Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-130

516 • Àz országgyűlés képviselőházának 13 0. ülése 1936 május 15-én, pénteken. is azt látom, hogy a ház- és jövedelmi adó 60%-át Budapest fizeti. Ezek után igazodik leg­inkább az is, hogy a közvetett adókból tehát mennyi esik az ország különböző területein élő, különböző foglalkozású lakosságra. Meg kell ez alapon állapítanom, hogy a közvetett adókból, az illetékekből és a jövedé­kekből még a 47%-ot is felülmúlja Budapest adóztatása. Bátran, minden túlzás nélkül lehet mondani, mert keveset mond az ember, ha. azt mondja, hogy az ország összadójának félét egyedül Budapest fizeti. (Hertelendy Miklós: Közvetve a fogyasztási adót mind a gazda fizeti!) T. képviselőtársam említi, hogy a köz­vetett adókat is számba kell venni. Ha azt lá­tom, hogy így 47%, vagyis az összes egyenes adókat véve 55—60% jön ki Budapest terhére, akkor ebből következtetést vonhatok le arra, hogy a közvetett adókból mennyi esik ennek lakosságára. Minthogy a jövedelmi adóból 60% esik Budapestre, már pedig ez dirigál ab­ban a tekintetben, hogy a közvetett adók kö­rülbelül hogyan oszlanak el, mindenesetre meg kell állapítanom, hogy a közvetett adók területén sem kedvezőbb a főváros helyzete, tehát mindent beleszámítva, legalább 50% az összarány. Kitűnik a pénzügyminiszteri adóstatiszti­kai kimutatásból, — az 1934-es évről beszélek — hogy a városi lakosság fizeti az ország adójának legalább 68%-át. Ha megint a köz­vetett adókat is nézem, amelyek a városokra nagyon természetesen nagyobb mértékben es­nek, mert hiszen a városokban nagyobb és igé­nyesebb a fogyasztás is, mint az elnyomorított falvakban, akkor azt kell látnom, hogy az or­szág városi közönsége az összes adóknak kö­rülbelül 75—80%-át fizeti. Természetesem, amikor azt mondottam a2 előbb, hogy az összterhekből 80—90 millió pengő esik a közép- és nagybirtokra, akkor ez­zel szemben mégis meg kell állapítanom, hogy a, mezőgazdaság adóterhe szintén nem csekély, a mezőgazdasági lakosság is meglehetősen tui van adóztatva. Igen, mert a mezőgazdasági lakosság nagy tömegei, a kisemberek, az a 4,900.0010' fő körüli ember, akiket a törpebirtoko­sok, a kisbirtokosok, vagy a nincstelenek közé kell számítanunk, szintén jó egynéhány­száz millió pengőt fizet közvetett úton, közve­tett adóban az államnak. (Gr. Pálffy-Daun József: Na és a kartelek?) A kartelek adózta­tása, t. képviselőtársam (Gr, Pálffy-Daun Jó­zsef: Sokkal több a karteladó, mint az állami!) benne van a városok adóztatásában és ne mél­tóztassék azt hinni, hogy én a kartelek adóz­tatásával meg vagyok elégedve. Én tisztán csak azt mutatom ki, hogy a nagybirtoknak és a középbirtoknak nincsen oka semmiféle szem­rehányásra, mert ha a karteleket nem adóz­tatják eléggé, akkor a közép- és a nagybirto­kot még annyira sem adóztatják, még fele vagy harmada erejéig sem adóztatják, mert különhen nem lenne ilyen szomorú statiszti­kánk, amely azt mutatja, hogy a közép- és a nagybirtok összterhe 80—90 millió pengő. Itt se méltóztassanak azonban megállni és azzal megvigasztalódni, azt ihinni, hogy a kö­zép- és nagybirtok, amely összesen 18.000 kö­rüli lelket számlál s amely mégis az ország földjének majdnem a felére terjed ki,, mert 7,100.000 kat. hold a közép- és nagybirtok terü­lete, azt a 80—90 millió pengŐnyi adóterhét ás viseli, mert abban ,a szerencsés helyzetben van, hogy sok minden más úton visszatérül