Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-136

256 Az országgyűlés képviselőházának 136. ülése 1936 május 27-én, szerdán. szállt, milyen lényegesen megjavult azóta,, amióta megtörténtek a megfelelő profilaktikus intézkedések. T. Ház! örömmel látom azt, hogy az ebben a költségvetésben az egészségvédelem szolgálatára előirányzott 210.000 pengőből a tuberkulózis elleni küzdelemre 80.000 pengő jut. Ebiből a 80.000 pengőből 40.000 pengő a tuberkulótikus betegeknek kórházban való ápolására, a többi pedig a preventív, megelőző küzdelem folytatására fordíttatik. A tuberkulózisnak, mint népbetegségnek, óriási jelentőségével nem akarok itt foglalkozni, csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ezek az évek hosszú során keresztül tartó megbetegedések mennyi munkaveszteséget okoznak és milyen súlyos terheket rónak kórházi, ápolás címén az államra, tehát minden olyan kiadást, amely ennek a népbetegségnek leküzdését, megelőzését van hivatva szolgálni, csak jó helyre fordított kiadásnak lehet tekinteni és nemcsak ennek az összegnek a beállítását indokolja, de kívánatossá tenné sokkal nagyobb anyagi áldozatok hozatalát és a legerélyesebb eszközök igénybevételét is a betegség tovaterjedésének megakadályozására. Éppen azért nagyon helyesnek tartom a fennálló 68 tüdőibeteggondozó intézetet és a három erdei iskola fenntartását, és az a kérésem, hogy ha mód és lehetőség adódik rá, akkor ezek az intézetek továbbfejlesztessenek és számuk szaporíttassék. Mélyen t. Ház! Szegénysorsú betegek ápolási díjaira 10,393.000 pengő van felvéve. Ezt az összeget én határozottan keveslem. Bizonyos mértékig megnyugtat a belügyminiszter úr felszólalásának az a része, amelyben azt hangoztatta, hogy éppen ez az az ügy, amelyet a közeljövőben valami módon rendezni óhajt. A múltban és ma is t. i. az volt a helyzet, hogy a kórházak az államtól bizonyos mértékű átalányt kaptak és ennek fejében kötelesek voltak a hozzájuk forduló, szegénységi bizonyítványnyal rendelkező betegeket ápolni. Ezek az átalányok ennek az összegnek csekélysége miatt nagyon kicsinyek voltak, úgyhogy hamarosan felemésztődtek a szegény betegek ápolása révén, a kórházaktól pedig végre is nem lehet azt kívánni, hogy teljesen ingyen ápoljanak nagyobbszámú szegény-sorsú beteget, mert hisz költségvetésük nem bírja azt el, különösen nem lehet ezt kívánni akkor, amikor rendszerint úgyis bizonyos fokú túlápolást végeztek. Ennek kapcsán tehát akárhányszor bekövetkezhetett az, hogy a kórházhoz forduló, szegénységi bizonyítvánnyal rendelkező beteget nem vették fel még akkor sem, ha a kórházban volt megfelelő üres hely és. így a^ szegény betegek egy tekintélyes része szükség esetén sem tudott kórházi elhelyezést találni. Ennek az antiszociális intézkedésnek a megakadályozására véleményem szerint mindent meg kell tenni, amit csak lehet. Az én elgondolásom szerint a mai helyzetnél sokkal helyesebb volna még az is, — ha már nem tudjuk megcsinálni azt, hogy mint valamikor régen, az ápolási napok száma után fizessük ki a kórházaknak a hivatalosan megállapított ápolási díjakat — ha a betegbiztosító ' intézetek példájára az állam csak 28 napig vállalná az ápolási díjakat ezek után a szegény betegek után, azután pedig csak a »minimális önköltségi árat volna hajlandó indokolt esetben megtéríteni. Ugyancsak ezzel a kérdéssel