Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-140
Az országgyűlés képviselőházának 1J+Q kérni, hogy neesak szép szavakat, necsak köszönetet mondjanak, hanem igenis, kérjenek és követeljenek a kormánytól s ,én meg vagyok róla győződve, hogy az iparügyi miniszter úr nem is lesz hálátlan t. képviselőtársaimnak, mert akkor talán ő is erélyesebben tud fellépni a kormányban, követelve azt, hogy igenis a kisipar támogatására nagyobb összegeket kaphasson. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Veres Zoltán jegyző: Szurday Róbert! Elnök: Szurday Róbert képviselő urat illeti a szó. Szurday Róbert: T. Ház! Előttem szólott Fábián képviselő úrnak szavaira nem reflektálhatok azért, mert én nem politizálok. Én nem fogok politizálni, én egyszerűen szakszerű megjegyzéseket óhajtanék hozzáfűzni az iparügyi minisztérium tárcájához, (Helyeslés a jobboldalon.) amely iparügyi minisztérium csak rövid idő óta áll^ fenn, mégis bebizonyította már, hogy szükséges és igen fontos dolgokat vitt már keresztül és nézetem szerint nagy feladatok előtt áll még. A legjobb bizonyítéka annak, hogy máris megfelelt, az, hogy azok a körök is, amelyek a kereskedelemügyi minisztérium szétválasztását ellenezték, • ma már megnyugodtak abban, hogy külön iparügyi minisztérium foglalkozik az ügyeikkel. Azt hiszem, ez elég bizonyíték, (ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mielőtt a szakszerű kérdésekre rátérnék, megállapítom azt, hogy a modern felfogás szerint a siker mindig attól függ, hogy helyesen vannak-e felosztva a munkakörök. A helyes munkakörmegosztás, amelyben mindenki a közösségért dolgozik, már úgyszólván magában rejti az eredményt. Az ipar is a közös munkának csak egy része, egy tényezője s ma már a kapitalizmus is átformálódott ebbe a szellembe anélkül, hogy mi észrevettük volna azt, hogy ilyen változásban elünk. Bizonyos, hogy a kapitalizmusra szükségünk van, mert termelő erejét nem nélkülözhetjük és bizonyos az is, hogy a kapitalizmus, különösen az iparban a munkavállalóban már nem ellenfelét, hanem munkatársát látja, akire éppen annyira szüksége van, mint a munkásnak a kapitalizmusra, így tehát az ipar első feladata az, hogy kapitalisztikus rendszerben élve, hasznothozó legyen a munkája, hogy a befektetett tőkének azt a kamatszolgálatát, amelyet tőle elvárunk, megadja a munka. Ujabban már ezen túlmenőleg egészen más feladatai is vannak; feladatai vannak a közösséggel szemben és feladatai vannak munkásaival szemben, hogy a munkásoknak jobb megélhetést, egy magasabb életszintet biztosítsanak. (Csoór Lajos: 24 filléres órabérek vannak!) Foglalkozni kell azonkívül még a Dopo-lavoro-val, azonban ez már állami feladat. Így tehát már nincs olyan ellentét a munkavállalók és a munkaadók között, mint a múltban. (Gaál Olivér: Kérdezze meg a munkásokat!) Éppen az iparügyi minisztérium az, amely a 8 órai munkaidő bevezetésével, amelyet az iparral karöltve hoz be, megadja a munkásnak a 8 órai munka után a 8 órai pihenést és a 8 órai szórakozást és ezzel nagyot lendít a munkás életszintjén. Azt mondom itt ezen a helyen, saját tapasztalatomból, azoknak a munkaadóknak, akik félénken húzódoznak a 8 órai munkaidő bevezetése elől, hogy azokban a vállalatokban, amelyeket szerencsém van vezetni, — több nagyobb ülése 1936 június U-én, csütörtökön. 