Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

316 Az országgyűlés képviselőházának 1 Elnök: Szólásra következik? Vásárhelyi Sándor jegyző: Propper Sándor! Elnök: Propper Sándor képviselő urat illeti a szó. Propper Sándor: T. Képviselőház! Az igazságügyminiszter úr beszédének abba a részébe kapcsolódom be, amidőn azt mondotta, hogy a jog az a hatalmas rendező erő, amely egy ország életét és erkölcseit egyensúlyban tartja, Ha ez igaz, akkor arra kell kérnem az igazságügyi kormányzatot, hogy ha a jogot ilyen hatalmas rendező erőnek tartja, ne ragaszkodjék olyan túlságosan a hatalomhoz és ne helyezze a hatalmat a jog fölé. Amidőn az igazságügyi tárca költségvetéséhez hozzászólok, ebbe a gondolatmenetbe belekapcsolódva első kérdésem az, meddig szándékozik a kormány a háborús kivételes hatalmat tovább gyakorolni s mikor hajlandó az 1912:LXIII. törvénycikket hatályon kívül helyezni. A helyzet ugyanis az, hogy bár a háború már régen elmúlt, a háborús törvény még mindig életben van. Ezt én törvényellenesnek tartom, törvénytelennek tartom, mert az 1912:LXIII. te. 1. §-ának második bekezdése a következőképpen szól (olvassa): »A kivételes hatalom a háború befejezésével megszűnik. Ugyanakkor hatályon kívül kell helyezni a kivételes hatalom alapján tett intézkedéseket, ha hatályukat a minisztérium már előbb nem szüntette meg«. Ennek a törvényhelynek az alapján tehát mindazok az intézkedések, amelyeket^ ennek a törvénynek az alapján adtak ki a háború befejezése után, törvénybe ütközők, törvénytelenek, törvény- és jogellenesek. Pedig ennek a törvénynek az alapján rendkívül súlyos intézkedéseket hoztak és tartanak ma is életben. Ennek alapján tartják függőben az esküdtbíráskodást, amelynek visszaállítását mi már igen sokszor reklamáltuk, de a kormányzat ezt az intézkedést eddig még nem tette meg. Ennek a törvénynek az alapján szabnak ki politikai deliktumokra államfogház, helyett fogházat, börtönt, sőt fegyházat. Ennek a törvénynek alapján tartják a sajtót kivételes közigazgatási kezelés alatt. Nagyon érdekes, hogy aki csak felszólal a jobboldalról vagy a baloldalról, természetesen mindenki a «ajtószabadság feltétlen hívének vallja magát, de senkinek nincs s-ondolata arról, hogy végre egyszer helyreállítsák a sajtószabadságnak azt a minimális mértékét, amely a háború előtt már megvolt. Ma Magyarországon a kivételes rendszabályok következtében tulajdonképpen nincs sajtószabadság. Ott, ahol a lapalapítás és lapmegindítás a kormány kegyétől és jóakaratától függ, sajtószabadságról komolyan beszélni nem lehet. Nemcsak az 1848:XVIII. te. szelleme szerint való, de még az 1914:XIV. te. szelleme szerint való sajtószabadságunk sincs. Azoknak, akik sajtószabadságról beszélnek és a szabad sajtó hívének vallják magukat, szíves figyelmébe ajánlom az 1848:XVIII. te bevezetését és elsői szavait, amelyekben azt mondja a törvény (alvásba): »Az előző vizsgálat eltöröltetvén örökre és a sajtó szabadsága visszaállíttatván, ennek biztosítékául ideiglenesen rendeltetik: 1. Gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti.« (Antal István: Az akkori baloldal ezt a törvényt is elégette! Ez is kevés volt! — Kéthly Anna: De nem azért, mert sokallták, hanem mert kévéseitek!) En magam is keveslem, mert én a legmesszebbmenő sajtó7. ülése 1936 május 28-án, csütörtökön. szabadság híve vagyok, csak hivatkozom erre és párhuzamot vonok a 48-iki idők és a mostani helyzet között s megállapítom, mennyire eltávolodtunk még 1848-tól is. A sajtószabadságról beszélnek tehát és a miniszter úr is feltétlenül a sajtószabadság hívének vallja magát, de nagyon érdekes, hogy ugyanakkor irtóznak a bátorhangú szabad sajtótól. Sajtó hurokkal fenyegetőznek, persze nem hivatalosan, hanem a mellékzörejek, a láthatatlan mellékkormánynak azok a megnyilatkozásai, amelyekkel állandóan nyugtalanítják és zavarják a közvéleményt és ijesztgetik azzal, hogy még a mai igazán nagyon korlátozott lehetőségeket is tovább akarják korlátozni. Egyéni, kényelmi okok és szempontok azok, amelyek ezt diktálják és amelyek szerint a sajtót bírálják, szerintem nagyon helytelenül. Ezt az időt nem is tartanám alkalmasnak a sajtóreformra. Ez a gyűlöletes légkör, amilyen a mostani, amely talán még a forradalmakat követő esztendők gyűlöletét is felülmúlja hatóerőben, nem alkalmas e kérdés kielégítő rendezésére. En meglehetősen ismerem a sajtót, annak hosszú ideig aktív munkása voltam és megállapítom, hogy a sajtó ma rendkívül nehéz viszonyok között teljesíti kötelességét, ha úgy tetszik, a maga nemzeti kötelességét. Hogy egyes urak, egyes érdekcsoportok, egyéni vagy gazdasági érdekeit nem mindig hajlandók tiszteletben tartani és itt-ott rámutatnak a hibákra, a bajokra, a korrupciókra, ez még nem lehet ok arra, hogy a sajtóra újabb hurkot rakjanak! Eldurvulásról beszélnek éppen erről a helyről, pedig nincs joguk ehhez, mert az én tapasztalatom szerint, ha van durva hang a sajtóban, az a jobboldalról indult el, a. forradalmak után. Olyan példátlan hangon talán soha sehol nem írtak, mint amilyen hangon a jobboldali sajtó írt a forradalom utáni időben. (Antal István: Hát a forradalom előtt?) El voltak kapatva a hatalom akkori kezelői és az igazságszolgáltatás illetékes szervei jobbfelé nem reagáltak. Tessék megnézni a Szózatnak, a Népnek — azt hiszem, úgy hívták — és a többieknek, amelyek ehhez társultak, az évfolyamait. Teljes szabadosságuk volt, gyilkosságra, tömeggyilkosságra izgathattak anélkül, hogy azt a hatóság, az ügyészség észrevette volna és igyekezett volna megtorolni. A jobboldali sajtó ma is szabadosságot élvez, a jobboldali sajtó ma is elkapatottnak látszik, — legalább is ennyit meg kell állapítani róla — és én azt hiszem, hogy a jobboldali sajtó, amidőn a sajtó megrendszabályozását követeli, abban a tudatban él, hogy ez az uralom örökké fog tartani s majd a vele szemben álló világnézetű vagy politikai irányú sajtót el fogják nyomni, lehetetlenné fogják tenni, az ő működésüket azonban továbbra is korlátlanul el fogják nézni és lehetővé fogják tenni. Magához a sajtóhoz csak nagyon tisztult légkörben és nagyon megfontoltan szabad hozzányúlni az én szerény felfogásom szerint s ha hozzányúlnak, akkor csak progresszív értelemben szabad ezt tenni. Én azt hiszem, hogy nem is volna most másra szükség, mint arra, hogy az 1914 : XIV, tc.-et végre egyszer léptessék életbe minden korlátozás nélkül. Ezt a törvényt — ha jól emlékszem — 1914 március 1-én léptették életbe, néhány hónap múlva kitört a háború, jöttek a kivételes rendszabályok, maga az alaptörvény tehát tulajdonképpen