Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-130

Az országgyűlés képviselőházának ISO. intézmény túl van dimenzionálva s különösen a kisiparosság nem képes a terheket viselni, (Ügy van! a balközépen.) Nagyon drága az adminisztráció, minden vonalon sok a panasz az Oti. ellen. Örömmel értesültem, hogy a belügyiminiszter úr azt mondta, hogy az idén a nyarát arra fogja szentelni, hogy az, Országos Társadalombiztosító Intézetet alaposan átvizsgálja és azután reformjavaslatokkal fog jönni. Nagy reménykedéssel nézek ezek elé a javaslatok elé. Különösen drágítlja a biztosítást az öregségi biztosítás. Méltóztatnak tudni, hogy ezt az öregségi biztosítást öt évvel ezelőtt vezették be és maga ez a biztosítás a keresetnek 4%-át teszi ki, tehát ez az egy olyan hatalmasán drágítja és súlyosbítja különösen a kisiparosság részére a járulékokat, hogy azok, mondhatom elviselhetetlenek, mégis drákói szigorral hajtják 'be, transzferálás, és árverezés van itt is, — mégis óriási Oti.-hátralékok vannak. Igaz, hogy a kormány gondoskodott arról, hogy az Oti.-hátralékokra vonatkozólag bizonyos megegyezés létesíthető, megállapítottak bizottságokat, ezek a bizottságok dolgoznak és • az 5000 pengőn aluli Oti.-adósokkal minden héten tárgyalásokat folytatnak. En a kisiparosok részéről úgy vagyok informálva, hogy, sajnos, (kérlelhetetlenül elutasítják őket és nem engednek azokból a 80—100—200 pengős hátralékokból, amelyek a legszegényebb, legkisebb iparosok hátralékai, és ezek az iparosok, éppen e miatt nem tudnak sohasem egálban lenni a rendes Oti.-fizetés ükkel. T. Ház! Az országos biztosítási intézménynél a kisiparnak a múltban mindig bizonyos kedvezménye volt, ez most, amióta Társadalombiztosítóvá alakították át, megszűnt, már pedig ez fontos volna. A kisiparosoknál foglalkoztatott segédek legnagyobb része az öregségi biztosítást fizetett 6—8—10 esztendeig és amikor önállósítja magát, — minthogy azután már nem kötelező, csak önkéntes tag lehet, — a legtöblb kimarad. Már most nem tudom, hogy a statisztika számolt-e azzal, hogy az így megj maradt nagy összegek nem tennék-e lehetővé azt, hogy az öregségi százalékkulcsot leszállítsák. Beszéltem azzal a statisztikussal, aki annak idején a törvény meghozatalánál a számításokat eszközölte; ő maga is azt mondotta, hogy egy kicsit elkalkulálták magukat és a 4% öregségi százalékkulcs magas és sok. Viszont ha itt az öregségi biztosításnál bizonyos megtakarításokat lehetne elérni, akkor én abba is belemennek és szívesen üdvözölném, ha a mostani járulék mellett magát a kisiparost is lehetne öregségi biztosításban'részesíteni, mert ő hozza az áldozatot és egyáltalán nem részesedik semmiben sem. Kétségbeejtő a kisiparos öreg kora, mert a kisiparosnak a munkában eltöltött élet után, nagyon sokszor koldusbot jut. (Petrovácz Gyula: Szegényházban!) Helyes Petrováez Gyula t. képviselőtársam közibeszólása, hogy: szegényháziban. Az a kisiparos, aki öregségére támasz nélkül marad, akinek már ereje nincs ahhoz, hogy munkát vállalhasson, a legboldogabbnak érzi magát, ha szegényházba kerülhet, de hányadik ember az, aki a szegényházba kerülhet. A székesfőváros és a vidéki városok is gondoskodnak erről, de olyan kismértékben, hogy mondhatnám, talán minden 40—50-ik ember az, aki olyan szerencsés, (hogy bejuthat a szegényházba. Éppen ezért az ipartestületek is az utóbbi években ilyen szeretetházakat létesítetülése 1936 május 15-én, pénteken. 