Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-120

44 Az országgyűlés képviselőházának 120. ülése 1936 április £9^én, szerdán. inkompatibilis helyzeteknek újabb és újabb te­remtése: ennek a háznak a függetlenségébe ve­tett hitet ingatja meg, (Egy hang balfelől: Van még ilyen?) ez pedig semmi körülmények között sem érdeke az- országnak. En tehát minden sze­mélyi él nélkül arra kérem az igen t. pénzügy­miniszter urat, hogy amikor ezt a javaslatot tárgyaljuk, egy újabb összeférhetlenség megte­remtésétől méltóztassék eltekinteni. (Horváth Zoltán: Nagyon helyes!) Az imént emiitett elvi kifogásom következ­tében és ímert a kisbirtok hiteligényeinek a kielégítését nem honorálj törvényjavaslat, nem vagyok abban, a helyzetben, hogy az elvi egyetértés dacára is elfogadjam ezt a javasla­tot. (Elénk helyeslés és éljenzés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Rakovszky Tibor jegyző: Czermann Antal! Czermann Antal: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársaim elfogadták a törvény javas­latnak az alapgondolatát, hogy a koncentráció indokolt és arra szükség van. Eckhardt Tibor t. képviselőtársam beszédében azonban aggodal­mát fejezte ki a,bban az irányban, hogy vájjon a kisbirtokostársadalom hiteligényei ilyen ha­talmas nagy intézetben megfelelő 'megértésre és gondozásra találnak-e ? A magam részéről úgy érzem, hogy nem volt felesleges ezt megeanlí­temi, veszedelmet, aggodalmat azonban nem lá­tok, mert a Magyar Földhitelintézet statiszti­kai adatait vizsgálva megállapítottam, hogy közel 73 éven át folytatott működése alatt, ami­kor közel 30.000 ilyen jelzálogkölcsönt folyósí­tott az intézet, ebből a 600 pengőtől 12.000 pen­gőig terjedő kölcsönök száima 16.000 volt. Ez a példa^ is mutatja, azt, hogy ez a kérdés meg­valósítható, de a 'megvalósításnak mindenesetre egyik előfeltétele az, hogy az az altruista szel­lem, amely olyan egészséggel, hűséggel és kö­vetkezetességgel honosodott meg a kisbirtokosok Országos Földhitelintézetében, az Országos Földhitelintézetben is (meglegyen, hogy ez az intézet ezt a hagyományt is hűséggel vegye át és akkor meg vagyok győződve arról, hogy ép­pen a szakszempontok képviseletében .megjelenő iöldmívelésügyi miniszter úr, illetőleg képvise­lője az igazgatóságban garanciája lesz* annak, hogy a kisbirtokhitel is 'megfelelő gondozásban fog részesülni. T. Ház! Az kétségtelen, hogy ez a koncen­tráció helyes, jó és egészséges lesz, mert hiszen racionalizálást jelent és jelenti egyúttal az erők egyesítését is. Nem kétséges az, hogy az ország területének megcsonkítása következtében nincs indokolva ma az, hogy a nagy-, közép- és kis­birtok hitelellátása három különálló és önálló szervezetben, illetőleg intézetben bonyolíttas­sék le. Különben is az állam területének csök­kenése következtében a birtokpolitika önként is, de meg az állami beavatkozás folytán is, új irányt vett fel kisbirtokképzés felé halad. Ez az új irány a megfelelő kifejlődés során egyúttal a kölcsönök egyneműségét fogja elő­idézni és ilyen módon még fokozottabb mértek­ben látszik indokoltnak az, hogy ezek az inté­zetek egyesíttessenek, hogy ezeknek az intéze­teknek az adminisztrációja egyszerűsíttessék és működésük olcsóbbá tétessék. Az erők egyesítését indokolja többek között az a körülmény is, hogy a telepítési és a hit­bizomyányi törvényekben inaugurált új birtok­politika súlyos és nehéz feladatokat fog róni erre az intézetre, amely e feladatainak