Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

Az országgyűlés képviselőházának 182. ülése 19 $6 május 19-én, kedden. 29 kiegyezés utáni nagy kultuszminiszternek, Eötvös József bárónak felfogásában, aki azt mondotta, hogy a törvényhozás nem pártolhat semmit, ami a vallási indifferentizmust elősegíti. Én éppen ezt a szempontot teljes mértékben magamévá téve, a hitfelekezetek iskolafenntartó jogának fenntartását, sőt a konkrét iskolafenntartásnak a hitfelekezetek számára való lehetővétételét nagyon fontos közérdeknek s ettől az erkölcsi és vallási, mindenekelőtt tiszteletben tartandó szemponttól is eltekintve, még államfinanciális és pénzügyi szempontból is fontosnak tartom, mert hiszen azt látom az előttünk fekvő költségvetésben, hogy a 4862 állami tanító és segédtanító 13, illetve, ha a rendkívüli illetményeket te veszem, 13-5 millió pengőbe kerül az államnak, a 11.315 felekezeti tanító és segéderő pedig együttvéve csak 16 millió pengőbe kerül. Az állam tehát aránytalanul olcsóbban tudja a közoktatás terén, a népoktatás terén fennálló kötelezettségeit a hitfelekezeti népiskolák útján biztosítani, mintha egy államosítás során a felekezeti iskolákat is az állami iskolákkal egyforma elbánás alá vonná és ezáltal a költségvetés legalább 15— 20 millió pengővel emelkednék az itt bemutatott adatok értelmében. T. Ház! Köviden szeretnék reámutatni azokra a legfontosabb kívánságokra, amelyeket a felekezeti tanítók, meggyőződésem szerint jogosan emelnek a mai kormányzattal szemben. Elsősorban utalok a felekezeti tanítók fizetésének még mindig rendezetlen voltára és pedig különösen két kérdéssel kapcsolatban. Az egyik kérdés, amelyet előttem szólott Szily képviselőtársaim is említett, a párbérbúzának méltánytalan elszámolása. Ez még ma is méltánytalan, mert 21 pengős mázsánkénti árban számolják el az illetményeknél, a természetben, búzában behajtott párbért. De két évvel ezelőtt 7 pengős búzaár mellett, a tényleges bevétel egyenesen egyharmadát jelentette annak, amilyen mértékben azt elszámolták. (Farkasfalvi Farkas Géza: A lelkészeknél pedig 27 pengő!) Ebben a tekintetben tehát, természetes kívánság, hogy a búza, a tőzsdei középárfolyamon, vagyis a tényleges értékben számoltassák el a hitfelekezeti tanítók járandóságánál, (Farkasfalvi Farkas Géza: A legelemibb dolog!) nem pedig olyan túlértékelt alapon, amely végeredményben tanítói fizetéscsökkentést jelent burkolt formában. A másik méltánytalan bánásmód, amelyet a felekezeti tanítóknál tapasztalni lehet, az, hogy a kántori illetményeket betudják a tanítói illetményekbe. (Farkasfalvi Farkas Géza: Két munkáért egy fizetés!) Helytelen és elvileg is megengedhetetlen dolog az, hogy aki többet dolgozik, az ne kapjon többi fizetést. Az a tanító, aki a kántorsággal járó, sokszor nagyon terhes munkákat végzi, a kántori illetményeket, végzett munkája ellenében kapja, ettől függetlenül kellene tehát, neki tanítói járandóságait kapnia, és itt tiszteletteljes véleményem szerint nincsen helye beszámításnak. De az iskolafenntartó egyházak maguk is rendkívül nehéz helyzetbe jutottak az idők folyamán, a különböző iskolaépítési kölcsönök és segélyek révén, amely kölcsönöket számos esetben még a jobb világban vettek fel, sokkal kedvezőbb körülmények között. Tudok olyan eseteket, amikor kifejezetten kultuszminiszteri ígéreteket kaptak arranézve, hogy ezeket a kölcsönöket majd az