Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

38 Az országgyűlés képviselőházának azonban inkább a tárca kérdéseihez szeretnék hozzászólni. Mélyen t. Ház! En iá költségvetés kiadásait mint egy nagy [tömeg kvantitatív adminisztrációjának kiadásait nézem; nogy azután ezt a tömeget kvalitatív tömeggé neveljük, hogy a magasabb célok, a nemzeti célok szolgálatába állíthassuk, tulajdonképpen ezt szolgálja a kultusztárca. Ez a kvalitatív jelleg tulajdonképpen nem más, mint nemzetnevelés és az ebből fakadó nemzeti kultúra, amelynek eszközei elméleti és lelki vonatkozásban elsősorban a hazafias jelleg,, fizikai vonatkozásban pedig minden olyan eszköznek rendelkezésre bocsátása, amely éppen a nemzeti célokat szolgálja. Méltóztassék megengedni, hogy én talán a kultusztárca legszerényebb tételeihez szóljak hozzá, mégpedig elsősorban a magyar testnevelés, a magyar sport ügyét, továbbá a falusi tanítóságnak, ,a felekezeti' tanítóságnak és papságnak, úgyszintén a testnevelési tanároknak és tanítóknak ügyét tegyem itt szóvá. Azt hiszem, könnyű dolgom lesz ezzel, mert úgy érzem, ebben semmi néven nevezendő politikum nincs, nem is beszélve arról, hogy képviselőségem alatt azt láttam, hogy a kultuszminiszter úr javaslatait mind a két oldal egyformán a legnagyobb szeretettel és megértéssel karolta fel, amit nem én szögezek le, hanem éppen jelőttem felszólalt Andaházi-Kasnya képviselőtársam említett meg. Azt hiszem, mélyen t. Képviselőház, hogy a testnevelésről és a- sportról annál is^ inkább bátran beszélhetek, mert ebben semmi néven nevezendő személyeskedés nincs, ide nem kell semmiféle paktum vagy Treuge Dei. A magyar sporttársadalom okulva éppen a maga életéből, minden néven nevezendő egyéni törtetést -és személyeskedést keserű mosollyal néz és minden vonatkozásban elítél. Mi frontharcosok valahogyan ebben a vonatkozásban kerülünk közelebb a magyar sporthoz, a magyar leventeoktatáshoz, a magyar cserkészethez, mert valahogyan mind a három, illetve r mind a négy testületnél zsinórmértékül fogadják el az én-nek valami módon való eltörpülését és a közösség érdekeinek kiemelését. Hogy a testnevelés társadalmi vonatkozásairól szóljak, a költségvetésben, sajnos, — meg kell állapítanom — a társadalmi sport nem kap elegendő támogatást. Megállapíthatom ezt különösképpen akkor, ha tekintetbe veszem a sportpályák kérdését és helyzetét, mert például egyik legnagyobb klubunknak egyik nemzetközi versenyén sok idegen jelenlétében kellett konstatálnom, hogy a buffet, a bor, &ör és üdítő italok mérésére szolgáló bódé mellett egyéb helyiségek bűze és szaga a közvetlen közelségben volt, annak jeléül, hogy ezen a téren a kultuszkormánynak már valami segéllyel kell a magyar sporttársadalomnak segítségére sietnie. A vidékről nem is beszélek, mert hiszen ilyen keretet megszabni a mai nehéz budgetáris és gazdasági viszonyok* mellett, azt hiszem, nem is lehet és messzemenő álom. Pedig, ha, azt nézem, hogy a nagy nemzetek közül például Anglia, Amerika, Olaszország, Németország és Japán mit költenek iskolai testnevelési és társadalmi testnevelési célokra, akkor megértem, hogy bizonyos kis nemzetek már a múltban milyen előnyöket értek el a testnevelésadta klubéleten és társadalmi életen keresztül; célzok itt elsősorban a sokol és junak, s egyéb testnevelési cégérek alatt működő politikai egyetsületekre. 132. ülése 1936 május 19-én, kedden. Tudom, hogy mindenegyes kérésre és ja