kapcsolatban, "mint az elmúlt esztendőben" tettem, legyen szabad most is felhívnom a miniszter úr figyelmét azoknak az egy-két holddal, tehát minimális vagyonnal rendßlkezo embereknek a kétségbeejtő helyzetére, akiken, ha egyszer kórházi kezelésben részesültek, a kórházi ápolási díjat irgalmatlanul behajtják. De nemcsak rajtuk hajtják he, hanem felmenő és lemenő rokonaikon is. Ezeket teljesen tönkreteszi egy hosszabb ideig tartó kórházi kezelés. Mélyen t. Ház, az ember legdrágább kincse az egészsége. Az egészség visszaszerzését lehetővé kell tenni mindenki számára, de úgy, hogy ezáltal ne tegyük az illetőt teljesen tönkre és ne taszítsuk úgy őt, mint hozzátartozóit a nyomorba. Azt hiszem, hogy a belügyminiszter úr velem együtt bizonyára átérzi ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát és törekedni fog ebben a kérdésben is valami olyan megoldási lehetőséget találni, hogy ezeknél a szegény embereknél ne azt a kicsiny vagyont vegyék tekintetbe, amely esetleg egy kis ház, amely tehát semmiféle jövedelmet nem hoz, hanem a tényleges jövedelmet, a kereseti lehetőségeket nézzék és ennek alapján döntsenek, egyénenkint elbírálva a helyzetet, arról, hogy az illető képes-e kórházi költség fedezésére, vagy pedig nem. Különösen a fertőző betegségek elleni küzdelem intenzívebbé tétele szempontjából elsőrendű jelentősége van a jó ivóvíznek; éppen ezért nagyon helyeselnem kell azt a 171.000, pengőt, amely ezen a címen fel van véve a költségvetésbe és egyes községek jó ivóvízzel való ellátását célozza, és amely a múltban felvett összeggel együtt ma már közel SO0.0O0 pengőt tesz ki. A falvak elhanyagolt egészségügyi helyzetének főokát én bizonyos mértékig a meg nem felelő lakásviszonyokban látom. Ha tudomásul vesszük azt, hogy a lakások 43%-a sárból és vályogból épült, ha látjuk azt, hogy a falusi lakások 43%-ánál a telek területén nincs kút, és ha tekintetbe vesszük azt, hogy közel százezer olyan ház van, ahova egy kilométernyi távolságból kell hordani az ivóvizet, akárhányszor olyan kútból, amelynek vize jóságához bizonyos mértékig talán szó férne, és amely vizek sokszor joggal volnának kifogásolhatók: akkor látjuk milyen óriási jelentősége van ennek a kérdésnek. Kétségkívül elismerem, hogy építkezés terén a Paksz.-akció bizonyos mértékig javított a községek egészségügyi helyzetén és haladást jelentett a múlthoz viszonyítva, mert hiszen előírt az építkezésinél néhány a közegészségügy szempontjából jelentős kikötést. Azt hiszem, ha a falu egészségügyét megfelelő nívóra akarjuk fejleszteni, akkor ennek az akciónak bizonyos formában való továbbfolytatására kellene törekedni és valami módon lehetővé kellene tenni, hogy hasonló akcióval kapcsolatban minél több megfelelő lakás épülhessen, mert ez volna az a helyes lakáspolitika, mely a lakáskérdés helyes megoldásához idővel a falun elvezetne. A falvak elhanyagolt közegészségügyi helyzete parancsolóan írja elő a lakosságnak az egészségvédelemben való megfelelő kiképzését. Errevonatkozólag is igen helyes tételeket látok a költségvetésben, melyek az eddigi intézkedések további kiépítését célozzák. Ujabb tételek szolgálnak arra, amikor további 50 közegészségügyi körzetet állítanak fel, amikor újabb közegészségügyi fiókállomásokat létesítenek, amikor a községi és körorvosok számára kötelezővé teszik ilyen továbbképző