Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-129
494 Az országgyűlés képviselőházának 129 senki, hogy miről van szó. Szinte puccs-szerű keresztülhajszolását látjuk a vélt sérelem orvoslásának. (Rassay Károly: Abszolút házszabályellenes!) A házonkívüli közönségben, főleg a gazdaközönségben, amely a legszörnyűbb nyomorban tengődik, ha ilyeneket lát és látja azokat a törvénysértéseket, amelyeket különösen a választások során nagy számmal, szinte garmadával elkövettek, azt hiszem, meg fog inogni a törvény iránti tisztelet és nagyon nehéz lesz ezeket az embereket az igaz útra vezetni. Ha nekünk semmiféle sérelmünkhöz hozzászólási jogunk nincs, ha egy javaslatot egyszerűen csak előterjesztenek, hogy azt meg sem vitatjuk, a javaslatot magát senki sem ismeri és felette egyszerű szavazással döntenek, úgy hol fogjuk megtalálni a sérelmet illető orvoslásokat. Ki fog előterjesztéseket tenni, vájjon nem az fog-e ebből következni, hogy íme beköszöntött a parancsuralmi rendszer 1 ? De kinek fájnak mindazok a kérdések, amelyeket pártvezérünk egy zárt pártválasztmányi ülésen felvetett? Bátor vagyok hivatkozni arra, hogy 1935 október 20-án, a debreceni választás alkalmával ugyanezeket a vádakat hallottam, másnap az összes újságok megírták és akkor nem jutott eszébe senkinek sem, hogy sértésnek vegye ezeket a kijelentéseket. Csak most eszméltek rá, mert most érzékenyebbek, vagy talán belső bajok is vannak és összeragasztják az igen t. uralkodó pártot holmi bizalmi nyilatkozatokkal, amelyekre szerény nézetem szerint semmi szükség nincs, ha ez a párt amúgyis egységes. (Zsindely Ferenc: Nem az ön véleménye az irányadó!) Bátor vagyok az igen t. előadó úrnak véleményemet kifejteni és ha ez önöknek nem tetszik, akkor vagy más véleményen lesznek, vagy pedig be fognak terjeszteni egy újabb javaslatot, amelyet hasonló körülmények között méltóztatnak keresztülhajszolni, de ez nem fogja öregbíteni az adófizetőknek a törvény iránti tiszteletét. Nagyon csodálom, hogy ezt pont Zsindely Feren« dr. úr adja elő, akinek az édesatyja jogtudós volt, a családja jogászemberekből állott; ö mondja azt, hogy nem kíváncsi a mások véleményére. (Zsindely Ferenc: Ha ezt a kiritikat elmondhatja egy szikvízgyáros, akkor én is elmondhatom, mint jogászcsalád leszármazottja!) Igen t. jogász úr, bátor vagyok megjegyezni, hogy kereskedő és iparos vagyok és igen büszke vagyok úgy kereskedő, mint iparosvoltomra. (Rassay Károly: Akiknek az adójából fizetik a köztisztviselőket!) Egyébként, igen t. jogász úr, vagyok bátor tudtára adni, hogy nekem ilyen üzemeim ma már nincsenek, de egyébként jéggyáros is voltam, s a jég roppant kitűnő fejborogatásra. (Derültség.) Bátor vagyok azonban azt is a t. Ház emlékezetébe idézni, hogy 1921 májusában, az első nemzetgyűlés alkalmával a.z önök nagyon t. pártvezére itt a Házban fogott revolvert Beniczky volt belügyminiszterre- Nem tudom, hogy miért reparálódnak most a becsületek, amikor annakidején viszont nem voltak túlságosan, érzékenyek. A konzekvenciákat illetően legalább is nagyon sántítónak látom azt, amit az urak tesznek. (Br. Berg Miksa: Ügy van! Nagyon gyenge védekezés!) Vagy pedig azt méltóztatnak gondolni, hogy mindez már nagyon régen volt? Tévedni méltóztatnak. Méltóztassanak csak visszaemlékezni 1926-ra, amikor Gömbös miniszterelnök úr, aki akkor még csak a képviselőház együlése 1936 