7 vaslatra, amely akár innen, akár a túlsó oldalról hangzik el és bármilyen iszer etettél igyekezzék is a kutuszminiszter úr ezeket a kérdéseket támogatni, mindig ÍZ ci sztereotip válasz, hogy nincs pénz. A magyar sporttársadalom addig, amíg luxusra, pezsgőre, külföldi kéjutazásra, ölebek ezreire drága pénz megy el, nem hiszi el, hogy a magyar sporttársadalom céljainak elérésére ne volna pénz és nem lehet mindent Trianonra kenni és azt mondani, hogy a magyar sport céljaira nem lehet összegeket előteremteni, amire beszédem későbbi folyamán rá is fogok térni. Nem elég, hogy kormányzati úton csináljunk propagandát. Célzok elsősorban a magyar sajtóra és társadalomra, amelynek eminens feladata éppen ebben az irányban erős, hangzatos és célzatos propagandát kifejteni. (Dulin Jenő: Megcsinálják!) Arról szeretnék egy pár -szót szólni, hogy sportvonatkozásban semmiféle politikum nincs és arra a problémára, amelyet itt Illés József igen t. képviselőtársam felvetett a kollektív és^ individuális nevelés harmonikus megteremtésére vonatkozólag, legyen szabad megjegyeznem, hogy a magyar sport és testnevelés már megvalósította a kollektivizmust a tömegsportokban, az individuális nevelés, természetes ösztönét pedig egyéni csúcsteljesítmények elérésében mutatta be. A sportban megny il átkozó nemzeti erőt, hogy a múltból vegyek példát, a legjobban talán azzal tudnám jellemezni, hogy a háború utáni időben a magyar sport volt az, amely tulajdonképpen először tört rést ezeken a szűk trianoni határokon; a magyar sport volt az, amely először felvette a körülöttünk lévő népekkel az érintkezést, a magyar sport volt az, amely a magyar nevet kivitte külföldre és merem állítani, a nélkül, hogy tiszteletlen lennék, hogy az úszásnak, vívásnak és a sportok egyéb ágainak illusztris 'reprezentánsai vagy bajnokai nevét jobban ismerték, mint külügyéreinket és a tulajdonképpeni külpolitikát^ a magyar sport kezdte külföldön szolgálni. (Ügy van! Ügy van!) De nemcsak erről a vonatkozásról lehet szó, hanem ha nézem az idegenforgalmi vonatkozást, a szállodaipart, a közlekedést, a vendéglősipart, a fürdőipart, azonkívül magát a kisipart, amely száz százalékig a magyar sport szolgálatában áll, akkor azt kell mondanom, hogy' a magyar sport céljaira fordított anyagi befektetés százszorosan térül meg más vonatkozásokban. Es még egyet. Amikor a revízió hivatalosan a kormány programmja és amikor ennek a Háznak, úgy hiszem, minden egyes tagja a revízió gondolatát szolgálja, akkor a személyes érintkezést tartom a revízió leghathatósabb eszközének, amelyet elsősorban a magyar sport a maga nagy tömegeivel szolgál. T. Ház! Ma már a sport nem luxus és azt hiszem, hogy ahol a tömegsport kezdődik, ott szűnik meg a szegényember proletár lenni. Ebben azt látom és ezzel azt akarom leszögezni, hogy a sport tulajdonképpen a legdemokratikusabb intézmény, amelyről a németek azt mondják, minden politikumot kikapcsolva: »Sport und die es treiben, sind die Energieschichten einer Nation«. És tényleg, a sportoló magyar ifjúság izmai, csontjai és vére az a bizonyos energiarétege az országnak, amely az ország jövőjének alapját képezi. A sport morálisan hat minden vonat-