Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-121

Az országgyűlés képviselőházának 121. hetne, illetőleg' amelyeket minden további nélkül beruházásokra lehetne fordítani, de majd a költségvetés vitája során lesz módunk arra, hogy kimutassuk, miszerint becsületes, rendes, igazságos kék ceruzával lehetne a költségvetésből összegeket törölni, amelyeket fel lehetne használni produktív, termékenyítő gazdasági célokra. A helyzet tényleg az, hogy pang az iparunk, a kereskedelmünk, és ha arra gondolok, hogy mi történt itt tegnap Éber Antal képviselőtársunk és a jobboldali képviselők között egy bizonyos kereskedelempolitikai kérdésiben, a gabonaértékesítés kérdésében, akkor meg kell állapítanom... (Esztergályos János: Legjobb volna kitörölni a naplóból!) Elnök: Esztergályos János képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Farkas István: ...hogy itt tulajdonképpen arról vitatkoztak és az volt a tendenciája a kétirányú felszólalásnak, hogy az egyik a kereskedelemnek akarja juttatni az üzletet, a másik pedig a gazdáknak. Arról azonban, hogy itt bent a fogyasztást emeljük s a 3 és félmillió koldust kenyérfogyasztóvá tegyük, egy szó sem esett a t. Hájban; erről nem beszéltek, holott a baj az, hogy a tömeg lerongyolódott, iparunk tönkrement, leégett. Aki a háború óta, 1918 óta nem volt Budapesten és ma végigmegy a Váciúton, az nem ismer rá. Békében a Váci-úton 80.000 munkás dolgozott a .gyárakban, ma nem dolgozik alig 5000. A gyáripart leépítették. Amikor itt arról van szó, ihogy^ beruházásról beszéljünk, a munka megindításáról beszéljünk, iákkor valóban a reális állapotokat kell figyelembe venni. En keveslem ezt a beruházást és hangsúlyozom újra, hogy a beruházásra többet kellene és többet kell fordítani. Mert hiába, nálunk nagyon egyoldalú a gazdasági élet támogatása, annyira egyoldalú, hogy itt bent az országiban éhezni hagyják az embereket és ráfizetünk arra, hogy kivigyük állatainkat és búzánkat a külföldre, de egy krajcárt sem adunk a nyomorgó, az iskolába nem járó falusi gyermekek és a falusi népesség érdekében. (Gr. Festetics Domonkos: Ez nem áll!) Akkor nem ismeri a falusi népesség sorsát. Tessék lemenni Csongrádra vagy más vidékekre. Megállapított tény, hogy lehetetlen állapotok között él a magyar nép, élnek a magyar testvérek és senkinek nem jut eszébe, hogy ezeknek kenyeret kellene adni. Ajándékot kér a kormány másoktól és a jószívű emberek adnak csak kenyeret a népnek. Hol van a középosztály? A földön fekszik, tönkrement, nincs exiszteneiája, nincs életlehetősége. Ha önök elmennének egy iparosgyűlésre, egy asztalos-, egy szabó- vagy bármilyen kisiparosgyűlésre és érintkeznének ott az emberekkel, akkor meghallanák, hogy olyan borzalmas állapotok vannak most ebben az országban, amilyenek még nem voltak. Az én fiatal gyermekkoromhan, amikor a kapitalizmus kezdett kialakulni, nem voltak olyan nyomorúságos állapotok, mint amilyenek ma vannak. Ehibérek, nyomorult ibérek vannak és a kisipar teljesen tönkrement, mert nincs fogyasztóképes publikuma sem a falunak, sem a városnak. Alig néhány ezer emher, talán kétmillió ember él ebben az országban a nyolcmillióból rendesen, hatmillió pedig rosszul táplálkozik és ruházkodik, nem tud olyan lakásban lakni, amilyen/ben kellene, nem tudja szükségleteit fedezni, így természetes tehát, hogy pang az ipar. A korülése 1936 április 30-án, csütörtökön. 83 mány pedig azt teszi, hogy prémiummal kiviszi az országból a mezőgazdasági terményeket, a búzát és az állatokat, itthon pedig éheznek, pusztulnak és tönkremennek a magyar testvérek. Amikor erről ;

