Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

Az országgyűlés képviselőházának 1 keretén belül, amivel a tárca terhére ilyen módon jelentkező anyagi szolgáltatással -mindjárt támogathatja magát az iparművészeti oktatást is. Hogy mennyire nem helyes ezidőszerint az oktatás az iparművészeti iskolában, azt legjobban az a rendkívül nagysikerű kiállítás bizonyítja, amelyet maga a miniszter úr is megtekintett. Paradoxonnak tűnik talán, hogy azt mondom, hogy a rendkívül nagysikerű kiállítás éppen a rossz nevelés mellett bizonyít, aki azonban szakember, az látta, hogy azon a kiállításon a mesterek vonultak fel, hogy ott nem növendékeik állítottak ki, hanem a tanárok remekeltek. Már pedig itt sajnos az a szomorú, hogy amikor valaki elmegy az iskolából, kikerül az életbe és nem érzi maga mellett a karót, azt a professzort, aki mellett dolgozott, szédületes zökkenő áll be nála, azt látjuk, hogy a nagyszerű növendékből tehetségtelen iparművész lesz. Arra kérem tehát az igen t. miniszter urat, méltóztassék odahatni, hogy az iparművészeti oktatás sokkal önállóbb legyen. Ne a tanárok próbáljanak ezeken a kiállításokon remekelni, hanem a növendékek. Az iskolában hét szakosztály van 18 tanárral, akik közel 6 tanár tanít építészetet. Állítom, igen t. miniszter úr, hogy nem is mindig a növendékeknek volt szükségük a tanárra, hanem sokszor a tanároknak volt szükségük állásra és így következett be az, hogy nem egy olyan szak van, ahol olyan felesleges tanárok ülnek, akiket nem tudnak foglalkoztatni. Arról nem is beszélek, hogy az iparművészeti iskolán 25 éve tanítanak egy olyan tantárgyat, amelyet ha valaki elvégez és kimegy az életbe és agyakorlatban próbálja felhasználni, amit tanult, bezárják érte.^ Ez a tantárgy a magasépítés. Nem iparművészeti interieur-ök tervezésére tanít ják^ ott a növendékeket, tehát nem iparművészetére, nem lakberendezésekre tanítják őket, hanem — láttuk a learutóbbi kiállításon — felhőkarcolók, repülőgépállomások, temolomok, szóval olyan építkezési tervek voltak kiállítva, amelyeknek megvalósítására az illetőknek nincs jogosítványuk. Pontosan körül van írva, mire van joera egy műegyetemet vésrzett embernek és mire van jósra felső építészeti ipariskolát vésrzettnek. Az iparművészeti iskola növendékei azonban nem eshetnek és nem is esnek sem az egyik kategóriába, sem a másiik kategóriába. Amikor én legutóbbi felszólalásom alkalmával is, — de annak idején a tanári karnak is — megmondottam, hogy ezt leghatározottabban hibáztatom, erre azt mondották: Igen, meg kell tanítani a növendékeket a külső forma megismerésére, hogy azután az ilyen épületek belsejét jobban tudják elképzelni. Meg kell azonban kérdeznem az igen t. miniszter úrtól azt is, miért kell ehhez hat tanár? Hiszen nincs annyi növendék, ahány tanár ott van! Annakidején Klébelsberg kultuszminiszter úr felfüggesztette az intézet autonómiáját és egy igazgatóra bízta a vezetését, sajnos azonban azt látjuk, hogy a hatévi igazgatósági vezetés nem vált be. Hozzáteszem: lehet, hogy nem a formában, hanem a személyben volt a hiba. Most azonban végre — legalább is úgy hallom, — a miniszter úr nyugdíjazni kívánja az igazgatót. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Betöltötte a korhatárt!) Miután betöltötte az előírt korhatárt, megérdemelt nyugdíjba fog vonulni. Szomorúan kell azonban megKftPVISELÖHÁZl NArLÚ. VTII. '2. ülése 19S6 május 19-én, kedden, 25 állapítanom, miniszter úr, hogy a -tanári kar jelentékeny része már belépett a Nep.