Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-135

Az országgyűlés képviselőházának 135 t. képviselőtársamnak felszólalásának abba a részébe kívánok beleikapcsolódni, .amelyben a esendő rséggel foglalkozott. Nem osztozom abban a véleményében, hogy a csendőrségnek helyesebb volna szurony nélkül megjelennie. A csendőrségnek úgy kell megjelennie, hogy minden körülmények között, minden viszonyokban imponáló legyen. Ha azonban már erről beszélek, legyen szabad felhívnom az igen t. belügyminiszter úr figyelmét arra, fíogy tapasztalatom szerinit <a csendőrségnek és a csendőrörsöknek létszáma nem elég. így a csendőrség a legkitűnőbb szolgálat s a legnagyobb igyekezet mellett sem képes nagy és súlyos feladatát kellőképpen elvégezni, aminek következtében a vidéken a közbiztonság bizony néha hiányos. Igénytelen felszólalásomban tulajdonképpen a belügyi közigazgatásnak főpill érével, az autonómiával kívánok foglalkozni, szorosabban véve a vármegyével, ezzel a sokat ócsárolt ezeréves bástyával, amely tagari hatatlan, hogy a sok óesáriás ellenére is kiállta a századok viharzását és Szent István királyunktól napjainkig elkísér bennünket- Én ennek a sok ócsárlásnak okát közéletünk egyik súlyos kórságában: a jelszavak uralmában látom, amelylyel szemben társadalmunkban ísokszor igen kevés a kritikai szellem. T. Ház! PM mindazfokkal szemben, akik a vármegye múltjához, .alkotmányvédő munkájához, a nemzeti eszméhez való ragaszkodásához és hűségéhez nem tudnak szívben és lélekben hozzákapcsolódni, azt állítom, hogy a vármegye a legsúlyosabb időkben is megállotta a helyét. Történelmünk legnehezebb időszakaira viszszapillantva, históriánk: évkönyveiben fel van jegyezve, Hogy a török hódoltság idején a megszállott vármegyék a Felvidékre húzódtak vissza és onnan folytatták működésüket. A rendi vármegye követei által közvetlenül vett részt az országos ügyek intézésében és amikor az abszolutizmus nem hívott össze országgyűlést, a megyék gyűlései voltak a nemzeti öntuda!t egyedüli megnyilatkozásai, a haldokló magyar élet reflexmozdulatai, majd a megújhodás bölcsői s az alkotmányos élet kiharcolói. Amikor a vármegye választókerületekre bomlott s a vármegye régi alkotmányvédő szerepe ' és politikai hatásköre mintegy felhúzódott a képviselőháziba és a főrendiházba, a vármegye múltból felsugárzó ereje még mindig olyan nagy volt, hogy a nemzet a vármegyét megtartotta nemcsak közigazgatási szervezetnek, hanem egyúttal politikai és társadalmi autonómiának is. A világháború alatt a vármegye élt és dolgozott; lélekkel, szívvel viaskodoitt a háborúval és szelleme mindenütt magyar volt, ott is, ahol a lakosságnak többsége nem volt az. Mert a vármegye csodálatos alkbtása volt a nemzeti géniusznak, örök vára annak a nemzetfenntartó felfogásnak, hogy a magyar nemzet keretein beiül a magyarság útján kell érvényesülnie minden energiának; éppen ezért ez a vármegye nekünk magyaroknak mindig több volt a puszta közigazgatási fogalomnál. Ez a vármegye ellent tudott állni a destrukciónak akkor is, amikor az állami gépezet felmondta a szolgálatot, amikor a törvényhozás megriasztott gyermekseregként rebbent széjjel és amikor a kormányzat elszakadt a nemzettől. A várm^gvo ekkor is hű maradt ehhez, fenntartotta, ott állt a helyén., tűrt, szenvedett, titokban buzdított, sőt adminisztrált és az összeomlás porfellegéből ülése 1936 május 26-án, kedden. 165 ezek az omladozónak csúfolt bástyák bontakoztak ki legelőbb. A vármegye talpra tudott állni és nemzetfenntartó mMnkát folytatott oífct, ahol annak fonala megszakadt, mert törvénybatósági bizottságában és tisztviselői karában tovább éltek a vármegye nemesebb hagyományai, tovább élt az elődök szelleme, az ősi vármegye, az alkotmány, a nemzeti öntudat, maga a nemzet. Ezért a vármegyéhez csak úgy szabad hozzányúlni, hogy ki ne öljük belőle ezt az ízig-vérig magyar szellemet, amely századokon át tarjtota és erősítette magát a nemzetet. T. Ház! Ez a vármegye ma is teljesíti feladatát és megállja helyét a mai nehéz viszonyok között is. Azonban a köziigazgatás szervezetié és ügyvitele mégis bizonyos korrektívumokra szorul. Az idők folyamán ugyanis az élet rohanó árja a közigazgatás szervezettét a jogkeresés rengetegében az ügyek halmazával terhelte meg. Következménye ennek az ügydarabok feltorlódáea, amit még súlyosbít az a. körülmény is, hogy egészen kis jelentőségű ügyeknek végsőfokú elintézése is a közigazgatási bírósághoz van utalva, aminek következtében az elintézés sokszor esztendőkre halasztást szenved. A jogkereső közönségnek is, de magának az ügymenetnek is eminens érdeke volna az, hogy ezen az állapoton változtatás történjék. Szükség van tehát a közigazgatás modernizálására, a. nélkül azonban, Shogy a lényegen, amely történelmi fejlődés eredménye, változtatás történnék. Az egészen ki s jelentőségű ügyek végső fokú elintézését meg kellene hagyni alispáni hatáskörben, de van nagyon sok olyan, ma közigazgatási bírósághoz utalt ügy, amelynek végső fóruimaképpen a belügyminiszter lenne kijelölendő. Célszerű volna a középfokú közigazgatási bíróság megszervezése. Ez akkor volna tökéletes, (ha decentralizálni lehetne. Azt hiszem, ennek ma súlyos anyagi akadályai vannak. Átmenetileg azonban úgy lehetne megoldani a kérdést, hogy egy ilyen középfokú közigazgatási bíróságot állítanának fel itt Budapesten, mintegy a meglévőnek árnyékában és csak 'majd ha ennek célszerű ügyvitele és .Joggyakorlata kialakulna, és majd ha az anyagi viszonyok is megengednék, akkor lehetne a decentralizálást végrehajtani. (Ügy van! a közéven.) T. Képviselőház! A vármegyei közigazgatás egyik igen fontos és közérdekű része az útügy. Tudomásom szerint van egy olyan elgondolás, amely szerint r a törvényhatóságok jövedelmének azt a részét, amely útjaik fenntartásának alapját képezi, a kereskedelemügyi minisztérium magának foglalná le és ennek ellenértékeképpen az utak egyharmadát karban tartaná. A fennmaradó kétharmadrésznyi út karbantartására azonban a községeknek újabb bevételi forrásokat kellene felkutatniuk. En ezt a megoldást nem tartanám helvesnek; először azért nem, mert a törvényhatóságok maguk tudják legjobban elbírálni, hogy az utak. fenntartása és létesítése tekintetében milyen sorrendet tartsanak meg, másodszor pedig azért nem, mert ha a közönség áldozatokat hoz, akkor maga szeret annak felhasználásáról intézkedni és^maga szereti azt ellenőrizni., Nagyon sok súrlódásnak és elégedetlenségnek volna alapja ez az említett megoldás. A legnagyobb akadály azonban az lenne, hogy a törvényhatóságok számára újabb bevételi források felkutatása, tehát a közönségnek újabb tetemes