a kérdésről beszélünk, akkor ez igazán megérdemli, hogy az egész Ház. itt legyen és törjük rajta a fejünket kölcsönösen, hogy olyan intézkedéseket tegyünk, amelyek alkalmasak a munka megindítására és megteremtésére. Az építkezés megszűnt, a vasipar nemhogy növekedne, hanem tönkremegy, nagyiparunk tönkremegy, ha nem volna az a kis katonai rendelés, egészen elpusztulna. A kisipar is egészen elpusztul, mert a fogyasztóközönség, a munkásosztály, a középosztály nem képes szükségleteit fedezni; a munkabérek leszálltak, a mezőgazdaságból kiszorult a 'munkásság, a technika kiszorította az iparból, a mezőgazdaságból, kiszorította a hivatalokból a gép a könyvelőket, a számolókat, azokat az embereket, akik azelőtt kézzel végezték el ezt a munkát; most elvégzik géppel és itt van a nagy emberfelesleg. Ezt teszik ahelyett, hogy elhelyeznék őket. Nemetországban, amikor a telepítést csinálták annak idején, azért csinálták, hogy a technika fejlődése folytán kiszorult ipari munkásságot elhelyezzék és kitelepítsék. Nálunk még azt sem teszik meg, hogy a magyar parasztot, a földmívest telepítsék le, csak azt hajlandók letelepíteni, akinek pénze lesz a földet megvásárolni. Ha ilyen gazdasági intézkedéseket tesznek, akkor természetes, hogy az ország szociális viszonyai mindig lejebb és lejebb süllyednek és mindig nagyobb lesz az az ür, amely elnyeléssel fenyeget bennünket. A drágaság pedig növekszik, ugyanakkor, amikor a munkabérek lesüllyedtek az iparban, a kereskedelemben és a hivatalokban. Az ifjúság elhelyezése, amelyről annyit szavaltak és amellyel annyi tapsot arattak le egyes urak, az is azt jelenti, hogy elbocsátottak egy 300 pengős tisztviselőt és vettek 'fel helyette 80 pengősét. A kapitalizmusnak mindegy, akárkit vesz fel, akár zsidót, akár keresztényt, a tőkének mindegy, csak haszna és rebachja legyen. A helyzet az, hogy mindenhol leszorították a munkabéreket, a fiatalság nem tud elhelyezkedni, az ápari munkások nem tudnak elhelyezkedni és ráadásul csinálják az éhségbéreket, amelyekről még később akarok beszélni. Most a drágaságról óhajtok egy pár szót szólni. Most jelent meg egy fővárosi tanácsnoknak, Rosta tanácsnoknak kimutatása arról, hogyan növekedett a drágaság az utóbbi időben. A jelentés részletesen kimutatja, hogy a tavalyi árakhoz képest a legnagyobb emelkedés a burgonyánál mutatkozik, 73%-kal drágább, mint tavaly volt és így végig az összes élelmiszerek ára m'ind emelekedett, alig egypárnál van esés, mindenhol emelkedés van, a hérek pedig lesüllyednek. Természetes dolog, hogy a ^ogvasTitás csökken a városokban, már pedig ha a városi népesség nem tud fogyasztani, ha Budapest milliós lakossága úgy él, hogy nem tud kellőkép táplálkozni, akkor a mezőgazdasági termékek nem foeynak, a kormánynak prémiummal kell kiszállítani, mert .máskép nem tudja értékesíteni. De így van ez végig az egész vonalon. Ami a közmunkákat és az inségm unkákat illeti, adnak a nélkülöző, az éhező embernek eery kis levest Budapesten, egy kis hulladékot máshol és kell valamit érte dolgozni. Ma már azon12*