Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-134

Az országgyűlés képviselőházának 1< désre hivatalosan kapnánk választ. Éppen ez is mutatja, amit a most közbeszólott képviselőtársam mondott, hogy volt olyan munkaadó, akit feljelentettek és megbüntettek. Már most minden ilyen munkaadót feljelenteni nem tudunk. Ezért kellene hivatalból kötelezni minden vállalatot, hogy jelentsék be a munkások létszámát, (Malasits Géza: Hát a fővárosi üzemek betartják?) és jelentsék be, hogy ezek között kik a hadirokkantak, mert csak így tudnók megállapítani, hogy tényleg betartják-e a törvényben előírt kötelezettségüket. (Malasits Géza: De a főváros üzemei is tartsák be, ahol maguk az urak! — Petrovácz Gyula: Ott is!) Mindenütt kivétel nélkül. A munkaközvetítésről már szólottam az általános vitánál. Most is (megemlítem, hogy a hadirokkantaktól kapom a panaszt, hogy milyen rossz és nehézkes a munkaközvetítőjük. Az állami munkaközvetítő a Honsz. központjának bejelenti, hogy X. Y. gyárban egy hadirokkantat kér, azután pedig a központ a kerületi csoportoknak, a kerületi csoport a Honsz. központnak jelenti be, s mire visszakerül a munkaközvetítőhöz és a gyárhoz az ügy, a hadirokkant már elkésett munkahelyéről. Itt tehát egy gyorsabb, a gyakorlati életnek megfelelőbb közvetlen hadirokkant-munkaközvetítőt kellene kreálni. Ami a 17,700.000 pengőnyi költségvetési öszszeget illeti, amely összeg két esztendő óta, szerepel a költségvetésiben, szeretném, ha kijelentené a kormány, hogy ezt egy olyan keretnek tekinti, amelyen nem változtat, s szeretném, ha egyelőre öt esztendőre kimondaná, hogy ezen a kereten belül, amennyiben fogy a hadirokkantak iszáma, tehát ami kiesés van, ezt a kiesést pótolja azoknak a szegény hadiö*vegyeknek és 25%-os és egyéb hadirokkantaknak a segítésével, akik a betegségük miatt egyébként sem tudnak munkához jutni, vagy ha igen, akkor csak nagyon kis százalékban, s ezzel a megélhetésük pótolva lenne, (vitéz Árvátfalvi Nagy István: Ténylegesen a keretrögzítés megvan!) T. Ház! A járadékemelés kérdését igazán nem is merem szóvátenni, pedig erre maguk a hadirokkantak kértek. A hadirokkantak havi 2 pengője, a hadiözvegyek 5 pengője és az árvák 2 pengője olyan nevetséges kis összeg, hogy erre már a kormánypárti oldalon is, amikor ezt a törvényt tárgyaltuk, azt mondották, hogy lehetetlenség ezzel a kis összeggel odaállani. A kormánynak kellene gondoskodnia arról, hogy ezeket a legszegényebb sorsban levőket valatnuiképpen segítse. Nem tudom,- mennyi a rokkantadó, ez nincs kitüntetve. Bár a zárszámadást nem néztem meg, azt hiszem, 15—16 millió pengő van a zárszámadásiban megemlítve. De a rokkantadó céladó, tehát direkt erre a célra adózik a polgárság. Ezt nem a kormány adja, ez nem az állam költségvetését terheli, hanem az adózó polgároknak egyenesen erre a célra való megadóztatása.. Ehhez tehát minden polgár hozzájárul, és ez nagyon helyesen van így. Éppen azért nem szeretném, ha ebből a céladóból egyetlen fillért is más célra fordítanának, mint a hadigondozottak ellátására. T. Ház! A vitézi telkek mintájára, rokkant-telkeket is kérnek a rokkantak, éspedig nemcsak vidéken, hanem Budapesten és Budapest környékén is. Továbbá, azt kérik a kormánytól, — és etekintetben a mai állapot itt Budapesten különösen sérelmes .— hogy egységes típusú árusbódékat engedélyezzenek nekik, mérsékelt bér mellett, úgy, mint külfölKÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ. VIII. h-4. ülése 1936 május 25-én, hétfőn. 