Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-129

492 Az országgyűlés képviselőházának lí pest sem tesz abban az irányban, hogy a kérdés rendeztessék. Az én álláspontom eléggé ismert, hiszen tizenhat esztendő óta lígyszóiván verklizem itt a Házban, hogy az ipar, a kereskedelem és egyéb érdekek kívánják, — ezt most már utánunk mondják nem tudom hányan — hogy a közalkalmazottak megfelelő fizetést kapjanak. Abban a pillanatban, amint hozzányúlnak a közalkalmazottak illetményeihez s a nyugdíjasok kiérdemelt nyugdíjához, súlyos helyzetbe hozzák a közalkalmazottakat, ezt az érdemes társadalmi réteget s ennek a helyzetnek kárát más társadalmi osztályok is érzik. Mélyen t. Ház! Nekem régi álláspontom, hogy ezek szerzett jogok, amelyekhez hozzányúlni nem szabad, hogy ezek éppen olyan tulajdonai a nyugdíjasoknak és a közalkalmazottaknak, mint amilyen tulajdona másoknak a földtulajdon vagy a háztulajdon. Ezek becsületesen dolgoztak 85 vagy 40 esztendőn keresztül és azt látjuk, hogy ezeknek az intézkedéseknek a megszüntetése terén, amely életszínvonalat leszorító és nyugdíjesökkentő intézkedéseket a kormány tagjai is és én is átmenetieknek tekintettünk s amelyeknek megszüntetése tekintetében még a Bethlen-kormány idejéből is ígéretek hangzottak el, esztendők multával még egyetlen olyan lépést sem tett a kormány, amely a helyzetet lényegesen javítaná s a közszolgálati alkalmazottakat és nyugdíjasokat régi jogaikba helyezné vissza. E mellett azonban a közszolgálati alkalmazottak feje felett még ott van az a lehetetlen rendelet is, amely szerint akkor teszik ki őket, amikor akarják. En állítom, hogy a kis fizetésnél, amelyből csak úgyahogy lehet megélni, sokkal veszedelmesebb az 1934. évi I- t.-cikk 2. §-a, az a ihóhérszakasz, — ahogyan mi nevezzük — amely teljes bizonytalanságban tartja a tisztviselőket és amely, — csak megismétlen, amit határozati javaslatomban mondottam — a közszolgálati alkalmazottakat modern rabszolgákká (süllyeszteni. Ma már oda jutottunk, hogy némelyik lelketlen főnök, vagy pedig némelyik olyan vezető férfiú, — mert természetesen ilyen is van köztük — aki felfelé bókolni, vagy hízelegni akar, arra is képes, — uti figura docet, a múlt alkalommal valamelyik képviselőtársam mondotta — hogy érdemes embereket nyugdíjba helyeztessen. Mélyen t. Ház! Meg kell mondanom azt is, hogy amikor, azt hiszem, az igen t. pénzügyminiszter úr a Ház asztalára tette a pénzügyi vonatkozású, a fizetésre vonatkozó rendeletek tárát, remélem, hogy ezt nem mint pragmatikát méltóztatott a Ház asztalára tenni, mert ezt nem nevezheti a kormányzat pragmatikának, de a közszolgálati alkalmazottak sem ezt tekintik pragmatikának. Az tény, hogy a jelet már látjuk, de ha ez a dzsungel volna a pragmatika, akkor kétségbe kellene esnünk. Mi a pragmatikától azt várjuk, igen t. pénzügyminiszter úr, hogy abban a jogok és a kötelességek le legyenek szögezve, hogy az alkalmazottak gyakorolhassák is a jogokat, függetlenül minden politikai, vagy egyéb terrorisztikus befolyástól. Csodálkozva hallottam, hogy az igen t. túloldalon volt egy-két t. képviselőtársam, aki ezt mint pragmatikát nagyon melegen üdvözölte és ha jól emlékszem a pénzügyminiszter úr arcára, akkor a pénzügyminiszter úr mosolygott és joggal, mert a pénzügyminiszter úr sem gondolhatta azt, hogy ez pragmatika. Várjuk . ülése 1936 május 14-én, ósütörtökön. a kormányzattól, hogy a pragmatikát minél előbb necsak a Ház asztalára tegye, •*- mert ez igazán ebben a vonatkozásban, mint mondottam, pénzbe kerül — hanem le is tárgyaltassa. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: El kellene az előszavát olvasni annak, amit letettem a Ház asztalára!) Nem osztották szét, de nem is lehet szétosztani; annyi pénzbe kerül, hogy felesleges ... (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: De elolvasni lehet!) A kormányzat szerintem nem egészen helyes eljárást követ, — már abból a szempontból értem, hogy bizony, nem nagyon szimpatikus színben tünteti fel a közszolgálati alkalmazottakat az országban — amikor egy évben kétszer megjelenik egy egészen hosszú lista arról, hogy kiket neveztek ki pár pengővel az államnál, az üzemeknél és egyéb helyeken. Ennek a következménye mindig az, hogy: »Na már megint előlépnek a közalkalmazottak,« Nekem az volna a kérésem az igen t. kormányhoz, hogy amikor egy-egy ilyen állás megüresedik, akkor azonnal töltsék be, amennyiben azok a normáls'tátus keretén belül betolthetők, mert hiszen a normál-státus megvan. Ha egy állás megürül, akkor az valószínűleg azért ürül meg, mert annak betöltésére szükség van egy másik ember részére s ez szukcesszíve maga után voíija igen sok ember előléptetési lehetőségét. De ne történjék meg az, hogy amikor valakit nyugdíjba küldenek, akkor nagyobb dicsőségére a tekintélyszolgálatnak, ugyanabban a hivatal ban, amint egyik beszédemben mondottam — nyugdíjas méltóságos díjnökként alkalmazzák. Ebben a kérdésben méltóztassanak gyökeresen intézkedni. Ha a miniszter úr kételkedik abban, hogy méltóságos díjnokok vaunak, akkor szolgálhatok erre vonatkozólag az adatok egész tömegével. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: En meg válasszal is szolgálhatok!) De nem engedhető meg, hbgy amikor az ifjúság elhelyezéséről beszélünk, akkor a tisztviselőket egymásután nyugdíjazzák... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejár'!, méltóztassék beszédét befejezni. Hoinonnay Tivadar: ... ezzel a nyugdíjakat emelik, ugyanakkor pedig a fiatalság elhelyezkedési lehetőségeiről nem gondoskodnak. Kérem az igen t. túloldaltól, — és ezzel beszédemet be is fejezem — hogy aet a keresztény világnézet alapján álló politikát, amelyet a t. túloldal és a kormány hirdet, a hirdetés meliett méltóztassék meg is valósítani. Nem mondbm, hogy ez olyan könnyű dolog, mert nagyon jól tudom, hogy nem az, de vannak kérdések, — amint erre beszédem folyamán rámutattam — amelyek fontosabbak, mint a költségvetés egyensúlya. Kérem at. Házat és a túloldalt, hogy benyuijtott határozati javaslataimra vonatkozólag... Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni» ne méltóztassék a határidőt túllépni. Homonnay Tivadar: Bővített mondatot mondok, igen t. Ház! (Derültség.) Igen sokszor méltóztattak ígéretet tenni, most határozati javaslataimat méltóztassanak elfogadni. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Rakovszky Tibor jegyző: Czirják Antal! Elnök: Czirják Antal képviselő urat illeti a szó! Czirják Antal: Igen t., Képviselőház! Előttem szólott képviselőtársam valóban valamennyiünik szívéből beszélt, amikor különösképpen a tisztviselői érdekeket helyezte elő-