Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

Az országgyűlés képviselőházának 137. foglalkozzam az igazságügyi szervezetek kérdésével. Ezek közé sorolom az ügyvédeket is, hiszen az ügyvédek is az igazságügyi szervezet sorába tartoznak. És itt mindjárt Csoór Lajos igen t. barátomnak és képviselőtársamnak akarok válaszolni néhány szóval. Tény az. hogy Magyarországon az ügyvédek még a legnehezebb időkben is olyan védelmezői voltak nemcsak az igazságszolgáltatásnak, hanem a közszabadságoknak is, hogy erre a magyar nemzet mindig büszke lehet. Nekem is, és több igen t. képviselőtársamnak is az a nézetünk, hogy — hála Istennek — csak szórványosak azok az esetek, amelyeket t. képviselőtársam felemlített. (Erődi-Harrach Tihamér: Úgy van!) Ne hozza t. képviselőtársam ezeket a képviselőház elé, és ne fokozza velük azt a hangulatot, amely az országban az ügyvédséggel szemben úgyis megvan. Miért? Mert a hitelezőnek az a kérése, hogy az ügyvéd behajtsa a követelést, az alperes pedig természetesen nem szereti, ha be tudják rajta hajtani a követelést. Ha az ügyvédnek nem sikerül behajtani a követelést, akkor a felperes haragszik, ha sikerül: az alperes, haragszik. Végighallgattam igen t. képviselőtársam beszédét és azt mondom, adja Isten a magyar életnek és a magyar ügyvédségnek, hogy csak annyi kivetnivaló legyen az ügyvédi karból, amennyit igen t. képviselőtársam elmondott. Arra, hogy az ügyvéd kocsmába jár és klienseit — nem az újakat, hanem a régi klienseit, —* spriccer mellett hallgatja meg és ott tárgyal velük, erre csak azt mondom, hogy régen is tárgyaltak, különösen faluhelyen, az ügyvédek kocsmában és nem volt semmi baj. Nem tudom, van-e még valami képviselőtársamnak a tarsolyában, de ha csak ilyen és ehhez hasonló dolgok vannak a tarsolyában az ügyvédséggel kapcsolatban, akkor nincs semmiféle veszedelem. En azt tapasztaltam s úgy tudom, hogy az ügyvédi bűncselekmények előidézői — amelyekről meg kell állapítanom, hogy nehéz viszonyok közepette is csak szórványosan fordulnak elő — az általános gazdasági viszonyokban keresendők. Mégis, tekintettel arra, hogy az ügyvéd, az én felfogásom szerint, .közfunkcionárius, kívánatos és kell is, hogy ez iránt az ügyvéd iránt a bizalom a jogkereső közönség körében meg ne rendüljön. Tehát követeljük és kívánjuk, az ügyvédség is követeli és kívánja, hogy az ügyvédi kamarák és a Kiíria ügyvédi tanácsa minden olyan cselekménnyel kapcsolatban, amely a büntetőbíróságokhoz nem tartozik, a legszigorúbban lépjen fel az ügyvédekkel szemben, mert mi ügyvédek a közönség részéről igenis bizalmat akarunk. Mi azt akarjuk, hogy mikor a közönség egy ügyvédhez viszi az ügyét, úgy vigye oda, mintha egy királyi közjegyzőhöz vinné, és legyen meggyőződve, hogy az a"2 ügyvéd a legjobb tudása szerint fogja azt az ügyet ellátni. (Helyeslés.) A másik kérdés, amely felmerül, az ügyvédek létszámának emelkedése. Pesthy Pál képviselő úr mondotta, hogyha 1925-ben behoztuk volna a numerus clausust az ügyvédeknél, ma mennyivel kevesebb ügyvéd volna. Az Isten szerelmére, mi vagyunk azok, akik itt a képviselőházban és az életben is, a, magyar ifjúságot állandóan ostorozzuk azért, hogy mind havi fixfizetéses állásba akar menni, hogy a vármegyéhez, a minisztériumokhoz akar menni, hogy Magyarországon mindenki hivatalt akar vállalni. Hát hová menjen az intelligens magyar ifjúság, ha mindenütt barriíkádokat állíütése 1936 május 28-án, csütörtökön. 