-be. Most ugyanis megindult egy bizonyos rivalizálás ... (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ezzel akarnak nálam érvényesülni?) Előrebocsátom, tudom, hogy nem lehet, azért mulatságosnak is tartom. (Rassay. Károly: Formai érzésüket akarják bizonyítani! — Friedrich István: Hova lépjen be az a szegény tanár? — Elénk derültség. — Rassay Károly: A tehetséges emberek sorába lépjen be; az volna a legjobb!) Nagyon jól tudom, hogy a miniszter úrra nem lehet ilyen dolgokkal hatni, mert a miniszter úrnál feltétlenül a rátermettség és a képesség az egyetlen, ami mérvadó. A tanárok eddigi gyakorlata azonban azt bizonyítani, hogy lehetett mással is érvényesülni. A legutóbbi 4—5 esztendő kinevezéseinél gyakran láttuk, hogy kellő befolyással igenis lehetett eredményt elérni, hiszen legutóbb is láttuk, hogy olyan embereket hoztak az intézethez, akiknek a magyar iparművészethez semmi közük sincsen. Kérem is a miniszter urat, hogy miután az iparművészeti iskolának igenis meg vannak a, maga szabályai, előírása, amelyek szerint elsősorban az ott végzett növendékeket nevezték ki mindenkor tanárokká, ettől a jövőben se tekintsem el, mert igazi szakszerűséggel, pedagógiai képzettséggel ott csak az rendelkezhetik, aki valamennyi szakon kellő időben és kellő eredménnyel végigment. Végeredményben arra kérném a miniszter urat, hogy ezekben a kérdésekben ne hagyja magát befolyásolni sem jobbról, sem balról. Bízom a miniszter úr igazságos ítéletében és meg vagyok róla győződve, hogy a legjobbat fogja meggyőződése szerint cselekedni. Ezzel kapcsolatban csak az az egy kérésem volna, hogy minden tanárt hallgasson meg az intézetnél és ne vesztegesse meg a miniszter urat az, hogy memorandumokat kap jobbról és balról. Nem tudja a miniszter úr, hogy azok a bizalmi nyilatkozatok milyen préselés és kényszer révén jönnek létre. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Tudom! Tudom!) Annál jobban Örülök! Miután ma tényleg az a helyzet, hogy az iparművészet az egyetlen lehetőség a képzőművészek érvényesülésének, csak arra kérem a miniszter urat, gondoskodjék arról, hogy az iparművészeti iskolában olyan egységes és tervszerű oktatás fejlődhessék ki, amely a mai életviszonyokhoz alkalmazkodva fogja a növedékeket az életbe kibocsátani. Még egy kérésem volna a miniszter úrhoz. Annakidején igen helyesen vetette fel a nemzeti tárlat fogalmát a Képzőművészeti Társulatnál, ahol mi láttuk, ez igen kitűnően bevált. Éppen ezért arra kérem a miniszter urat, méltóztassék ugyanígy, ha talán nem is ilyen sűrűn, de talán két vagy három évenként a nemzeti iparművészeti tárlat megrendezését is meghonosítani, mert ez igen alkalmas volna arra, hogy ilyen kiállításon a fiatal generáció megindulhasson. Mert mii a tapasztalat? A tapasztalat az, hogy ha az iparművészeti iskolában van egy kiállítás, a legremekebb munkák — mint már mondottam is — a legkitűnőbb tanárok kezei közül kerülnek ki és láttunk már olyan iparművészeti iskolai kiállítást, amellyel távolról sem tudott vetekedni az Iparművészeti Társulat kiállítása. Az ilyen kiállítások adnák meg a módot és lehetőséget arra, hogy a növendékek tényleg az életre nevelődve a közönségnek bemutatkozhassanak. Még egyetlen egy kérésem volna. Nagyon jól tudom, hogy az iparművészeti iskolából 4