Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-120

Az országgyűlés képviselőházának 12\ 1935. évben a szándékoltnál kevesebb termett. Ebben az irányban az^ érdekeltek egymás kö­zött és a két minisztériummal le is tárgyal­ták a kérdést és ezek a tárgyalások eredményre is vezettek. A két érdekeltség ugyanis abban állapodott meg, hogy az elkövetkező két év, tehát az 1936. és 1937. évek mindegyikében éyenkint 400.000 q-val több cukorrépa termelé­sére fognak szerződést kötni, mint amennyire az 1935. évben termelési szerződést kötni köte­lesek voltak. Ez éppen kiegyenlíti a mérleget, amennyiben az 1935. évben cukorgyártási cé­lokra kereken 750.000 q-val kevesebb cukor­répát szállítottak be a cukorgyárakba, mint amennyi tervezve volt. Ez a megoldás az összes érdekelt tényező­ket kielégíti, mert a nagyobb répatermelési lehetőség nemcsak a répa termelésére jogosult gazdákat juttatja előnyhöz azáltal, hogy na­gyobb mértékben űzhetik ezt a rentábilis me­zőgazdasági termelési ágat, de a mezőgazda­sági munkásoknak a szempontjaiból is kedvező, mert >a nagyobb répatermelés, mint egyik leg­munkaigényesebb mezőgazdasági termelési ág, a munkaalkalmakat is szaporítja. Végül ez a megoldás a cukorgyárak szempontjából is el­fogadható, mert, bár a tervbevett többterme­lés kétségtelenül veszteséges és körülbelül egészben felemészti azt a hasznot, ami a cukor­gyáraknak az 1935. évi abnormis répatermés következtében jutott, mégis a gyárak nagyobb foglalkoztatását jelenti és ezúton a gyárak munkásainak is több munkalehetőséget biz­tosít. Az interpelláló képviselő úr interpelláció­jának második részében a belföldi cukorfo­gyasztás emelésére és a veszteséges cukor­export kiküszöbölésére vonatkozólag tesz ja­vaslatokat. Ezeknek a javaslatoknak a lényege a szociális szempont, vagyis az, hogy az olcsó áron való export helyett inkább az arra rászo­ruló belföldi rétegeket kellene olcsó cukorhoz juttatni. Ez a probléma rendkívül nehéz és azzal már sokat foglalkoztam. Minden olyan kísérj let, amely egy időben két különböző áru, olcsó és drágább cukrot akar forgalomba hozni, ku­darccal kell hogy járjon, mert nincs olyan tö­kéletes ellenőrzés, amely mellett meg lehetne akadályozni, hogy a nagyobb tömegben kiosz­tott olcsóbb cukor jogosulatlanok kezébe ne ke­rüljön. A cukorár általános leszállítása sem járható út, mert ez éppen általánosságánál fogva olyan mérvű nem lehet, hogy azoknak a szempontjából, akik cukrot azért nem tud­nak venni, mert nincs rá pénzük, a helyzetet lényegesen változtassa és így tapasztalat sze­rint is közel sem nő a cukorár leszállítása kö­vetkeztében a fogyasztás olyan mértékben, hogy a nagyobb fogyasztás ellensúlyozni tudná az adó- és árleszállítás révén jelentkező bevé­teli hiányt. Mindezek dacára ott, ahol tényleg szükség van, igyekszem segíteni és hogy ha tényleg szükség van, tudok is segíteni, mutatja, hogy az idén is sikerült 11 vágó a cukrot teljesen in­gyen biztosítanom a Zöld kereszt akció szá­mára és ezáltal elérnem, hogy százezer gyer­mek a tél folyamán a szükséges cukorral el legyen látva. A szociális szempontot tehát ki tudtam elégíteni. Az elmondottakkal a választ a földmívelés­ügyi miniszter úr helyett is, vele egyetértőleg adtam meg. Kérem, hogy válaszomat tudomá­sul venni szíveskedjék. Budapest, 1936. évi már­cius hó 31-én. Dr. Fabinyi Tihamér s. k., m. kir. '. ütése 1936 április 29-én, szerdán. 