a lebo­nyolítására csakis egy ilyen koncentrált, meg­erősödött állapotban yállalkozhatik. Mielőtt a törvényjavaslat taglalására rövi­den rátérnék, felteszem a kérdést, helyes-e tehát a kormánynak ez a hitelpolitikai elve, amely szerint a földhitelintézeteket racionalizálni kí­vánja és hogy mely körülmények késztették a kormányt arra, hogy ezt a helyesnek bizonyult elvet a gyakorlati életben alkalmazza. A gazdasági szervek racionalizálása nem­csak a magyar gazdasági élet jellemzője, ez vi­lágjelenség és az igazságtalan, oktalan békekö­tések nyomában támadt gazdasági helyzetből, az ebből fakadó krízisből keletkezett. A Párizs melletti békék megbontották a nagy gazdasági egységeket és megbontották, szétrombolták a gazdasági szervek működési területét. A jóvá­tételi fizetések, a dömping áron történt jóváté­teli szállítások még súlyosbbították a helyzetet és amikor kiderült az, hogy az amerikai köl­csönt nem invesztícióra, hanem jóvátételre for­dították, előállott a bizalmi válság, a hitelvál­ság, amely tőkeinséget idézett elő. A tőkeínség az ipari termelés egészségte­len fejlődése folytán a bankok immobilizáció­jához vezetett. Az ilyen módon keletkezett hi­telválság kényszerítőleg parancsolta a szaná­lási törekvéseket, amelyeket mindenütt meg­találunk, ahol felismerték a bajt és ahol a gyó­gyulás módját is keresték. A német biroda­lomban ezen a téren sok szép példát látunk, Az infláció idején 17.000 volt a részvénytársa­ságok száma, az 1934. év végén pedig 8618-ra csökkent le ez a létszám. A racionalizálási törekvések 1931 óta még erősödtek. 1934-ben 602 részvénytársaság szűnt meg 264 millió márka alaptőkével, 1933-ban pedig 598 társaság 1255 millió márka alaptőkével. (Meiszler Károly be­lép a terembe. Élénk éljenzés és taps a balolda­lon.) Az említett statisztikai adatok is bizonyít­ják azt, hogy a német birodalomban a gazda­sági tevékenység kényszerű racionalizálásá­nak formája a fúzió volt. A fúziónak a német gazdasági életben történelmi háttere van. A magángazdaságok a birodalom közjogi tagolt­sága folytán úgy fejlődtek ki, hogy minden szakmában párhuzamos vállalat volt. Idővel ez vezetett a koncentrációra. A fúziók az in­fláció idejében spekulatív célokat szolgáltak, a racionalizálás korszakában pedig a takarékos­sági szempontokat kívánták előmozdítani. A német birodalomban mutatkoztak a legha­talmasabb fúziók. A Reichsbahngesellsehaft megalakulása, a vegyipar koncentrációja, az acél-, a bútor-, a cukor- és fotóiparban jelent­kező koncentrációk voltak a leghatalmasabb fúziós törekvések. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a fú­ziók folytán pénzügyi téren nagy tőkemegta­karítások lehetségesek. Mindezeket a körülményeket csak azért említettem meg, hogy igazoljam azt, miszerint a kormánynak a pénzintézetek racionalizálá­sára irányuló törekvése összhangban van a eazdasági élet világjelenségeível és hogv a kormány a racionalizálás megoldására helye­sen választotta a fúziós formát. A másik kérdés az, vájjon a fúziók végre­hajtása időszerű volt-e. Az elv helyes voltát bizonyítja! az a körülmény is, hogy ia pénzügy­miniszter úr az 1935/36. számadási évre szóló költségvetés^ beterjesztése alkalmával mon­dott beszédében leszögezte, hogy a pénzinté­zetek bizonyos^ mértékben maguk is töreked­tek az egyszerűsítésre és helyzetük megerő­sítésére. ' Ügy látszik, a pénzintézetek összevoná­sára, egyszerűsítésére irányuló tendencia

Next

/
Thumbnails
Contents