még eb­ből az adóterhéből is rengeteg sok, .a vasúti fu­varozási preferenciák és más kedvezmények, a sokféle prohibíció folytán, amelynek következ­tében nem lehet ide idegenből pl. fát 'behozni. Ezek alapján azt lehet mondani» hogy legalább a fele még ennek az adó tehernek is viisszatérül a közép- és nagybirtokosoknak. Amikor ilyen igazságtalan az adórendszer, amikor ilyen rossz az ország számadása, akkor hogyan lehet azt követelni, hogy miivel itt csak a költségve­tés megállapításáról van szó, amely nem bi­zalmi kérdés, ezt a költségvetést el kell fo­gadni. De nemcsak a bevételeknél áll fenn ez az aránytalanság, forognak fenn ilyen pusztító, figyelmeztető számok, hanem a kiadások dolga sincsen rendben, hiszen a kiadások sincsenek úgy megállapítva a ország javára, ahogyan a szükség és a hasznosság parancsolná. Túlsá­gosan nagy hatalommal rendelkezik a kor­mány, ennélfogva ezeket a kiadásokat a régi időktől kezdve — hiszen ez nem egyedül ennek a kormánynak a bűne — úgy állapították meg, hogy ezek a kiadások nem szolgálják eléggé, sőt csak kis mértékben szolgáljuk az ország ér­dekeit, az adófizetők érdekét. A túlodalról is sokszor 'hallottuk a panaszt, hogy »a kiadások mennyire túlméretezettek, hogy lehetetlen rend­szer az, 'hogy személyi •kiadásokra megy az or­szág költségvetésének több mint 53%-a. A túl­oldalról is gyakran rámutatnak,, hogy milyen egészségtelen ez az egész költségvetési kiadási rendszer annak folytán, hogy túlméretezett egész bürokráciánk és annak folytán, hogy a különböző szerencsétlen körülmények összeját­szása következtében egészségtelenül nagyra nőtt az ország nyugdíjterhe. Ha így áll a helyzet a kiadások területén, ha aat látjuk, hogy csakugyan igazságtalan az egész rend­szer, hogy nem hasznos, sőt káros az országra nézve, mert lehetne másként im. miért kellene megszavazni ilyen költségvetést? Más államok­kal összehasonlítva — amilyen összehasonlí­tásokat itt gyakran hallottunk — nálunk sok­kal kedvezőtlenebb a helyzet, Angliában pl. egy minisztériumban tizedrésze van annak á személyzetnek, amely nálunk van, de magam is tudom, hogy pl. Belgiumban az egész igaz­ságügyminisztérium, amellyel a népjóléti mi­nisztérium is egyesítve van, mindössze hat fo­galmazói személyből áll: akkor, bocsánatot ké­rek, ebben a szegény országban csakugyan el kell gondolkodni és el kell szörnyűködni a mi lehető legegészségtelenebb költségvetési állapo­tunkon. Előreboesátottam, hogy kinek mi <a terhe és­mi az érdeme ebben az országban, hogy milyen nagy érdemük van a millióknak, Budapestnek, a városoknak, a nagy kisföldmíves-tömegek­nek, amelyeknek az 1211 milliós terhet vérrel, verejtékkel ki kell izzadniok. Akaratlanul is felötlik szemem előtt' ezek után az, hogy vi­szont milyen igazságtalanság, hogy a közép­és nagybirtok nemcsak követeli magának a hegemóniát ebben az országban, hanem ezt a hegemóniát tényleg élvezi is (Gr. Pálffy-Daun József: A hegemónia a, nagybankoké!) és ez vezet arra az egészségtelen állapotra, hogy nem tudunk a hajóikon segíteni, mert nem tudunk olyan f politikai rendszert, olyan politikai at­moszférát teremteni, amelyben igazságosan osztódnak el a terhek és igazságosan osztódnak el a jogok is. Ellenkezőleg, àzt látjuk, hogy az arisztokrácia egyes t., tagjai, egynéhány fiatal arisztokrata, túlságosan nagy jogot követelnek maguknak, szinte mohón, hogy ennek az or-

Next

/
Thumbnails
Contents