május l^-en, csütörtökön. szerű tagja volt, személyes becses kezével rázta meg Fábián Béla t. képviselőtársunk fülét. Vájjon ez nem volt sérelmes az igen t. Házra? Most egyszerre ebben a tekintetben is revidiálták az álláspontjukat, roppant érzékenyek lettek. Teljesen érthetetlenek mindezek az érzékenykedések, különösen azon mód tekintetében, ahogyan javaslatukat teljesen törvénytelenül és házszabályellenesen elö méltóztattak terjeszteni. (Ügy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: Nem volt előkészítve bizottságilag, nem lett volna szabad tárgyalni. Precedensnélküli eset, do nem lehet rajta csodálkozni, amikor az eunök jelvénnyel elnököl.) Köszönöm a pénzügyminiszter úrnak, aki éppen most ment ki a teremből, hogy megtisztelt jelenlétével. Éppen ezért súlyt helyezek a költségvetés pénzügyi részének tárgyalására. Bátor vagyok azonban egy pár szóval összehasonlítani a multát a jelennel csak azért, hogy lássák az igen érzékeny Nep. oldalon azt, hogy hogyan omlik össze az ország és lássák az igen t. túloldalon azt is, hogyha ezen nem segítenek, hogyha a Gömbös-kormány továbbviszi ilyen módon a reformügyeket, nekünk tönkre kell mennünk. Tetemre hívom itt azt a szívtelenségét, hogy amikor a legnagyobb dőzsölés van az egyik oldalon, ugyanakkor a legrettenetesebb ínséget tűrik a másik oldalon. T, Ház! önök bizonyára tudják azt, hogy a nemzeti vagyon az 1930-as 32 milliárddal szemben 1935-ben 17 milliárdra szállt le. Azt is nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy az 1930-as 4-6 milliárd nemzeti jövedelem az 1934/35. esztendőre 3 milliárdra zuhant. Tehát elveszítettük a jövedelem egyharmad részét, ezzel szemben az adók és az üzemi költségek az 1578 millió pengőnyi 1930-as összeggel szemben, 1934/35-ben 1203 millió pengőre csökkentek. Miből állanak ezek a differenciák? A nyugdíjteher az 1930-as esztendővel szemben 137 millióról 154 millióra emelkedett és a belügyi tárca költségvetése 104 millióról 133 millió pengőre, de szemben ezekkel az egyenesadók 201 milliós összegét felemelték 222-re négy esztendő alatt, a forgalmi adót 191 millióról 203 millióra, viszont a jövedékek bevétele 247 millióról 177 millióra zuhant, illetőleg az üzemek hozadéka 537 millióról 170 millióra. Égbekiáltó számok ezek és ha az előadó úr ezeket a számokat hozta volna fel előadói beszédének ideje alatt argumentumok gyanánt, akkor egészen másképpen festene ennek a költségvetésnek vitája és nem lenne az a kényelem, amellyel az igen t. túloldal az egész költségvetésen túlteszi magát. Azt is nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy az 1934/35. éves költségvetési előirányzatot 86-2 millió pengővel lépték túl, ebben természetesen ismét dominál a 6,800.000 pengős nyugdíjtehertöbblet és ami a legérdekesebb, 12 millió pengőnyi differenciát fizettek ki belőle szövetkezetek javára, olyan szövetkezetek javára, amelyekről én majd egy és más körülményt a kereskedelmi tárcánál leszek bátor elmondani. Még nagyobb a kontraszt, ha a mostani és az 1926-os költségvetést próbálom egymással szembeállítani. A házadó 1926-ban 44 millió volt, 1936-ra pedig 70 millióra kontemplálják a házadó bevételét. Kérdem, hova fog ez vezetni? Nemcsak a lakbérek túlzott emelésére, de szükségszerű velejárója ennek a háztulajdon tönkremenetele is. Az egyenes adó 164 millió pengős 1926-os összegét 222 millióra emeli az
