Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

3Ô& Âz országgyűlés képviselőházának lé elsősorban beszélni. Igen, a magyar igazságügy kritikájának negatív mérlegét meg is állapítom. Nem is hallottam ,semmiféle olyan koncepciójú ellenvetést, amely ezt meggyengíthetné. Előttem szólott tisztelt képviselőtársam felvetett bizonyos kérdéseket, ezekre akarok kissé visszatérni. Elsőnek veszem az ügyvédség kérdését. En mint bíró jobban beszélhetek az ügyvédi karról, mint egy ügyvéd önmagáról. En az ügyvédséget egy igen nagy felelősséggel járó, közfunkciót végző foglalkozásnak tekintem, őszintén szólva, mindig nagyra értékeltem őket, ha megőrizték azt az etikai alapot (Ügy van! Ügy van!), amely nélkül az ügyvédi működés el nem képzelhető. Nálunk van természetesen bizonyos elfogultság — hozzá kell tennem, a bírák között nincsen, különösen a magasabbrangú bírák között egyöntetű ebben a felfogás — az ügyvédseggel szemben. Egy jó ügyvéd mindig megtalálja a tekintélyét a bíróság előtt, nem kell azt semmivel sem alátámasztani. Ha pedig etikája hiányzik, akkor a kamara fegyelmi hatósága sem tudja pótolni azt a rettenetes hiányt, amelyet ő előidézhet veszteség szempontjából a nemzet életében. (Ügy van!) Természetes dolog, hogy az ügyvédség kérdésével kapcsolatosan felhozzák a gazdasági okokat "" is. Sok vonatkozásban belejátszik a gazdasági körülmények romlása abba, hogy gyengébb karakterű emberek nem tudnak ellenállni a kísértéseknek, ezt elismerem, de végre ezt nem fogadhatom el alaptételnek. Sok helyen szó van az ügyvédi foglalkozás korlátozásáról, az úgynevezett numerus claususról. Én tudom, hogy ez egy rettenetes korlátozás az emberi szabadság szempontjából, de mégis azt mondom, ha irányított gazdaságról beszélnek ma a nemzetek gazdasági életében, úgy indokolt az irányított nevelés is, ez az irányított nevelés pedig azt célozza végeredményben, hogy egy egyetemes szempontból bírálják aztis, hogy milyen pályán mennyi a szükséglet és így egy egyenletesebb elosztást tegyenek lehetővé. Ha erre nem térünk rá, akkor igen természetesen csak Madách-csal beszélhetünk, hogy: »Adj uram kevesebb eszkimót és több fókát!« Végre ez egy nemzeti probléma, amelyet meg kell oldani. Ezért 'hirdetem én is, hogy nekünk a gazdasági életbe kell bevezetnünk az ifjúságunkat, az iparba és a gazdasági éleibe, mert ott van az igazi szabadság, ott van az egyéni függetlenség lehetősége, nem a hivatalos pályákon és én magam, aki mindent el akarok követni, hogy a székesfőváros életében is ennek érvényt szerezzek, mondottam erről a helyről is, hogy bün az, ha az intellektuel pályákat olyan mértékben foglalják el, hogy azok megélhetési lehetőséget nem nyújtanak. Hiszen végeredményben az államhatalomnak nemcsak az a kötelessége, hogy iskolázzon, hanem ha 3 munkanélküliség állami probléma, mint ahogy az, én állami feladatnak £artom a munkanélküliség kérdésének megoldását, akkor az ifjúság nevelése és irányítása bizonyos szükségletek szerint szintén állami feladat, mert így nem fogunk tudni zöld ágra vergődni. Én mondom, hogy az emberi szabadság szempontjából nem tartom ezt a dolgot kívánatosnak, de a megélhetés szempontjából kell bizonyos intézkedéseket tenni. Itt kijelentem, hogy csak nemzeti vonatkozásban, minden más megkülönböztetés nélkül beszélek az állampolgárok megélhetési lehetőségeiről. Tehát