Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

40 Az országgyűlés képviselőházának nek, ezekkel a kérdésekkel már a leffbehatóhban foglalkoznak. Ezek a kérdések rendkívüli kihatással vannak elsősorban a közegészségügyre, a nevelésre, a jellemképzésre. Amikor a Magvar üszószövetségnek egyik propagandaülésén resztvettem, akkor egy illusztris közbeszóló akként apposztrofálta a magyar úszósportot. hogy úgy látszik, divatba jött az úszás, amire a válasz az volt, hogy sokkal jobb, ha az úszás jön divatba, mint a vízbefúlás, vagy a beteg tüdő és a tuberkulózis. Ugyanez az úr azonban akkor, amikor pár hónapra rá éppen a magyar úszók által elért eredmények folytán odakint Amerikában egy nap háromszor is felhúzták százezer ember jelenlétében a magyar zászlót és százezer ember ott a világ szempiáttára kalaplevéve hallgatta a magyar Himnuszt, és ugyanennek a Himnusznak hangjai eljutottak keletre, nyugatra, északra és délre az elszakított területekre, könnyek között vallotta be, hogy most már érzi, látja és tudja, hogy mi a sportnak a nagy nemzetnevelő propagandisztikus hatása. Annál szomorúbb, hogy amikor ilyen nagyhatalom vagyunk a sportban, nincs sportcsarnokunk, nincs stadionunk. Ma már mindenki beszélj róla. En csak főbb vonásokban szeretnék pár gondolatot ezzel kapcsolatban felvetni. Elsősorban is, hogy hol épüljön? Ezzel már tisztában vagyunk, a törvény intézkedik: Budapesten. Hogy melyik részén Budapestnek, itt megint kétfelé oszlanak a, vélemények: víz mellett, vagy nem víz mellett, a vizisportokkal együtt vagy nem együtt. En a magam szerény véleményének abban adok kifejezést, hogy amikor Budapestnek, mint a Duna királynőjének jellegét éppen a Duna adja meg, ahol ott van a Margitsziget. középületeink, fürdőink, parlamentünk, a műegyetemünk,, a Vár stb., amelyek mind a Duna mellett épültek, akkor úgy érzem, nem mondok azzal különlegeset, hogy a Duna királynőjének stadionja igenis, a Duna mellett kíván magának valahol helyet. Hogy ünnepi stadion legyen-e vagy tréningcélokra is szolgáljon: mindenki addig takaródzék, ameddig a takarója ér. Ügy érzem, hogy nemcsak a magyar sporttársadalomnak ünnepi céljaira, hanem igenis, elsősorban a nép legszélesebb rétegei sportigényeinek kielégítésére alkalmas módon kell stadionunkat kiépíteni. Hogy kizárólag sportfórum legyen-e, vagy más társadalmi célokra, szabadtéri játékokra, hangversenyekre és egyéb célokra is ^szolgáljon-e, ezt a kultuszkormány bölcs belátására bízom. Azt, hogy üzleti vonatkozásban hol és milyen helyen lesz rentábilis, ezt szintén döntsék el mások, a magyar sporttársadalom csak azt kéri, hogy végre jelöljék ki ennek a helyét. Hogy miért? Nemcsak azért, hogy ez a kérdés végre egy lépéssel továbbjusson, hanem azért, mert mint technikus- és mérnökembernek le kell szögeznem azt, hogy a stadion építésénél a tulajdonképpeni stadionépület maga a legutolsó és a legolcsóbb probléma. Egy városnál, ahol nagy Budapest problémája van a szemünk előtt, egy városnál, ahol a stadion rengeteg kisajátítással, közművek, utak, közlekedés, utcák, terek stb. rendezésével kapcsolatos, a legtöbb pénz és a legnagyobb munka éppen a stadion helyével kapcsolatos. Ezért kérem mély tisztelettel a kultuszminiszter urat, hogy legalább ezt a kérdést egy lépéssel vigye_ előre a mélküU hogy ez anyagi megterhelést jelentene a kultusztárcára, és jelölje ki végre a magyar nemzeti 132. ülése 1936 