állam fogja a hitfelekezeti iskolák javára megtéríteni. Közbejött a válság, jöttek a rossz viszonyok, az egyházak bevételei lecsökkentek, a beígért állami hozzájárulás sem volt folyósítható és vannak olyan egyházak, ahonnan a pap valósággal elmenekül, mert nem képes a terhekkel megküzdeni, nem képes eleget tenni a hivők és az egyház által vele szemben támasztott követelményeknek. Ezekkel a régi kölcsönökkel és segélyekkel kapcsolatban egy észszerű rendezésre van szükség és ennek a rendezésnek nem lehet más alapja, mint az illető egyház teherviselőképessége, mert senkitől sem lehet többet követelni, mint amennyit megfizetni képes. Méltóztassék az egyházakat is igénybevenni a teherviselőképesség határáig, de azontúl követeléseket támasztani az egyházakkal szemben teljesen meggondolatlan dolog, mert egy ilyen bizonytalanságban az állandó végrehajtások és árverések veszedelme és Damokles kardja alá helyezett egyházak a maguk lelki, kulturális missziójának nem tudnak olyan mértékben eleget tenni, amint az kívánatos s ez a helyzet sokszor nagyon nem kívánatos ellentéteket támaszt a hívők és a hívők vezetésére hivatott lelkipásztorok között. Beszélnem kell azután a tanítói nyugdíjhátralékokról is, illetőleg a tanítói nyugdíjalapba befizetett járulékokról, amelyek valamikor 24 aranykoronát tette ki egy tanító után, ma pedig legalább is hatszoros terhét jelentik (Farkasfalvi Farkas Géza: Hat és félszeresre varinak felemelve.) a régi tehernek, úgyhogy ezek a nyugdíj terhek egy több tanítót foglalkoztató iskolánál megfizethetetlenekké váltak és olyan mérvű nyugdíjhátralékok állanak fenn, amelyeknek megfizetésére ezek az egyházak soha képesek nem lesznek. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ennek rendezését nagyon kérjük!) Kérjük, hogy ezeket a behajihatatlanokká vált követeléseket, mint ahogy ezt a magánéletben is mindenkivel szemben megteszik, méltóztassék leírni, a megfizethetetlen terhek súlya alatt ne méltóztassék tartani ezeket az egyházakat. Végül utalnom kell arra is, hogy amikor a népiskolai oktatás ingyenessége, nagyon helyesen, bevezettetett, akkor egyes felekezeti iskolák az addig szedett tandíjak pótlására bizonyos tandíjpótló államsegélyben részesültek. Ez a tandíjpótló államsegély azonban az idők folyamán annyira redukálódott, hogy semmiféle egyenértéket az egykor szedett tandíjnak nem képezi. Itt az a helyzet áll elő, hogy az az egyház, amely valamikor bizonyos biztosított bevételek reményében joggal vállalkozhatott iskola létesítésére és fenntartására, az időközben történt változások és az államsegély lecsökkenése következtében ennek a feladatának ma megfelelni nem képes. Én tehát csak így felsorolva néhányat ezek közül a kívánságok közül, kénytelen vagyok utalni arra, hogy itt, igenis, bekövetkezett az a sürgős szükség, amely egy átfogó, komoly, a fizetőképességgel arányban álló rendezését a különböző egyházakkal kapcsolatos tanítói és iskolafenntartói kérdéseknek elengedhetetlen szükségességgé teszik. Hogy mindezek után egy vigasztaló szót is szóljak a kultuszminiszter úrhoz, aki — tartok tőle — elszomorodott e sok kívánság hallatára, szeretnék egy bizonyos fedezeti lehetőséget is megjelölni, amely egészen érthetetlen módon nincsen kihasználva. Itt utalnom kell arra, hogy méltánytalan és helytelen dolog az, hogy a felekezeti adót például a vidéken, a falun a föld tulajdonosával szemben