Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-134

Az országgyűlés képviselőházának ll majd ia 'belügyi tárca vitája során fog nyilatkozni. A hadikölcsönök kérdése annyira agyoncsépelt dolog, hogy dfbt újat mondani már nem lehet, és egyelőre talán megoldást sem lehet rá találni. Én azonban azt íbiszem, mélyen t. Képviselőház, hogy van egy vonatkozása ennek a kérdésnek, ahol valamit kellene segíteni, még pedig a legkisebb hadikölcsönjegyzőknek, az 1000—2000 koronás hadikölcsönjegyzőknek a dolgát végleg likvidálnunk kellene. A háborúban előfordult, — mint tiszt én is hazaengedtem ilyen módon katonákat — hogy valaki jegyzett 200—300 korona hadikölcsönt és akkor kapott szabadságot.' Igen sok szegény ember egész vagyonát, 500—600 koronát fektetett bele ezekbe az 1000—2000 koronás hadikölcsönökhe és éppen ezek a legszegényebb emberek, (akiknél az 100—200—500 korona vagyont jelentett annakidején, nem részesülnek semminéven nevezendő segítségben., Nagyon könnyen likvidálni lelhetne talán ezt a dolgot úgy, hogy ezeket az 1—2000 koronán aluli eredeti hadikölcsönjegyzőket valahogy egyszersmindenkorra kielégítsék és ezáltal az államnak hadikölesön-kötelezettsége lényegesen csökkenne. A legnagyobb méltánytalanság az,, hogy a 10—20—50.000 koronát jegyzők mégis csak hozzájutnak évek során valami segélyhez, ha nem is sokhoz, csak éppen ezek a legszegényebb kisemberek, falusiak, napszámosok, cselédek, öreg cselédek hiába kérnek, nem kaphatnak, mert a szabályok úgy szólnak, hogy 1000—2000 koronára csak akkor kaphatnak segélyt, ha már egészen a koldulás szélén állanak. A legokosabb volna ezt egyszerűen kivágni ebből az egész kérdésből; én azt hiszem. hogy 10 vagy 20%-os valorizálással meg lehetne oldani az egész ügyet. A telepítési javaslatnál már elmondtam azt, hogy az államnak tulajdonképpen nem is kerülne ez az egész ügy pénzébe, mert ha kimondaná azt, hogy ezeket a kölcsönöket elfogadj kiosztott földek vételáraként, iákkor tulajdonképpen nem tartoznék semmit sem kifizetni a hadikölcsönjegyzőknek; rászánná 20—30.000 hold föld árát és ezzel az egész dolgot likvidálná, az egyik zsebéből a másik zsebébe átteszi és ezzel elintézte ezt az igen fájó kérdést. Kint a vidéken az, akinek kiosztott földje van, meg tudja szerezni azt az 1000—2000 koronás hadikölcsönt, beadja és ezzel elintézték az ügyet. Az is jól járt, akinek 1000—2000 koronás hadikölcsöne volt» az a szegény ember is, aki a földet kapta. Beszámítják neki ezt a hadikölcsönt (bizonyos méltányos valorizációval a kiosztott földek árába, és lényeges törlesztést eszközölt az állam. Nagyon kérem a 'belügyminiszter urat, hogy vegye pártfogásába ezeket a kisembereket., TTgy sírnak és olyan elhagyatottak ezek az emberek; őket használják ki leginkább politikai agitációra, aminek semmi rációja sincs, hiszen mindnyájan meg vagyunk róla győződve» hogy a kormány jót akar és jószándókkal van, minek adjuk hát akkor ezeket az embereket oda különféle agitációk eszközeiül. Egy másik kérdés a fegyvertartási engedélyek kérdése. Ez megint egy parasztkérdés. A helyzet az, hogy ma a falusi ember nem juthat fegyvertartási engedélyhez. Ez csak úgy kimondva talán nem jelent semmit sem, de ha gyökerére nézünk, akkor nagyon sokat jelent. A helyzet tudniillik az, hogy azok, akiknek nincs fegyvertartási engedélyük, nem pályázhatnak vadászterületre, ennek folytán a vadászbérleteknél nincs kellé' konkurrencia, igen t, ülése 1936 május 25-én, hétfőn. 