51 pénzügyminiszter.« (Zaj a bal- és a szélsőbal­oldalon. ~ Esztergályos János: Milliókat vág­nak zsebre a cukorgyárak!) Elnök: Az interpelláló képviselő urat meg­illeti a viszonválasz joga. Horváth Ferenc: T. Képviselőház! A mi­niszteri válaszból épúgy, mint az interpellá­ciómból is megállapítható, hogy az 1935. év őszén termett cukorrépa mennyiségileg gyen­ge volt, a minőség azonban jó volt. Ez a meny­nyiségi kevesblet a miniszter úr válasza sze­rint 750.000 q-át tett ki, vagyis a rendes évi cukorrépatermelésnek 10%-át. Megállapítottam már interpellációmban, hogy ez a 10%-kal ke­vesebb cukorrépamennyiség ugyanannyi cuk­rot eredményezett, mint az elmúlt évek na­gyobb termése. A magam részéről azt a kon­zekvenciát vontam le ebből, hogyha a keve­sebb répamennyiség ugyanazt a cukormeny­nyiséget eredményezte, akkor ez a 750.000 q kevesblet, amelynek pénzbeli értéke 1,600.000 pengőt tesz ki, azoknak a répatermelőknek a kártalanítására volna fordítandó, akiknek a termése nem 10, hanem sok helyen 20—30— 40%-kai volt kevesebb, mint a normális évek­ben szokott lenni. Éppen abból a tényből, hogy az országos átlagban 10%-kal volt kevesebb a termés, kell megállapítanom azt, hogy sok­helyen a termés elérte a normális mennyisé­get, sokhelyen pedig a 10% átlagon lényege­sen alulmaradt. A cukorgyáraknak a termett cukorrépa minőségének a jóságából eredő különhaszna azonban nemcsak 1,600.000 pengő volt, hanem ennél jóval nagyobb, mert a gyárak megtaka­rították még azt a gyártási költséget is, ame­lyet ennek a 750.000 métermázsa cukorrépának a feldolgozása jelentett volna. Minthogy pe­dig egy métermázsa répa feldolgozása körül­belül 4 pengőbe kerül, a cukorgyáraknak ezen a címen, ha a teljes költséget vennők, 3 mil­lió pengőt, ha pedig csak a felét veszem a költségnek, akkor is legalább másfél millió pengőt kellett megtakarítaniuk. A cukorgyá­raknak tehát legalább 3 millió pengő külön­hasznuk volt egyrészt a kevesebb répaátvétel folytán, másrészt pedig a kisebb feldolgozási költség folytán. És a cukorgyárak mindezzel szemben azt az engedményt tették a minisz­ter úr válasza szerint, hogy az elkövetkező két esztendőben, 1936-ban és 1937-ben, 400.000— 400.000 métermázsával többet termelhetnek a termelők és a gyárak kötelezik magukat en­nek a többletnek az átvételére. A cukorgyáraknak ezt az áldozatát egyál­talán nem találom arányban állónak azzal az előnnyel, azzal a haszonnal, amelyet az elmúlt évi termésből élveztek. Ez a 400.000 méter­mázsa többlet a cukorrépatermés 5%-a. Ezt az 5%-os többletet Csehszlovákiában is, Német­országban is koncedálták, nyilván azért, mert úgy látták, hogy egyrészt a cukorfogyasztás terén, másrészt a cukor európai értékesítése terén jobb kilátások, jobb lehetőségek várha­tók. Ezt az 5%-ot tehát a magunk részéről, magyar részről, nem tekinthetjük egyenérték­nek azzal a veszteséggel, azzal a hátránnyal, amelyet az elmúlt évben szenvedtek a gazdák. Kérdésem második része a cukor értékesí­tésére vonatkozott. A miniszter úr válaszában azt mondotta (olvassa) : »Az általános árleszál­lítás nézetem .szerint azért nem vihető ^keresz­tül, mert a tapasztalás szerint nem nő a fo­gyasztás olyan arányban, hogy ellensúlyozná az adó- és árleszállítás révén jelentkező bevételi hiányt.«

Next

/
Thumbnails
Contents