igenis, bizonyos irányítás 7. ülése 1936 május 28-án, csütörtökön. szükséges, mert különben elözönlik az intellektuel pályákat és ennek valóban egy intellektuel forradalmi elem kitenyésztése lesz az eredménye. En valóban beszélhetek az ifjúság tragédiájáról. Annyi képzett fiatal erőnk van! (Ügy van! Ügy van!) És hozzáteszem, mint régibb nemzedékbeli, hogy valóban, a mi időnkben nem képezték ki ennyire a fiatalokat, mint ahogy ma kiképezik. (Ügy van! Ügy van!) Veszem a jogi oktatást. Lógassál, index aláírási komédiákkal végezték el a jogot azelőtt, ma már a szemináriumi oktatás olyan belsőséges (Ügy van! Ügy van!) és annyi lehetőség van a tudományos kiképzésre, külföldi ösztöndíjak stb., hogy igazán mondhatom, hogy dacára ennek a nyomorúságos helyzetnek, a nevelés terén sokkal nagyobb eredményt tudunk felmutatni, mint a bőséges régi világban. (Ügy van! Ügy van!) Ezeket a fiatalokat azonban valahogy el kell helyezni. Lehetetlenség az, hogy csak beszélünk, de kenyeret nem adunk. Azért mondom én az általános béke szempontjából, hogy az ipart s a kereskedelmet is meg kell nyitni az ő részükre és lehetővé tenni a megélhetést. így a numerus clausust a kész ügyvédeikre kimondani sokkal nagyobb igazságtalanság, mint irányítani, hogy ne menjenek annyian az ügyvédi pályára. Hiszen végeredményben mindenütt vannak (bizonyos osztályozások á foglalkozásra nézve. Kijelentem az ügyvédi karnak, hogy én azzal az osztatlan kollegiális nagy szeretettel akarom kezelni az ügyvédkérdést, amellyel működésükkel szemben ideális értelemben viseltetem, mert az ügyvédi foglalkozás valóban sokoldalú, fürge, az élet viszonyait alaposan ismerő foglalkozás, úgyhogy a legnagyobb jogi tudást f igényli. Ezt a nagy jogi tudást igénylő ügyvédi működést tehát én a legnagyobb mértékiben becsülöm s úgy szeretném megoldani a kérdést, hogy ez a nemzeti érdek rovására ne essék. Ami Fábián Béla t. képviselő úrnak a kodifikációra vonatkozó állásfoglalását illeti, e tekintetben kétféle álláspont van: az egyik a bírói judicium, a másik a kazuisztikus törvényhozás mellett foglal állást. En minden alkalommal a kazuisztikus törvényhozás ellen emeltem szót (Helyeslés.) és minden alkalomanal hangoztattam, hogy a bírói judiciumnak tágabb teret kívánok biztosítani. (Helyeslés.) Ezt az élet követeli meg, hiszen látom, hogy a parlament tműködése nem tud elég gyors tempóban utánamenni az életnek. Eletrelhívták a 33-as bizottságot. A 33-as bizottság azonban nem tud azzal a kellő megfontoltsággal alkotni újabb jogszabályokat, mint maga a parlament; ez tehát egy circulus vitiosus. Tehát a, gyors, a mindenáron való, lázas törvényalkotási tempó nem indokolt, mert gazdasági helyzetünk labilis, életviszonyaink állandóan változnak, tehát sokkal nagyobb biztosíték egy megfontolt, tapasztalt, képzett bíró judiciuma, mint egy kazuisztikus törvény, amely nem is elégíti ki a szükségleteket. Ha a kodifikációcról van sző, akkor talán sürgetnem kellene az általános polgári törvénykönyvet, én azonban nem sürgetem, mert nem tartom az időt erre alkalmasnak. Miért? Mert azt látom, hogy az általános polgári törvénykönyvtervezetnek a jogszabályai lassan belemennek a bírói gyakorlatba. (Ügy van! Ügy van!) Látom az ítéletekből, hogy átmennek a (bárói gyakorlatba, úgyhogy majd élő joggá ; fognak átalakulni és sokkal könnyebb lesz az-