május 19-én, kedden. Sportstadion és sportcsarnok helyét. (Helyeslés.) Hogy ezzel a kérdéssel már sokan foglalkoztak, errevűnatkozólag csak futólag érintem, hogy 1912~ben a főváros törvényhatóságában már Szebeny Antal bizottsági tagtársam szóvá tette, 1927-ben pedig az Ott. felkérésére Folkusházy akkori alpolgármester úr a stadion céljára kint a lovassági gyakorlótéren 190-000 négyszögölet már ki is 'hasított, azt erre a célra oda is adta és a Közmunkák Tanácsa ezt jóvá is hagyta. Azután elaludt ez az ügy. A sportbizottság 1932-ben ismét foglalkozni kezdett ezzel a témával, eldöntendő, hogy fővárosi vagy állami feladat-e, míg a végén itt is megszületett bizonyos békés álláspont, hogy igenis, a terület átengedése fővárosi feladat, míg az építkezés — tekintve, hogy nemzeti stadion — állami feladat. Ez alkalommal kell a magyar sporttársadalom nevében hálás köszönetet mondanom itt az ország színe előtt a magyar sajtónak, amely ezt a kérdést nem engedte elaludni, amely az utolsó napig mindig napirenden tartotta eat a kérdést, és amely igenis, sokban hozzá fogja segíteni a. magyar sporttársadalmat ahhoz, hogy kéréseit a megvalósulás felé vigye. A stadion helyére vonatkozólag ma már köztudatban vannak különböző helyek: a rákosi gyakorlótéren kívül az üllőiúti Népliget, a Nádorkert, a Krausz—Mayer-féle telek, a Vérmező, stb. és könnyen felsorolhatnám, hogy melyiknek mi az előnye és mi a hátránya. Tagadhatatlanul mindegyiknek van előnye és mindegyiknek van hátránya, de numerikusan tisztázható az a kérdés, hogy melyik az a megoldás, amely a mai adott viszonyainknak legjobban megfelel. Tagadhatatlan az is, hogy itt is fognak akadni kávéházi isportkonrádok, akik lokálpatriotizmusból legjobban szeretnék, ha valahol a kávéház asztala mellé állítanák fel a sportcsarnokot, hogy a lehető legrövidebb időn helül és a legközvetlenebbül élvezhessék. Ebben a vonatkozásban legyen szabad megjegyeznem, hogy minden néven nevezendő személyi kérdést, vagy lokálpatriotizmust, ki kell kapcsolni és csak a magyar isport egyetemes célját kell szem előtt tartani. Hogy miből építsünk? Hogy nincs erre pénzünk? Erre feleletül egy magyar példára hivatkozom. Büszkeséggel töltött el, ami! kor egy propagandagyűlésen lent voltam Deb! • recenben, amely nagyságra, tizenkettedrésze ! Budapestnek, és mégis egy 20.000 főt befogadó [ gyönyörűszép stadiont épített a maga erejéből. I Mi megelégszünk ötször akkora férőhellyel, nem ! is tizenkétszer akkora férőhellyel, azzal, hogy ! százezer fő kapacitású stadiont építsünk. De azt I hiszem, ha ezekben a problémákban elmélyeI dünk, azon az oldalon és ezen az oldalon egyformán körülbelül egy véleményre jutunk, ha a politikumot kikapcsoljuk. Ha ezekkel a problémákkal tüzetesebben foglalkozunk, ezer és ezer megoldási lehetőség van. En csak egyetket+őt vetek itt be a köztudatba. Ma az ország többmillió zsilettpengét fogyaszt- Négyszerötször lehet egy ilyen zsilett-pengét használni. Azt hiszem, ha valaki húsz fillér helyett huszonöt fillért ad egy pengéért, az nem olyan nagy differencia és majdnem félmilliót lehetne ezen a címen évenként összeszedni. Ha lehet az olimpiász előtt olimpiai csokoládéval — bizonyos felárral — olimpiai célokat szolgálni, akkor, azt hiszem, különböző bridge-partiknak, luxusnak vagy a zsilett-pengéknek fillérekkel való megadóztatásával, amit senki nem érez, sok százezer, mondhatnám, millió pengőt le-