Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-138

Az országgyűlés képviselőházának IS8. ülése 1936 május 29-én, pénteken. 351 mélyi kiadásokra 1,310.900 pengőt fordíthat a f öldmívelésügyi^ miniszter. Ha ezt a két össze­get Összehasonlítom: ia munkásjóléti célokra fordítható 100.000 pengőt és a személyi kiadáso­kat a lótenyésztésnél, akkor azt mondhatom, hogy 'bizony a f öldmívelésügyi tárca egyes ro­vatai között igen nagy különbség van és ezt a nagy különbséget éppen az embervédelem szempontjából meg kellene változtatni. De a gazdasági vonatkozású tételeknél to­vább lehet vezetni ezt az összehasonlítást. Azt látjuk, hogy a 75 százalékban kisemberek ke­zén lévő állattenyésztés fejlesztésére már csak 220.000 pengő áll a miniszter úr rendelkezésére, a 90 százalékban kistermelők kezén lévő ba­romfitenyésztés fejlesztésére pedig 11.000 pengő. Nagy aránytalanságok tapasztalhatók^ te­hát a földmívelésügyi tárca költségvetésén belül is. Ezeket az aránytalanságokat felfogá­som szerint meg kell szüntetni és azokra a termelési ágakra kell nagyobb gondot fordí­tani, amelyeknek jövőjük van ebben az or­szágban és amelyek a kisemberek kezén van­nak. (Farkasfalvi Farkas Géza: Azért kell ló­tenyésztésre fordítani, mert a legnagyobb jö­vője van a lótenyésztésnek!) A gépesítés, az automobilok korában ezt a felfogást nem tu­dom osztani. (Farkasfalvi Farkas Géza: Mél­tóztassék megnézni, milyen kereslet van lo­vakban!) Kiviteli statisztikánk azt mutatja, hogy kivitelünk az állattenyésztés terén s a mezőgazdasági kistermékekben emelkedik. Ezek tehát azok a termelési ágak, amelyeket felfogásom szerint támogatni kell. Mintate­nyészetek, mintakertészetek felállítására van szükség a mezőgazdasági kistermelőknél, a gyümölcstermesztésnél. Igenis, azokat a kivé­telesen gazdálkodó, kivételesen munkálkodó -kertészeket az ország különböző* részein tá­mogatni kell azért, hogy az ő mintaüzemük ösztönzésül szolgáljon. Az, aki nagyobb össze­geket fektet be a kertészetébe, aki moderni­zál és ezen keresztül több munkást is foglal­koztat, megérdemli, hogy támogassák, ha kü­lönben nem rentábilis az üzeme. Különös figyelmet kell fordítani a na­gyobb népsűrűségű Alföldnek ezekre a kérdé­seire. A népsűrűség a magyar Alföldön 115-öt tesz ki négyzetkilométerenként. A megélhetés ezen a területen egyre nehezebb, egyre súlyo­sabb. Ezen a téren eddig nem tapasztaltunk semmiféle javulást. Ez a költségvetés is még csak ígéret. Én nem tudom ebben a pillanat­ban, hogy a kormány ebből az ígéretbői mit vált be az Alföld öntözésére abból az 5 millió pengőből mit és hogyan fordít majd, pedig az Alföld klímájának megváltoztatására szükség van. Ezt nem lehet máskép, csak mesterséges úton elérni, részben erdősítéssel, ami — meg­mondhatjuk őszintén — csak csigaléptekkel halad előre az Alföldön és az öntözéssel. Ke­zeim között van a Duna-Tiszaközi Mezőgazda­sági Kamara kimutatása és jelentése, amely­ből azt látjuk, hogy 1911-gyel szemben az Al­föld állatállománya igen nagymértékben visz­szaesett. Ez én szerintem — és a kamara je­lentéséből is ezt lehet kiolvasni — a takar­mányhiánynak tudható be, már pedig a ta­karmányhiányt nem lehet máskép megszün­tetni a magyar Alföldön, csak úgy, ha tény­leg igen élénk tempóban áttérnek az öntö­zésre. De nemcsak a konyhakertek és a gyü­mölcskertek öntözésével gondoljunk, hanem általában az öntözéssel is azért, hogy az emlí­tett takarmányhiányt pótolni lehessen. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VIII, A szarvasmarhánál az a helyzet, hogy míg 1911-ben a magyar Alföldön 2,149.755 volt a szarvasmairhaállomány, addig 1935-hen ez a szám 1,755.524-re esett vissza és még 1922-vel szemben is visszaesés tapasztalható. Ugyanez a helyzet a sertésnél. Különösen hatalmas vissza­esést mutat a juhtenyésztés. Ezek a számok nemcsak azért érdekelnek bennünket, mert az állattenyésztés belterjesebb gazdaságot jelent és természetesen több munkást is foglalkoztat. Az öntözés kérdésével ismételten és ismé­telten foglalkoztunk már a képviselőház min­den oldalán. En úgy látom, hogy ezideig még inkább szóáradtról lehet fitt beszélni és in­kább csak szóvízözön van e kérdés körül s nem tapasztalunk semmiféle produktív lépést % Sok víz fog lefolyni még a Tiszán, — mondják az én kerületemben, Hódmezővásárhelyen — (Du­lin Jenő: Hát még a Dunán!) amíg az öntözést meg fogják valósítani és azok már csak legyintenek a kezükkel. Ezt az aggodalmat el kellene oszlatni. Az emberek nem hisznek már; annyi szólamot kaptak az utóbbi esztendőben, hogy már nem bírnak^ hinni és addig, amíg ezt a kérdést nem látják tényleg a megvalósu­lás felé haladni, nem is hihetnek benne. En mindenesetre felteszem a kérdést egyenesen a miniszter úrhoz: mikor és hol kezdik el ezt a munkát? Az ország közvéleménye, ^különösen az Alföld közvéleménye, joggal kíváncsi erre. Es milyen módon fogják meg ezt a kérdést? Az ármentesítő társulatok közreműködése biz­tosítva van-e ennél a kérdésnél? Nincs-e szük­ség arra, hogy törvényhozási úton biztosítsuk az ármentesítő társulatok közreműködéséti Megmondom, miért tartom ezt^ fontosnak. Egyrészt azért, mert az ármentesítő társulatok már rendelkeznek meglehetősen nagykiterje­désű csatornahálózattal, másrészt pedig azért, mert az ármentesítéssel kapcsolatosan az Al­föld földmívestársadalma igen nagy áldozato­kat hozott, amely áldozatok évente visszatér­nek s most már kellene valamit vissza is kapni ezekért a súlyos, nagy áldozatokért, most már az ármentesítő társulatoknak e téren is teljesí­teniök kellene kötelességüket. Azt kell látnom, — legalább is eddig az volt a helyzet az én vá­rosomban is — hogy csak körülijeiül 3—4 esz­tendei közelharc után tudták azok a kisembe­rek, akik az öntözésre be akartak rendezkedni, saját költségükön megépíteni az ármentesítő társulat csatornáin a zsilipeket. Ennek az állapotnak természetesen meg kell szűnnie. Ez olyan nagy kérdés, hogy itt az ármentesítő társulatnak apró kis aggodalmai — hogy az állóvíz beiszapolja a csatornáit — meg kell, hogy szűnjenek. A Duna-Tisza-közi Mezőgazdasági Kamara az én megítélésem sze­rint rendkívül értékes működést fejt ki ezen a téren. Az ő területén nemcsak ösztönzi azo­kat a kisembereket, akik mar eddig is berendez­kedtek az öntözőgazdálkodásra, — primitív esz­közökkel ugyan, de amelyek azért megfelelőek — hanem a közelmúltban egy igen értékes an­kétot is tartott a kamara, amelyen láttam, mennyi lelkes gyakorlati szakembere van a magyar Alföldnek. Ezek azonban gyakorlati tapasztalataikat nem tudják felhasználni, rész­ben anyagiak hiányában, részben pedig azért, mert nem állnak rendelkezésükre a szükséges vízművek, a megfelelő csatornahálózatok, ame­lyek szükségesek ahhoz, hogy ezek a gyakor­lati szakemberek intenzíven rávethessék ma­gukat erre az új gazdálkodási módszerre. Ezen az értekezleten igen örvendetes volt 48

Next

/
Thumbnails
Contents