Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Tartalom. VII 128. ülés. 1936. évi május hó 13-án. Elnöki előterjesztések. — Elnök indítványára a Ház felhatalmazást adott a kir. ügyészségnek arra, hogy Eckhardt Tibor által a magyar országgyűlés képviselőháza sérelmére állítólag elkövetett rágalmazás, illetve becsületsértés vétségének megtorlása végett a bűnvádi eljárást hivatalból szorgalmazza. — A belügyminiszter nyilatkozata.— Az 1936/37. évi állami költségvetés. Hozzászóltak : gr. Károlyi Viktor, Eckhardt Tibor, Németh Imre, Takács Ferenc, Petrovácz Gyula, Gaal Olivér, Nyiri István, Horváth Zoltán. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjénekmegállapítása. — Interpellációk : Mózes Sándor — a belügyminiszterhez — a független kisgazdapárti polgárok jogtalan üldözése tárgyában. — A belügyminiszter válasza. — Gergelyffy András — a belügy-, valamint a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez — középiskolai tanulóknak kommunista szervezkedésben való részvétele tárgyában. — A belügyminiszter válasza. — A vallás- és közoktatásügyi miniszter nevében Tasnádi Nagy András államtitkár válasza. — Payr Hugó — a földmívelésügyi- és a belügyminiszterhez — a kisoroszi legeltetési társulatnál előfordult visszaélések tárgyában. — Müller Antal — a belügyminiszterhez — a BESZKÄRT alkalmazottak kereseti adójának áthárítása és nyugdíjjárulékuk felemelése tárgyában. — A belügyminiszter válasza. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése, 401 129. ülés. 1936. évi május hó 14-én. Elnöki előterjesztések. — Darányi Kálmán, a miniszterelnököt helyettesítő földmívelésügyi miniszter, benyújtotta az 1936/37. évi hivatalos statisztikai munkatervről szóló jelentést. — Az 1936/37. évi állami költség- , vetés. Hozzászóltak : Drozdy Győző, Bródy Ernő, Patacsi Dénes, Farkas István-, Homonnay Tivadar, Czirják Antal, Alföldy Béla, Payr Hugó, Tóth Pál. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. Hozzászóltak : Kertész Miklós és Makkai János. — Személyes kérdésben felszólalt : Rajniss Ferenc. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesítése 461 130. ülés. 1936. évi május hő 15-én. Elnöki előterjesztések. — Az 1936/37. évi állami költségvetés általános vitája. Hozzászóltak: Rupert Rezső, Béldi Béla, Fábián Béla, Müller Antal, Némethy Vilmos, vitéz Sebestyén Kálmán, Láng Lénárd, vitéz Várady László, Tauffer Gábor, Plósz István. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Személyes kérdésben felszólalt : Györki Imre. (Az u. n.Rajniss-f éle levél-kópia ügy.) — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. 516 131. ülés. 1936. évi május hó 18-án. Elnök bemutatta a miniszterelnök átiratát, amelyben közli, hogy szabadságának tartamára a kormányzó, a miniszterelnöki teendők ideiglenes vezetésével Darányi Kálmán földmívelésügyi minisztert, a honvédelmi minisztérium ideiglenes vezetésével pedig vitéz Kozma Miklós belügyminisztert bízta meg. — A magyar állam 1936/37. évi költségvetése. Hozzászóltak : Fropper Sándor, Mándy Sándor, Meizler Károly, Szeder János, Horváth Ferenc, Pintér József, Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése , 569