az élelmezési iparban, jelesül annak két ágazatában, a sütőiparban és la húsiparban a rendezés még mindig késik. A húsiparban ugyan megállapították a legkisebb béreket, ezeket azonban a miniszter úr még nem hirdette ki és ezek a gyakorlatban még életbe nem léptek. Meggyőződésünk szerint a rendezést ennél a két iparágnál kellett volna megkezdeni, nemcsak azért, mert ezekben az iparágakban ma úgy a munkaidő, mint a bér tekintetében valóban középkori állapotok uralkodnak, hanem azért is, mert ezekben az iparágakban a közegészségügyi követelmények is a legelhanyagoltabbak és a közönségnek, amely ezek készítményeit fogyasztja, nem lehet közömbös, hogy a túlmunkától elcsigázott, tüdőbajra, betegségre rendkívül hajlamos munkások végzik-e ármunkát vagy pedig egészséges, tiszta munkások, egészséges és tiszta környezetben. Hogy mennyire fontos ebben a két iparágban úgy a munkaidő, mint a bérkérdés rendezése, erre nézve legyen szabad egy pár adatot felhoznom. ; Kezdem a húsiparral. A munkaidő úgy a mészáros-, mint a hentesiparban a vidéken csak úgy, mint a fővárosban, túlhosszú. Anynyira hosszú, höery még azokat az erőteljes embereket is, akik ezekhez; az iparágakhoz mint'munkások vagy tanoncok mennek, teljesen kimerítik. Azokban az üzemekben, ahol a munkások bennlaknak és a mesternél való élelmezés mellett vannak alkalmazva, a munkaidő majdnem korlátlan. Nem ritkaság a 14— Ifi—18 órás munkaidő. Vannak üzemek, amelyekben a munkásnak naphosszat ki kell szolgálnia, este pedig, amikor kocsival hazaviszik az üzembe, akkor bele kell fognia a munkába és előkészíteni a másnap az üzletekbe kiviendő '. ülése 1936 június U-én, csütörtökön. árut. Tessék elképzelni, hogy az üzletben magában napi 12—13 órát töltenek a munkások. Az üzletek rendszerint reggel 6 órakor nyitnak és este 8 órakor zárnak. Közben csak anynyi ideje van a munkásnak, hogy az ebédjét megehesse. Tehát egésznapi üzletben való ácsorgás és dolgozás után este még hozzá kell látnia a munkához, úgyhogy ezeknek a munkásoknak legtöbbje éjfél előtt alig kerül ágyba, de már reggel 5 órakor fel kell lennie, hogy 6 órakor az üzletnyitásnál ott helyben legyen. Törvényes rendelkezés van arra, hogy a 18 éven aluli munkásoknak csak napi 8 órát szabad dolgozniok, a 18 éven felüli munkásoknak naponként 10 órát, azonban sem a fővárosban, sem a vidéken nincs cég, amely ezt a munkaidőt, ha nem akarja, betartaná. Csak azoknál a cégeknél tartják be a törvényes rendelkezést ahol be akarják tartani. Ugyanígy vagyunk az éjjeli munkával. Az éjjel végezhető munka ideje pontosan meg van állapítva a törvényben. Ifjúmunkások részére tilos az éjjeli munka, ennek ellenére éppen a húsiparban, éppen azokban az üzemekben, ahol a' munkások bennlaknak, találjuk a legtöbb kihágást az éjjeli és a vasárnapi munkaszünet tilalma ellen. Beszéljek arról, hogy az üzemek legtöbbje, főleg a kisebbek, piszkosak, szennyesek, az ott dolgozó munkásoknak nincs alkalmuk arra, hogy rendesen megmosakodjanak, fürdésről nem is beszélve? A legénylakások, a hálóhelyek alig egy-két vállalat kivételével undorító poloskafészkek, úgyhogy az a szerencsétlen munkás, aki 14—16—18 órai munka után halálfáradtan befekszik az ágyba, abból másnap fáradtabban és mocskosabban kel fel, mint ahogyan lefeküdt. Nézzük meg a munkabéreket. Bennkosztolás mellett hetenként 4 pengőtől legfeljebb 12 pengőig terjed a munkabér. Ha ezt óránkénti bérre átszámítom, akkor kiderül, hogy ezek az emberek ezt a valóban nehéz munkát fillérekért végzik. Valamivel jobbak az állapotok azokban az üzemekben, ahol nincs bentlakás, ahol tehát a munkás, — akár üzemi, akár pedig műhelyi munkás — az üzemen kívül lakik, reggel bemegy és este kimegy, de ezekben a húsipari üzemekben is túlhosszú a munkaidő és rendezetlenek a bérek

% A kiszolgáló személyzet imunikaideje például nyáron, szombatonként, napi 11 óra, ami bizony, rendkívül sok, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy a személyzetnek kemény kövön, vagy betonon kell állni és bizony egész nap a közönség szeszélyeit is kell tűrni, ami nem kis dolog. Ami a közönség szempontjából elsőrangú követelmény lenne, a műhelyek tisztasága, a mosdó-, a fürdőberendezések, a vetkőzőhelyiségek, a legtöbb ilyen üzemben egészen primitívek és egyáltalán nem felelnek meg SL mai kor követelményeinek. A közönség nem lát mást, mint a fényes üzletet, a márványpultot, a rárakott finom csemegéket, a gyönyörű, magukat kínáló hentesárukat, azt azonban, hogy készülnek ezek, milyen műhelyben, milyen munkások csinálják ezeket, hogy néznek ki ezek a szerencsétlen munkások, természetesen a legtöbb ember nem látja. A minisztériumnak volna kötelessége erélyes intézkedésekkel odahatni, hogy ezek az állapotok megváltozzanak. Azt mondhatná erre a miniszter úr, hogy hiszen vannak törvényes rendelkezések az ilyen állapotok megakadályo-