305 tunk eléje? Hiszen akkor mi magunk idézzük elő azt a helyzetet, hogy az intelligens ifjúságnak ninos más lehetősége, mint az, hogy tényleg keresse azt a közhivatalt, amelyben való elhelyezkedését ennek az intelligens ifjúságnak nem tartjuk egyedüli helyes, megváltó gondolatnak. • Nem lehet numerus elaususokat behozni, nem lehet a beati possidenieseket felbujtani arra, hogy ők saját helyüknek akár momentán, akár későbben elkövetkező javulása érdekében a jövendő ifjúsága előtt zárják be a sorompókat. Hiszen legyünk őszinték, ha e>gy .apa ma akármilyen jó hivatalban van is, nem tudja minden fiát, gyermekét közhivatalban elhelyezni, hanem azon kell gondolkoznia, hogy tulajdonképpen mit csináljon. Itt a képviselőházban, az életben, akciókat indítunk, beszédeket tartunk, szavalunk arról, hogy Magyarországra nézve milyen veszedelem az egyke, statisztikákat mutatnak be itt arról, hogy az úgynevezett intelligens középosztály asszonyai milyen kisszámban hoznak gyermeket világra. Hát mire hozzanak gyermeket a világra? Tessék megmondani nekem, hogy az a hí ró, ,az a katonatiszt — hiszen a katonatiszt sem tudja minden gyermekét a Ludovikán elhelyezni — hová menjen? A közhivatali állások száma Magyarországon természetszerűleg csak bizonyos határok között mozog, most pedig ügyvédnek sem mehet és nem fogja adni iparosnak, nem fogja adni kereskedőnek sem és a magántisztviselők száma is korlátozott. Mi a következmény? Az a következmény, hogy magunk nevelünk fel egy úgynevezett intelligencia-proletariátust, amely százszorta veszedelmesebb, mint a legkenyértelenebb külvárosi proletár, azért, mert az intelligens ifjú a, maga elhelyezkedését kívánva és elhelyezkedését meg nem találva, ott áll a társadalommal szemben és minden bomlasztó irányzatnak hajlandó szolgálatába állani, mindig annak a bomlasztó irányzatnak, amelyiknek valami útonmódon konjunktúra-lehetőségeit látja. Kérem tehát, az ügyvédi rendtartásnál még gondolni se méltóztassanak arra, hogy itt olyan mértékben méltóztatnának lezárni, vagy lezáratni a sorompókat, hogy a magyar ifjúság elhelyezkedési lehetősége elől még egy pálya elzárassék. (Lázár Andor igazságügyminiszter: Arról szó sincs, éppen megfordítva.) Nagyon örülök, ha a tisztelt miniszter úr ebben a kérdésiben megnyugtat engem

v mert. én látom annak szörnyűségét, hogy itt állandóan izgalmi anyagok szerepelnek az egyes álladalmak és társadalmak életében. En az izgalmi anyagokat aibban látom, a bacillus onnan keletkezik, hogy az emberek gazdaságilag nem tudnak elhelyezkedni. Higyjék el nekem, tisztelt képviselőtársaim: abban az esetben, ha Magyarországon és a világon az ifjúság és munkásság elhelyezése és megélhetése biztosítva volna, akkor a szélsőséges eszmék nem találnának olyan bőséges, olyan jó termő talajra Európában, mint amilyenre most találnak. Nekem a 'reformok kérdésében az a felfogásom, — s ez áll a sajtóreformra is — hogy az Istenért, ne méltóztassanak reformokat csinálni. Nem kell semmi. Meggyőződésem, hogy az, aki a sajtó útján ma bűncselekményeket követ el, az ai ibíróság, amelynek feladata a törvényt alkalmazni, azt ugyanúgy megfoghatja a nyakánál, mint ahogyan megfoghatná bár-