Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-135

192 Az országgyűlés képviselőházának Elnök: Kertész Miklós képviselő urat illeti a szó. i Kertész Miklós: T. Képviselőház! Abból a hatalmas kérdéskomplexumból, amelyet a belügyi tárca jelent, én a rövidre szabott idő keretében csupán a társadalombiztosítási vonatkozásokkal kívánok foglalkozni. Előbb azonban engedtessék meg nekem, hogy éppen, mivel' előttem szólott tisztelt képviselőtársam, a karitászról és az egri normáról szólott, néhány elvi megjegyzést tegyek a magunk •álláspontjáról és iá karitásszal szemben a szociálpolitika és a kötelező szociális gondoskodás elvét és eszméjét helyezzem. A írni meggyőződésünk szerint a dolgozó fizikai és szellemi munkásságnak elvitathatatlan joga van arra, hogy laz élet minden megpróbáltatásával szemben a lehető maximális jövedelmet kikövetelje magának. Joga van ehhez lázért, mert i&z értékeket a szellemi és fizikai munka termeli ki, a munkássiág munkájáért legfeljebb munkabért és fizetést kap, de munkájának értéktöbblete másnak marad, tehát abban a társadalomban, amely ezt az alapvető igazságtalanságot követi el vele szemben, legalábbis annyihoz joga van, hogy az élet súlyosabb megpróbáltatásiaiival szemben őt intézményesen védjék meg. Mi valljuk tehát a szociálpolitikai kötelező segítés elvét mint jogot, ellenben nem fogadtuk és nem fogadhatjuk el az alamizsniálkodást, mint expedienst, legyen az akár a kiairitász alapján, akár pedig egyéb elgondoláson felépítve. Ugyanakkor azonban szembenállunk azzal a szociális demagógiával is, amelyet a társadalombiztosítás eszméje és gondolata ellen a legkülönbözőbb oldalakról űznek és folytatnak. •Szembenállunk vele kezdettől fogva, mert az a meggyőződésünk, hogy Magyarországon szükség vian szociálpolitikai közszellem' megteremtésére és ennek megteremetéséhez a magunk részéről cselekvőleg hozzá kívántunk s kívánunk járulni. Ugyanakkor, amikor ezt tesszük, éles határvonalat kell azonban húznunk a magunk szociális elgondolásai és ama tények között amelyeket az utóbbi f időben a kormány részéről szociálpolitika címén látunk és tapasztalunk. T. Képviselőház! Alkalmam van mint iaz önkormányzat cselekvő tényezőjének immár hatodik esztendeje felelős helyről crésztvenni az egyik legnagyobb magyar társadalombiztosítási intézmény a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete ügyeinek irányításában. Leszűrt, kijegeeesedett tapasztalatok állanak tehát rendelkezésemre és megállapíthatom és megmondhatom azt, hogy siajnos, az az aggodalom, amely a Lex Vass I. és Lex Vass II. tárgyalása során ezekről a padokról elhangzott, nem bizonyult alaptalannak, mert a Társadalombiztosító Intézet új épületéből valóban hiányzik a szabadságnak és a demokratikus önrendelkezésnek szelleme, mert túlteng benne valóban a bürokrácia

1 és mert ránehezedik egy nehézkes, sokszor gáncsoskodó, főképpen az alsó fokozatokon kicsinyes és gyakran rosszindulatú felügyeleti tevékenység. A társadalombiztosítás, az Öregségi és rokkantsági biztosítás fennállásának hét és fél esztendeje alatt, 1929 január 1-je óta óriási tőketartalékokat halmozott fel és gyűjtött össze., Ezek a tőketartalékok igen gyakran kísértésbe hozták a kormányhatalmat, ugyanakkor pedig gyakran fantasztikus és mohó tervekre ingerelték a magánvállalkozást, vagy legalább is a magánvállalkozásnak egy toizo135. ülése 1936 május 26-án, kedden. nyos részét. Legyen szabad tehát erről a helyről is megállapítanom, hogy az a tőke» amelyet a kötelező szociális biztosítás keretében a dolgozó munkások és alkalmazottak . összehoztak és megteremtettek, az ő kollektív vagyonuk. A rendelkezés, a diszpozíció joga egyedül őket illeti meg és senki mást. Mindenki más ebből legfeljebb kérhet. Kaphat is kölcsönt, ha megfelelő feltételeket ajánl és a megfelelő biztonságot garantálni tudja, a rendelkezési jog azonban egyedül és kizárólag ennek a biztosításnak hordozóit, tehát a munkásokat és alkalmazottakat illeti meg. Ezt nyomatékosan és hangsúlyozottan vallanom kell, annak ellenére, hogy a 6500-as számú rendelet, a 261.000-es számú rendelet és az ezt kiegészítő kisebb rendeletek igen nagy mértékben növelték a kormány beavatkozási és rendelkezési jogát. Ennek ellenére azt kell mondanom,, hogy mi a magunk részéről nem vagyunk hajlandók elfogadni azt az elvet, hogy a társadalembiztosítáSe a maga tőketartalékaival úgy álljon a kormány rendelkezésére, mint egy pótköltségvetés, mert ehhez a pótköltségvetéshez, bármennyire ennek .akarták is azt tekinteni a túloldalról, vagy a kormány részéről, az appropriációt nem adta meg a biztosítottak összesége, legfeljebb esetről-esetre hajlandó konkrétumok alapján arról eszmecserét és megbeszélést folytatni, hogy bizonyos beruházások milyen mértékben és; milyen keretben végeztessenek. Legyen szabad serra vennem és azután kritikailag boncolgatnom azokat a beruházásokat, illetőleg azokat a tőketartalékokat, amelyeket az idők folyamán a társadalombiztosítás összegyűjtött. Az Országos Társadalombiztosító Intézetnek május hó 18-ával kereken 96 millió pengő tőketartaléka volt,, a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének 57 millió, ami összesen 153 millió pengő. Azt kell mondanom: le a kalappal a dolgozó fizikai és szellemi munkások százezrei előtt, akik ekkora összeget, sőt ennél jóval többet — mert ez csak a megmaradóit és fel nem használt tartalék — a maguk keserves, nehéz keresetéből kiizzadtak, összehordtak és kollektív vagyonként most itt őriznek és kezelnek. Ez a körülmény és ez a tény azonban bennünket, akik az önkormányzatban az ő érdekeiket képviseljük, arra késztet, hogy a legmesszebbmenő óvatossággal, a legnagyobb vigyázattal, az értékállandóság minden körülmények között való megóvásának szem előtt tartásával foglalkozzunk ezeknek a tőkéknek gyümölcsöztetésével és elhelyezésével. Kossz emlékként kísért, amire itt az előttem szólott t. képviselőtársam is utalt: a hadikölcsönök, a békebeli állampapírok elértéktelenedése. Nem lehet és nem szabad még egyszer bekövetkeznie a szegény kisemberek kifosztásának, legyen az akár magánbiztosítás, akár kötelező társadalombiztosítás; ezeket az összegeket azért fizetik és azért fizetjük, hogy megbetegedésünk, megrokkanásunk esetén, vagy elhalálozásunkkor özvegyeink, árváink ebből a nekik törvényszerűen megígért juttatást megkapják. Ami már most a 96 milliónak és az 57 milliónak részletezését illeti, az a következőképpen fest. Először a Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél az intézet ingatlanokba fektetett 13.7 millió pengőt, jelzálogkölcsönökre fordított 1.5 milliót, az Ipari Munkateremtő Intézetnek adott 2 milliót, az Országos Lakásépí-