449 vállalatot vezetek — már három évvel ezelőtt bevezettük a 8 órai munkaidőt és az nagyszerűen bevált, bevált nemcsak a munkásnak, hanem ^ a munkaadónak is, mert aki 8 órán át pihen és 8 órán át üdül, az egészen más munkát fejt ki. (Ügy van! Űgjj van! a jobboldalon.) Tehát már sacro egoismo-ból is a mellett vagyok, hogy minél gyorsabban vezessük már be végre a 8 órai munkaidőt, azokat pedig, ajak ettől húzódoznak, kényszeríteni kell erre. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Éppen így helyesnek tartom, hogy az iparügyi minisztérium foglalkozik a minimális munkabérek megállapításával is ott, ahol arra szükség van, mert lehetetlenség már szociális szempontból tűrni azt, hogy egy munkaadó a munkások bérét leszortíva, akarja magát konkurrenciaképessé ^ tenni, a nélkül, hogy a munkások életszintjével és szükségleteivel törődnék. Ugyanakkor azonban meg kell állapítanom, hogy a minimális munkabér tulajdonképpen nem más, mint egy kartel a munkáspiacon(Friedrich István: Hiszen ez egy szociális beszéd! Helyes! — Helyeslés a jobboldalon. — Br. Vay Miklós: Szakember! — vitéz Kő József: Ez nem politika! — Friedrich István: Nagyon szociális, szép beszéd!) Meg is állapítom egyúttal azt, hogy már száz évvel ezelőtt a Trade Union volt tulajdonképpen az, amely az első kartelt csinálta ezen a téren. Ebből látszik az, hogy a kartel nemcsak mumus, hanem néha szükséges, még pedig gazdasági szempontból szükségesek, mert ebből kifolyóan ezrek és ezrek vannak, akik több megélhetéshez juthatnak, csak erősen kontrollálni kell ezeket a karteleket, (Helyeslés.) hogy kinövései ne támadjanak és éppen az iparügyi miniszter úr hivatott arra, hogy ezt a kontrollt keresztülvigye. Ésitt felelek az igen t. előttem szóló előtte szólójának, aki a textilipart monopolisztikus iparnak nevezi. A textiliparban a legszabadabb és legádázabb verseny van, ezt tehát nem lehet monopolisztikus iparnak nevezni. En nem vagyok hivatva megnevezni a monopolisztikus iparokat, de ezek egészen mások,, olyanok, amelyeknek nagyon kevés munkásuk van és mert nincs sok munkásuk, tehát sohasem említik. (Zaj a baloldalon. — Br. Vay Miklós: A vámvédelmet mégis ők élvezik!) Azért, mert a textiliparnak 50.000 munkása van és mert ennek következtében látják az eredményeket és azokat a munkákat, amelyeket igen szakszerű emberek az ő ízlésük és tudásuk szerint fejlesztettek ki olyan rövid idő alatt, amire más országokban sehol sincs példa, azért nem lehet éppen a textiliparra ráhúzni azt, hogy ez monopolisztikus ipar. (Folytonos zaj a baloldalon.) Mi, akik Egyiptomba két évvel ezelőtt még nem is exportáltunk és akik ma Egyiptomba és Skandináviába exportáljuk az áruinkat, talán ott is monopolisztikusok vagyunk? Mi Japánnal és az egész világgal konkurrálunk és megálljuk a helyünket és nem szabad ütni bennünket azért, mert ma ilyen eredményeket mutatunk fel, inkább hálásnak kell lenni azért, hogy ilyen eredményekre hivatkozhatunk. (Kun Béla: Szépen haladtak, gyönyörű produktumaik vannak, de a közterhekből nem veszik ki kellő mértékben részüket!) Valamint az iparnak szüksége van arra, hogy a gazdaközönség prosperáljon — meg is tett mindent, amit tőle kértek ebben az irányban — s valamint szükség van arra, hogy megfelelő jövedelmezőséghez jutva, a gazdatársadalom fogyasztója legyen az iparnak, úgy