Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

282 Az országgyűlés képviselőházának 1 En elkezdhetném a külpolitikai vándorlást tíz évvel ezelőtt, de nem kezdem ott; csak a Gömbös-kormány megalakulásának pillanatától kezdem, amikor még: nagy lelkesedés volt és amikor nagy lendülettel hozzáfogtunk a külpolitikához is. Lakatos képviselőtársam az előbb nevetett azon a mondásomon, hogy a testvérekkel hagyjanak nekem békét. Ezt akkor is mondtam, most is mondom, amikor Bátz képviselőtársam a japán barátságról ábrándozik. Én mondtam, amikor a török testvérekhez mentek, hogy annak nem lesz jó vége. (Rátz Kálmán: Mi van a díszkarddal?) Én is ott voltam, ezért tapasztalatból mondom, hogy a testVérektől nem sokat várok. Azután szóbaálltak a bolgárokkal és szeretett bolgár testvéreinket látogatták meg. Visszajöttek, fogadták itt a Házban a t. miniszter urakat, ünnepelték őket, én is tapsoltam. Miután visszajöttek, az urak közül egyesek felvették azt a bizonyos diplomata arcot, (Derültség.) és azt kezdték nekünk szuggerálni, hogy most pedig a legsürgősebb teendőnk az orosz bolsevikikkel felvenni a diplomáciai viszonyt. Méltóztatnak erre emlékezni. Erre azután kifejlődött itt egy nagy vita, az ellenzék szokás szerint alul maradt és a mélyen t. többség megszavazta az orosz diplomáciai viszonyt. Kérdem tehát most az igen t. külügyminiszter urat: mi hasznunk, volt ebből a diplomáciai viszonyból? Ha most Angliában volnánk, felelne a miniszter úr, mivel azonban Magyarországon vagyunk, nem felel, ez a helyzet. (Derültség.) Akkor azt mondták, hogy a bolsevikik bizonyos megértéssel vannak a mi nemzeti aspirációinkkal szemben. Közben azonban, mialatt mi az orosz diplomáciai viszonyt szőttük, létrejött a balkánblokk. Erre a balkán-blokkra azt mondották, hogy egyáltalán nem bír velünk szemben semmiféle veszedelemmel. Azóta lepergett három esztendő és kisült, hogy a balkán-blokk a mi viszonylatunkban tényleg nem elsőrendű és nem első fontosságú. Ami pedig nagy barátainkat illeti, azoknak feltétlen tisztelettel és becsüléssel adózom. Nagyon helyes, hogy a kormány azokat a barátokat, akikkel ma dicsekedhetünk, megszerezte; ebben egy nézeten vagyunk. És méltóztassék megengedni, hogy megint azt képzeljem, hogy Angliában vagyunk és azt mondhassam: a barátság nem minden a nagy diplomáciában, mert amikor a döntő pillanatok elérkeznek, akkor nem a barátság dönt egyedül, hanem a különböző lehetőségek, amely lehetőségeik keretein belül bizonyos nemzeti aspirációk érvényesíthetők. ~ A világtörténelem tanúságai szerint a döntő pillanatokban nem minden a barátság alapján oszlik frontokra; egészen más momentumok kerülnek előtérbe. En ezt nem azért mondom, mintha ezeket a barátságokat nem becsülném nagyra és nem tartanám értékeseknek, hanem, mert hangsúlyozni kívánom, hogy bármi is történjék Európában a legközelebbi, vagy a távolabbi jövőben, — lehet, hogy az urak egészen más nézeten vannak — de nekem forró kérelmem és vágyam, hogy' mi minden körülmények között, minden komplikáción kívül maradjunk. Nem vagyunk ma abban a helyzetben, hogy bármilyen rizikót elviselhessünk. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Meghajolok azok előtt, akik többet akarnak, nagyobbbat akarnak. Bennem azonban ég az a vágy, hogy minden körülmények között elsősorban megtartsuk azt, amink van. Abból még lehet kiindulni, albból még lehet egy új boldog Magyarországot felépíteni, azonban — és ezt ko'7. ülése 1936 május 28-án, csütörtökön. nokul hirdetem — más atmoszférát kell KözépEurópában teremteni. A miniszter úr és a miniszterelnök úr is megmondotta, hogy amikor évekkel ezelőtt a mohácsi síkról a kormányzó úr iniciatívájából Belgrád felé fordult a magyar nemzet és Belgrádban kerestünk barátokat» akkor nem rajtunk múlt, hogy ebből nem lett semmi. Ezt konccdálom, de mégis azt mondom, először arra kell törekednünk, hogy a szomszéd államokkal jobb gazdaságpolitikai viszonyba kerüljünk. ! Nem fumigálhatjuk a geopolitikai adottságokat. Hiszen látjuk, igen t. külügyminiszter úr, hogy exportunk minden prlitlkai barátság ellenére visszafejlődésben van. Feltétlenül híve vagyok a legszorosabb magyar-német gazdasági kapcsolatnak, azonban, — a miniszter úr ezt jobban tudja, mint én — ma már passzívak vagyunk német relációban. Vagy tessék megnézni az osztrák viszonylatot. Amikor még nem volt római paktum, akkor 2:1 arányban álltunk exportunk tekintetében Ausztriával, ma pedig 1:0*9 arányban, vagyis ma már Ausztriával szemben is passzív helyzetbe kerültünk. Hogy olasz viszonylatban reményeink nem váltak valóra, azt az urak szintén éppen olyan jól tudják, mint én. Ezek a barátságok tehát, bármilyen megalapozottak, bármilyen helyesek is, úgylátszik, gazdaságilag még sem fieztődnek úgy ki, amint a mi szempontunkból ki fizető dniök kellene. Nincs tehát más hátra» mint a geopolitikai adottsággal számolni és igenis barátságosabb viszonyt teremteni a szomszéd államokkal. Nem azt mondom, hogy valamiről lemondjunk, ezt nem hirdetem és ezt magyar képviselő soha sem fogja hirdetni. Egy békésebb atmoszféra, egy szorosabb politikai és gazdasági kapcsolat azonban, (Ratz Kálmán: Nem rajtunk múlik!) nem jelent lemondást, csak azt jelenti, hogy mi, egy jobb időszakba kerülnénk, amelybe megerősödhetnénk és gazdaságilag nagyobb presztízsre tehetnénk szert kifelé Történtek már kezdeményezések. Legutóbb Csehszlovákia miniszterelnöke, Hodzsa is kezdem ényezőleg lépett fel. A Schuschnigg— Hodzsa-féle tárgyalások ebben a tekintetben bizonyos reményeket keltettek. Jugoszlávia és Magyarország között már folytak ilyen tárgyalások az utóbbi esztendőben, több-kevesebb reménnyel és nagyon kevés sikerrel. De miért állnánk meg ezen az úton? Kinek volna abból hátránya, ha valami eredményt érnénk el? Talán a legitimistáknak? De hiszen a legitimistáknak is csak előnyös lehet az, ha Magyarország megerősödik, ha a nemzeti munka fejlődik, ha gazdagodunk, ha a szociális feszültségek enyhülnek. Kinek és minek árthat ez? A revíziónak? Hiszen ebből a szempontból is csak előnyös lehet, ha Csonka-Magyarország gazdaságilag megerősödik. Kinek lehet hátránya egy kulturális megállapodásból, egy kulturális közeledésből, abból, hogy a magyar sajtó szabadon járhatja be a szomszéd államok területét, hogy a kulturális kapcsolatok intenzívebbek legyenek? Ez a revíziós gondolatnak is csak javára válhat. Kinek származhatik hátránya abból, ha a népek egymáshoz közelebb jönnek, ha a feszültségek enyhülnek? Nem szabad tehát nekünk semmiféle új középeurópai konstruktív gondolatot megobstruálnunk és ha igaz is az, hogy Magyarország nélkül nem, lehet egy új életképes Dunavölgyét megteremteni, viszont igaz az is, hogy ha valami létrejön, akkor kár, ha Magyarország eb-^