535 tek, hogy a hatóság lássa, hogy minden áldozatra képesek; az ipartestületi kis díjakból tartanak fenn szegényházakat, elmondhatom azt, hogy a szegény támogatja a nyomorultat. T. Ház! Éppen ezeket a szempontokat r figyelembe véve, több szociális megértést kérek és várok a kormánytól. Ha szükséges, akkor még állami támogatással is hozzá keli járulni a Társadalombiztosító költségeihez. Ez mem nóvum, hiszen vannak nagy nyugati államok, amelyek a költségek egyharmad részével járulnak hozzá a társadalom.biztosításhoz, vagyis ilyenkor nem egyedül a 'munkaadó fizet, r hanem a költségek egyharmadát az egész társadalom fizeti, a minthogy ez tényleg az egész társadalom kötelessége is. T. Ház! Helyeslem azt, hogy a kormány a mezőgazdák megsegítésére siet, még azt is megértein, — bár ezt már nagymérvű túlzásnak tekintem, — hogy a kormány a nagyipart másfél évtized óta erősen támogatja, de kérdezem, miért nem lehet ÍÍÍZL ciripel legjobban rászorult kisiparosok támogatását, erősebb tempóban keresztülvinni. Itt kell rátérnem a kartelek politikáira. (Halljuk.^ Halljuk! a balközépen.) A kartelek árpolitikája súlyos helyzetbe sodorta az egész magyar társadalmat. Nem látjuk itt a kormánynak azt az erős kezét, amelyre pedig éppen ennél a kérdésnél olyan nagy szükség volna, hiszen ha a kartelekkel szemben bármilyen szigorúan is járna el a kormány, ezt az egész parlament pártkülönbség nélkül helyeselné, (ügy van! ügy van!) de helyeselné ezt az egész társadalom is, az a társadalom, amely nap-nap után érzi a kartelek drágításait és amely minden egyes pengő kiadásánál érzi, hogy ebből jó pár fillér vagy talán jóval nagyobb összeg a kartelek zsebébe vándorol. Elhitetik az emlberekirel azt, hogy a kartel közgazdasági szükségesség! Én ezzel szemben, azt imomdpm, hogy a kar telek a mai nehéz élet piócái, amelyek kihasználják az ország népének szorult helyzetét, és nem helyezkednek bele a nemzeti érdekekbe; (Boczqnádi Szabó Imre: Nem is nemzetiek!) a nagyipari árakat ma nem is a termelési költségek, sem pedig a kereslet és kínálat örök törvénye határozzák meg, hanem ezek mind aszerint állapíttatnak meg, hogy egy-egy kartel milyen erősen van megszervezve. Elismerem a kartelek bizonyos létjogosultságát a külföldön, ott, ahol karteleket azért alapítanak, hogy magát a termelést szabályozzák, hogy az értékesítést — aJkár nemzeti, akár nemzetközi relációban — maguk között felosszák, hogy ne egy és ugyanazon helyre szállítson az egyik, mint a másik. Megértem azt, ha az ipar a termelés érdekében ilyen természetű szövetkezésre vállalkozik, de a magyar kartelekről megállapíthatjuk, hogy 100%-ig mindig az árak felhajtására szövetkeznek. (Felkiáltások a balközépen: Csakis arra!) Ha figyelembe vesszük azt, hogy a mai nemzetközi gazdasági politika mellett ^külföldről vagy egyáltalában nem jöhet be árú, vagy ha bejön, nagyon csekély jön be és ami be is jön, igen magas vámtételekkel van sújtva, megérthetjük, hogy a helyi termelők, a kartelek úgyszólván teljes egyeduralmat élveznek. Nem mondom, hogy a kartelbizottság működése nem volt eddig bizonyos tekintetben előnyös, sőt, amikor az árelemző bizottságot a kartelbizottság mellé beosztották, ezek sokat tettek, de ez mind kevés amellett a bor-