125 dön. A külföldi városokban ezt a kérdést már mindenütt megoldották, szép, csinos kis bódékat állítottak fel, amelyek a város szépségét nem rontják, és amelyeket mérsékelt áron tudnak bérelni a hadirokkantak. Ezt kérném én a jelenlévő miniszter úrtól is. A harmadik kérdés, amelyet meg akarok -említeni, a közüzemek kérdése. A közüzemek kérdését a belügyminiszter úr előadója hozta a parlament elé, és elhatároztuk, hogy úgy az állami, mint az egyéb hatósági közüzemeket törvényes úton megszüntetjük. Ö fel is sorolta a megszüntetendő üzemeket. Én, természetesen a kézmüiparjellegű üzemekről szólok, nem pedig a gáz-, víz-, elektromos- és egyéb közhasznú üzemekről, amelyeknél a közérdek is megkívánja, hogy fennmaradjanak. A megszüntetendő üzemek között szerepeltek a laktanyáknak, a rendőrségnek és a többi karhatalmi alakulatoknak cipész-, szabó- és egyéb műhelyei is, amelyekre nézve a belügyminiszter úr kijelentette, hogy megszüntetendők. Ugyancsak kapom az értesítést a budapesti férfiszabó ipartestülettől, a cipész ipartestülettől, hogy nemcsak javítást, sőt nemcsak egyenruhákat, hanem polgári ruhákat is készítenek ezekben a laktanyai műhelyekben, pedig ezt a törvény, illetve miniszteri rendelet tiltja. Éppen ezért emelem fel szavamat és hívom fel a miniszter úrnak figyelmét arra, hogy ezekben a műhelyekben a szükséges javításokon felül az ilyen polgári ruháknak és egyebeknek elkészíttetését szüntesse be. Semilyen hatóságnak, de főleg az államnak nem szabad konkurrenciát csinálnia az adófizető polgárságnak. Különös sérelem — és ezt minden költségvetési vitában szóváteszem — az Országos Ruházati Intézet működése. Nem azért hozom ezt fel, mintha fájna nekem az, hogy itt egy intézet működik, (Homonnay Tivadar: Tengeri kígyó!) hanem azért, mert ennek az üzemnek megszüntetése kedvező morális hatást váltana ki, azokból a, szegény iparosokból, akik azt látják, hogy azért kevés a munkájuk, mert egy államilag támogatott közüzem működik és elveszi munkalehetőségüket. (Homonaiay Tivadar: Már a népjóléti minisztériumnál sürgettük!) A háhorú alatt létesítették ezt az Országos Ruházati Intézetet a honvédtiszti alapból. Ez az alap elveszett. Közöltem, hogy mennyit fektettek bele. A minisztérium most megy a pénz után, ezért tartja fenn az üzemet, ezért csinál jogtalan konkurrenciát a,z adókkal terhelt iparosoknak. A további sérelem az, hogy ez az üzem különleges kiváltságokat élvez. Mert még ha ez is ugyanúgy fizetne adót, ugyanolyan közteherrel volna sújtva, akkor is helyteleníteném, mert az államnak nem feladata, hogy ilyen szabóipari, vagy cipészüzemeket fenntartson, hagyja ezt adófizető iparosaira, de ez az intézet még kivételeket élvez. Eltekintve attól, hogy rendszerint magas katonai személyek a vezetői, akik természetesen befolyásukkal, fellépésükkel a munkavállalásnál hivatalos támogatásban részesülnek, a közszállításban — és ezt hangsúlyozom — verseny nélkül vehet részt. Nem is kell ennek az intézetnek pályázni, az Országos Ruházati Intézet egyszerűen kap egy bizonyos százalékot minden közszállításból azon az áron, amelyen valamelyik pályázó ajánlatot tett. Még hozzá a saját pénzével versenyzővel szemben annyi előnye is van, hogy nem az elkészített munka leszállítása után hónapokkal r kapja meg a pénzét, hanem amint megbízták egy munká17