Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-130

520 Az országgyűlés képviselőházának 130. ülése 1936 május 15-én, pénteken. dolgok alatt, hanem a társadalmi és politikai egyen-gombokat és más efféléket. Nézze, t. képviselőtársam, körülbelül ebben különbözünk mi egy-két nemzettől. Amikor Kossuth Lajos •a zempléni gyűlésen először megjelent a, politikai életben, akkor azt mondotta: »Vegyenek el tőlünk mindent, csak a szabad sajtót — tehát a szellem fegyverét, — hagyják a kezünkben, s akkor nem féltem az ország jövendőjét.« Más országban talán ezzel szemben a Kossuth Lajoshoz hasonló vezéreknek elég lett volna enynyit mondani; »Vegyetek el tőlünk mindent, csak egy tröttyös-bandát adjatok nekem és én magammal viszem az egész országot.« A magyar népet viszont nem lehet így kezelni, a magyar népnek megvan a magasabb szellemisége, politikailag érett ós sokkal messzebb van már azokkal a rendszerekkel szemben, amelyekkel ;ma kísérleteznek. A magyar nép az efféle rendszeren már átesett, azt mondhatnám, évszázadokkal ezelőtt, de még inkább azt mondhatnám, hogy még a középkori kísérletezések idejében sem volt ilyesmihez kedve. Ezzel tehát hiába kísérleteznek ! Mi ennél már sokkal meszszebb vagyunk, mi ott vagyunk, ahová majd ezek a nemzetek száz vagy kétszáz év múlva érkeznék el, szörnyű sok vérnek, könnynek az árán. Amit az ezeresztendős, nagyszerű magyar lélek, ennek a népnek a szelleme megalkotott, azt hiába, próbálják önök elrontani, semmiképpen sem lehet. T. Képviselőház! Ahhoz azonban, hogy kibányászhassuk a magyar népben rejlő nagy •lelki és .szellemi kincset, az szükséges, hogy a magyar népet végre már csakugyan odaengedjük az intézkedések lehetőségéhez, a maga, történelmének csinálásához, mert ez a nép annak ellenére, hogy a politikában ennyire tehetséges, a politika tökéletesebb fokát, magasabb kultúráját úgyszólván csak elméletben ismeri. Ennek a népnek voltak hatalmasai, nagyjai, akik ideig-óráig megteremtettek itt egy ideális, nagyszerű politikai rendszert, a szabadságnak, a függetlenségnek a világát, a tömegeket csakugyan felemelték, de csak pár hétre, pár hónapra, oda,, ahová — amint Wesselényi Miklós báró az előbb felolvasott beszédében mondotta — őket az Isten teremtette és ez az egy pár heti, ez az egy pár hónapi átmeneti állapot is elég volt, hogy ennek a népnek a lelkébe a szabadság alkotmánya úgy heivódjék, hogy azt még ma is valóságnak álmodja, valóságnak hiszi, de vágyainak mindenesetre a netovábbja. (Gr. Pálffy-Daum József: Melyik volt az az államférfi?) Rákóczi, Kossuth! Önök viccelve szoktak évődni, ha nagyjainkat említjük, ez is jellemző az önök lelkületére, jellemző történelmi felkészülségükre, jellemző arra, menynyire csak üres frázis az, amit olyan nagyon szeretnek hangoztatni, hogy a nemzet szent testéhez tartoznak, mert hiszen, ha valaki a nemzet szent testéhez tartozik ... Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék a személyeskedés terére lépni. Rupert Rezső: Nem személyeskedem, de ezt a lehetetlen viselkedést mégis csak meg kell róni, mert itt folyton viccelnek. Ha egyegy nagy nevet kiejtünk, akkor egyesek mosolyognák azon, vagy tréfát űznek belőle. (Egy hang a középen: Nem Kossuthon mosolygunk!) Bocsánatot kérek, mi kénytelenek vagyunk a régi nagy nevekhez ragaszkodni, azokat százszor és ezerszer felemlegetni, miután — sajnosán való — ma már minden nagyságunk, értékünk