155 olcsón adják ki a vadászbérleteket. Mi ennek árhátránya? Az első hátránya az, hogy a községek, amelyek ezt a vadászbérösszeget kapják, alig jutnak valami bevételhez. A helyzet az, hogy egy hold után legtöbb esetben 50—60 fillér az a vadászati bérösszeg, amelyet az egyes kisgazda kap. Ezzel szemben horribilis kárt kell szenvednie annak a szegény parasztembernek azért, mert az apró vadak rendkívül sok kárt okoznak a mezőkön. Ne méltóztassék ezt könnyen venni. Ha, egy szegény embernek, akinek egy hold földje van, lerágja a nyúl a két-három sor babját, akkor egész évre szóló babját pusztította el, heveti kétszer, beveti háromszor és mindig látja, hogy nem termett semmi sem. A keserűség nő az ember lelkében, több kárt csinál lelkileg, mint amennyi hasznot az egész vad hoz az országnak. (Meskó Kudulf: .Mindig az orvvadászok hangoztatják a babevést!) Majd a vadászati törvénynél, a földmívelésügyi tárcánál leszek bátor..,. Hlnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a költségvetéssel foglalkozni. A kérdés, amellyel a képviselő úr foglalkozik, helügyi probléma,, de nem tartozik a költségvetéshez. Csoór Lajos: Hogy (befejezhessem ezt a mondatot, csak azt jegyzem meg, hogy a földmívelésügyi tárca költségvetésénél leszek bátor ezzel a kérdéssel foglalkozni, de nézetem szerint a fegyvertartási engedélyek kiadása lehetővé tenné, hogy polgáremberek is résztvegyenek a^ vadászterületek bérbevételénél, amiáltal jobb árakat lehetne elérni és a községek háztartását jobban rendbe lehetne hozni. Magát a költségvetést illetőleg ellenzéki oldalról is kénytelen vagyok elismerni, hogy minden lehető megtörtént arra vonatkozólag, hogy a, rendelkezésre álló keretek között azok a célok, amelyek a belügyi tárca költségvetésének keretébe tartoznak, lehetőleg helyesen dotáltassanak. Különösen örvendek annak, — ezt már előttem szólott képviselőtársaim is kifejtették és így ezt nem akarom ismételni — hogy a közegészségügyi kérdéseket a tárca költségvetése nagy mértékben támogatja. Itt saját tapasztalatomból mint speciális dolgot a kutak kérdését említem meg. Az én kerületem községei azt határozták el, hogy maguk fúrnak kutat. A belügyminiszter úr talán helyezkedhetnék arra az álláspontra, hogy ahol a községek maguk is hozzájárulnak a kutak fúrásához, segélyt adna a községeknek, amiáltal több kútfúrást lehetne eszközölni; hiszen ha nálam például szegény napszámos, kubikos községek vállalkoznak arra, hogy egy esztendőben három artézi kutat fúrnak, ezt más községben is mieg lehetne tenni, hogy ugyanolyan arányban járuljanak hozzá a költséghez, amilyen arányba a, belügyminisztérium őket támogatja. Ugyancsak a közegészségügyi kérdésekkel függ^ össze &

r falusi lakosság kórházi és betegápolási költsége. Látom, hogy a belügyminisztérium ennél a címnél a betegápolási költségek fedezetére igen tekintélyes összeget vett fel, ez elismerésreméltó dolog. Nekem ezzel kapcsolatban a végrehajtás tekintetében az volna a kérésem, hogy a 6000. számú rendeletnek azt a rendelkezését, amely úgy szól, hogy a betegápolási költségekért felelős először az ápolt maga, azután házastársa, azután szülője és gyermeke, legalább annyiban méltóztassék megszorítani, hogy csak akkor felelősek egymásért, ha együtt vannak, ha tehát a gyermek együtt lakik a szülőjével, vagy a szülő a gyermekkel. Ne forduljon elő az, hogy a gyér-