és dicsőségünk inkább a temetőben van, mint az élők között. Ezekhez a halottakhoz járunk, ezeknek az áldott szellemét ádézzük fel azért, hogy az embereket észretérítsük. Hiszen éppen az a magyar politika átka, hegy a rossz iskolarendszer következtében a magyar középosztályt nem tanították meg azokra a szellemi hagyományokra, amelyek itt 1790 óta nagy könyvtárrá szaporodtak fel. Ha tanítanák az Iskolában ést a matériát, az 1790-nel (kezdődő -korszaknak a háborúig terjedő nagy matériáját, ha ezt a nagy szellemi kincset megismertették volna a középosztállyal, akkor ma már tökéletesen máskép gondolkozna. Éppen ezért ezt a kérdést szívesen figyelmébe ajánlanám a kultuszminiszter úrnak. Es ön, t. gróf úr, szintén máskép fog gondolkozni, ha meg fogja ismerni ezeket a nagy történelmi hagyományokat. (Gr. Pálffy-Daun József: Inkább beszéljen a költségvetésről! — Folytonos zùj a középen. — Elnök csenget.) En a költségvetésről mái* iges érdekes, de legalább is jelentős dolgokat mondottam, amelyek önt is gondolkodóba ejthetnék, ha beszédem korábbi részén itt lett volna s nem vendégszerepelni jönne csak 'be ide és zavarni, azonban mindenesetre a költségvetéshez tartozik ez is, amit most beszélek. Magáról a költségvetésről u. i. nem kell sokat beszélni, arról a költségvetésről, amelyről 1920-tól kezdve már mindent elmondottunk, amit el lehet mondani, mert hiszen tételei és hibái csak ismétlések. Legfeljebb azt mondhatom, nagyon elég kritikának annyi is, hogy amikor Smith Jeremiás 1924-ben megállapította költségvetésünket a nemzeti jövedelemhez képest, akkor a nemzeti jövedelem 5 milliárdot tett ki, a legközelebbi költségvetés kiadásainak összege pedig 1.143,000.000 pengőt, amivel a mostani alig 3 milliárdos nemzeti jövedelem mellett a költségvetésünk már 1.211,798.000 pengőre dagadt fel. Erről nem kell már so,kat beszélni, tmár százszor elmondottuk, hogy nem fér össze ez a költségvetés a mi nemzetgazdasági erőinkkel. A költségvetésnek ellenben lélektani alapja, lélektani atmoszférája és forrása is van, mert csak megelégedett, szabadságjogaiban levő, megbecsült, tisztelt, önérzetében meg nem bántott, le nem tiport, le nem alázott nép az, amely az adót szívesen viseli, elbírja, mert ahhoz, hogy nagy terheket még erős nép is elbírjon, lelkierő is, kedv is kell. Amikor éppen azt fejtegetem, hogy nincs meg a lelki forrása, a lélektani forrása, az erkölcsi forrása — népünk szabadságában és megbecsülésében — a mi költségvetésünknek, akkor tessék elhinni, hogy nagyon is a, költségvetésihez beszélek. Amikor arról beszélek éppen, hogy ilyen szörnyű nagy költségvetés súlya alatt a legnagyobb békességre, összetartásra, nyugalomra volna szükség, akkor megint a költségvetésről beszélek és^ tiltakoznom kell az ellen, hogy az egész ország társadalmi és gazdasági rendjét úgy megzavarják, hogy azután ez a költségvetés végül majd emiatt dőlhet össze, Mert, t. képviselőtársam, önök itt az ipar és kereskedelem ellen izgatnak, vallási jelszavakat, gyűlöletet visznek bele a magyar gazdasági, általában közéletbe azzal is, hogy hitleri szisztémával imég ellene törnek a magángazdasági szabadságnak is vallási alapon, pl. úgynevezett őröket állítanak — mint. ez Debrecenben és más vidéki helyeken történik — a zsidó vallású keresikedők ajtajai elé, hogy a vásárlókat terrorizálják. (Zaj.) Azzal is, hogy itt behozták megint a Landgraf-ok rendszerét